BEFEJEZÉS: A KLASSZIKUS SZÉPSÉGIDEÁL FELOLDÓDÁSA

Mindezen — részben ösztönös, részben szándékos — hangképzési formák — ugyancsak részben ösztönösen, részben tudatosan — kapcsolódtak a magasműveltséghez tartozó avantgard zenei hang elleni hadjáratához. Ők a múlt század legelejétől kísérleteztek a bel canto szépségeszmény ellenében a legkülönbözőbb hangképzési technikákkal az énekhangoktól a zörejhangokig, és — a korábbi hangszer- és hangszerjáték-fejlődéssel is ellentétes irányban haladva — a különböző, korábban már-már tökélyre fejlesztett hangszerek fizikai manipilációjával, ún. „preparálásával”.^[1] Hogy legutóbbi témánkra utaljak, a torzításokról szóló szakirodalmat is „fordítva” olvassák: ami ott „elkerülendőként” szerepel, azt „ajánlatosnak” olvassák, és ami ott „korrekció”, az számukra „feljavítás”. „Minél rosszabb, annál jobb.”

Mindennek megértéséhez az emberi gondolkodás sajátságai közül hármat emelnék ki.

Az egyik, hogy a morális megfontolások szinte észrevétlenül átfonják gondolatvilágunk összes többi kategóriáját.

A másik, hogy — valódi vagy vélt érdekellentéteink miatt — mindenből „-izmusok” és ádáz harcok lesznek.^[2]

A harmadik, hogy velünk született racionalitásunk és emocionalitásunk hajlamossá tesz a végletes gondolkodásra. Ehhez társul a frusztráció és a türelmetlenség egyre általánosabb és egyre növekvő érzése, melynek okai oly sokfelé vezetnek, hogy szétszálazására itt gondolni sem merek.

Így juthattunk el oda, hogy a „Szép”, ami korábban megkérdőjelezhetetlen érték volt, sokak számára irritáló lett, mert hazugságnak látszik, a „Csúnya” viszont — mivel igaznak látszik — „szép”. Már nem is a Szépség átváltozásáról van szó, hanem a Szépség, sőt a Művészet megszűnéséről.

Nem szeretek a lexikonokból idézni, most mégis ezt teszem, mert az Encyclopaedia Britannica még most is etalonnak számít. A lexikon szerint a zene

„olyan művészet, mely egyesíti magában az ének- és hangszer-hangokat a forma vagy az érzelmi kifejezés szépsége céljából, általában a ritmus, a dallam és a legtöbb nyugati zenében a harmónia kulturális normáinak megfelelően.”^[3]

Ha elfogadjuk, hogy a Szép már a művészetben sem játszik meghatározó szerepet, vagy hogy semmilyen szerepe sincs — vagy, ha mégis van, provokatív szerepet játszik —, mit gondoljunk Colleen A. Jennings fentebb már idézett kijelentésére, amely szerint „a belting szép”, ill. hogy „a szép ének új mértékét fejlesztette ki?”^[4]

Eszerint a rock-ének a „modern bel canto”?

De hát milyen érdekes. A beltezés egyik legkiválóbb művelője, Sam Harris mondja:

„A belting hagyományosan ritkán szól szépen — gondoljunk Ethel Merman-ra —, úgyhogy a bel canto ellentétének tartják. Innen tréfás elnevezése is: can belto” [azaz „konzervdoboz-örömmámor”, olaszos végződéssel]. A barokkban, a klasszikában, majd a romantikában a mérce a bel canto volt. Annyira, hogy még Arnold Schönberget vagy Alban Berget sem tudom elképzelni a bel canto nélkül.^[5] Az avantgárddal azonban nagyot ugrott a visszafejlődés, úgyhogy a mi korunk etalonja már a belting. A beltinges rock-éneklés Jonathan Larson Rent című musical-jében^[6] ugyanolyan fontos, mint amilyen a bel canto volt Vincenzo Bellini Alvajáró vagy Puccini Bohémélet című operájában volt.”^[7]

Larson büszkén jelentette ki:

„egy olyan musical-t akartam komponálni, mely Puccini Bohéméletét dolgozza fel, és amelyben Puccini világának buja pompáját (luscious splendor) a modern New York nyersesége, gorombasága (coarseness) váltja fel.”^[8]

A bomba azonban nem itt, és nem is a bemutatón robbant fel, hanem akkor, amikor az operett minden létező szakmai díjat elnyert.

Az angol pop-rock szakértő, Dave Laing korszerű magyarázata szerint

“A Szépséget lassanként felülírja a Jelentés.”^[9]

Provokatív és gonosz kijelentés. A Szépségnek — azaz a Művészetnek — nincs önálló jelentése. És valóban, — Réz András bot mot-ja szerint — sok modern alkotás nem más, mint

„jelentésnélküli jelek sokasága”.^[10]

Összeségükben mégis van egy határozott jelentésük: a polgári, az európai, sőt az emberi kultúra mindenre kiterjedő, szisztematikus tagadása. Először úgy nézett ki, hogy csak a nyárspolgári korlátoltság a probléma. Aztán kiderült, hogy minden rossznak a művelt polgárság kultúrája az oka. A counter-culture-ról kiderült, hogy nem annyira „ellenkultúra”, – egyfajta megfontolandó alternatíva –, mint inkább „kultúra-ellenesség”. Szükségszerűen fejlődött ki belőle a cancel-culture, mely – eleinte úgy nézett ki –, az Egyenlőség és a Szabadság értékeinek rendszerszinten útjában álló dolgokra és eszmékre terjed ki.

Csakhogy ismét kiderült, hogy ezen eszményeket az ultraliberálisok – hasonlóan a szabadkőművesekhez, a kommunistákhoz és az anarchistákhoz – egyrészt dogmatikusan értelmezik,^[11] és az Észt – pontosabban az eszüket – csupán arra használják, hogy – valamiféle perverz következetességgel – az emberi kultúra hagyományának egyre több részéről és részletéről derítsék ki, hogy – különös értékviláguk szerint – alapjában véve rossz, elhibázott és javíthatatlan. Másrészt – diktatórikus és totalitariánus módon – egyoldalúan meg is akarják – és folyamatosan meg is semmisítik – a kultúrának azon részét és részleteit, amelyeket dogmatikusan felfogott eszményeiknek megfelelően az Emberiség „ellenségeként” bélyegeztek meg.

Csakhogy – mint ahogy ez már a történelem során sokszor kiderült és bebizonyosodott – e kártékonynak kikiáltott „gyomok” és „nyavalyák” egyrészt szerves részét alkotják az elmúlt évszázadok, évezredek kultúrájának és civilizációjának, másrészt az emberi jellemnek, melynek ellentmondásos természetét a Korlátlan Egyenlőség és Korlátlan Szabadság bigott hívei sem felismerni, sem elfogadni nem képesek.

Ebben a totális háborúban az esztétikumnak „nem osztottak lapot”. Mint ilyen, feleslegessé vált. Helyét három — nézetem szerint alacsonyabb fokú — virtuális minőség vette át:

az elvont érzékelés,^[12] az elvont érzelemkifejezés és a technikai bravúr.

A populáris éneklés egyik elismert képviselője szerint a torzított ének — adott esetben a hörgés — mindenekelőtt Érzelemkifejezés, amit a Tecnika szentesít.

Riporter:

„Mondhatjuk, hogy jól hörögni ugyanolyan művészet, mint jól énekelni?”

A válasz:

„Abszolút! Bár szürreális dolog a művészet szót a scream-re használni; a hörgés is ugyanolyan érzelemkifejezés, mint az éneklés. Én a művészet helyett a technikát hangsúlyoznám: a scream-elés ugyanúgy technika, és el lehet sajátítani, mint az éneklést. Sőt, a scream-elés az énekléshez tartozik, ezért nem is választanám szét a kettőt.”^[13]

E szerint a Művészetet lassanként felülírja a Technika – az éneklés technikája.

Meghatározás-szerűen kifejtve:

Az érzékekre ható modern alkotások értéke azon Technikák tökéletességétől függ, amelyekkel olyan Jelentéseket közölnek velünk,
amelyek közléséhez valójában nincs szükség a Szépre, és ezért
a hagyományos Művészet ellenében is magasfokú Értéket képviselnek.

Jegyzetek

1. Elvileg bármely hangszert lehet “preparálni”, de a legelterjedtebb a preparált zongora alkalmazása, melyet J. Cage kezdeményezett, 1938-ban. (Előtte persze már az afroamerikai boogie-woogie zongoristák és a Tin Pan Alley zongoristái is használták.) ↑

2. Ne feledjük, hogy az avant-garde szó maga is katonai műszó, mely „előörsöt“ jelent. A másik fontos és jellemző szó a „kultúrharc“. ↑

3. Gordon Epperson: Music címszó. In: Encyclopaedia Britannica, 2017. — Kiemelés tőlem. ↑

4. Colleen Ann Jennings: Belting is Beautiful: Welcoming the Musical Theater Singer into the Classical Voice Studio. (Dissz.) University of Iowa, 2014. ↑

5. Berg írta az Erwartung bel canto-járól: „…és a világ összes színe kibomlik a szemünk előtt”. (Id. Daniel Albright: Modernism and Music: An Anthology of Sources. University of Chicago Press, 2004., 44. old.) ↑

6. Szöv. és zene: Jonathan Larson: Rent, rock musical, bem. New York Theatre Workshop, N.Y., 1993. Roger/Davis szerepét Tony Hoylen, Adam Pascal, Will Chase, Aaron Tveit és Matt Shingledecker énekelte. ↑

7. Szöv.k: Felice Roman, zene: Vincenzo Bellini: La Sonnambula. Opera 2 felv-ban, 1831. Milano. ↑

8. Musicals. Retrieved 7 November 2016. In Rent (musical) címszó, Wikipedia, Internet. ↑

9. Dave Laing: One Chord Wonders: Power and Meaning in Punk Rock. Open University Press, 1985, 54. old. ↑

10. Személyes közlés, még a múlt századból. ↑

11. Abszolutista módon, de abban sem következetesen. ↑

12. Az érzéki világ és az érzékek interakciója, beleértve az érzékiséget is. ↑

13. (Savafan & Tomka, i.m., uo.) ↑