1. MELLÉKLET
Az angolszász pop- és rock éneklés
esztétikája és szociológiája című tanulmányhoz
A JELENTŐSEBB ANGOLSZÁSZ SANZONTÉMÁK ÉS SANZONÉNEKESNŐK
KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A KRÚNEREKRE
Alább egy kis áttekintést adok a jelentősebb nő-krúnerekből, valamint tipikus vagy emblematikus crooning dalaikból tematikus csoportosításban. Előrebocsájtom, hogy efféle besorolásuk tőlem származik.[1] (A dalok legnagyobb része csak példa, a teljesség igénye nélkül.)
Mindenekelőtt „A Rádiózás Énekesmadarát” (The Songbird of the Air), Harriet Lee-t (kontraalt-krúner) kell említeni, aki 1931-re a legismertebb és legjobban fizetett rádió-énekesek egyike lett.[2] Tudtommal az „1931-es év Miss Radio”-ja volt az egyetlen énekesnő, akit a kritika „krúnernek” nevezett.[3] A sors fintora, hogy amíg a rádió- és lemeztársaságok a tipikus krúner adottságokkal rendelkező férfi-énekesekeseket részesítették előnyben, addig Lee-től azért fordultak el, mert mély kontraalt hangfekvése „nem fért bele” az időközben (1934-ben) bevezetésre került Hollywoodi Hays Code-nak az átlagos (szoprán) hangfekvésű nőkre előírt szabványába.[4] (Emiatt fel is kellett hagynia a lemezre énekléssel, és a későbbiekben énektanárként dolgozott.)

A MAGÁNYOS NŐ EGY MÉG ISMERETLEN PARTNER SZERELMÉRŐL ÁLMODOZIK
1930 Marlene Dietrich (kontraalt-krúner).[6] Dal: Friedrich Hollander: Falling in Love Again.[7] Ez egyben legmélyebb hangfekvésű dala. A szöveg tekintetében kivételnek számít, mert arról panaszkodik, hogy akarata ellenére lesz újra és újra szerelmes. Szexuális irányultsága biszexuális.[8]
1939 Lee tanítványa, Dorothy Lamour (kontraalt-krúner).[9] Dal: Ira Gershwin, George Gershwin: The Man I love (1924)[10]
1942 Nan Wynn.[11] Dal: Frank Loesser; Jule StyneI: I Said No! (1941)[12]

A NŐ EGY VALÓSÁGOSNAK KÉPZELT FÉRFI SZERELMÉRŐL ÁBRÁNDOZIK:
1929 „A fonográf-Lány” Aileen Stanley (szoprán).[14] Dal: Roy Turk, Fred A. Ahlert: I’ll Never Ask for More (1928)[15]
1931 „A Dzsessz-királynő” Ella Fitzgerald (kontraalt-szoprán-krúner).[16] Dal: Gus Kahn, Fabian Andre-Wilbur Schwandt: Dream a Little Dream of Me 1931)[17]
1931 Az indián származású Mildred Bailey (szoprán).[18] Dal: Gus Kahn, Matt Maineck: Goodbye To You (fox trott).[19] (Állandó gyors, érzéki vibrátó jellemzi.)
1937 Dorothy Lamour. Dal: Frederick K. Hollander, Leo Robin: Moonlight and Shadows (1936)[20]
1937 Mildred Bailey. Dal: Milton Ager, Jean Schwartz, Ned Wever: Trust in Me (1937)[21]
1939 Dorothy Lamour. Dal: Ralph Freed, Burton Lane: I’ll Remember (1939)[22]
1939 Gudy Garland. (kontraalt-mezoszoprán krúner)[23] Dal: E.Y. Harburg, Harold Arlen: Over the Rainbow is where I want to be (1939)[24] Állítólag biszexuális volt.[25]
1942 Dorothy Lamour. Dal: Frank Loesser, Alfred Newman: The Moon Of Manakoora (1937)[26]
1946 Margaret Whiting (kontraalt-mezoszoprán krúner).[27] Dal: Oscar Hammerstein II, Jerome Kern: All Through The Day (1946)[28]
1959 „A Nap Asszonya”, az afroamerikai Billy Holiday (kontraalt-mezoszoprán krúner).[29] Dal: Rube Bloom, Ted Koehler: Don’t Worry ’bout Me (1959)[30]

A NŐ BETELJESÜLT SZERELEMÉRŐL ÉNEKEL
Billie Holiday két daltémát kedvelt a legjobban: a szerelmes állapot boldog megélését és az elhagyott szerelmes szomorúságát.
1935 Billie Holiday. Dal: Harry M. Woods: What a Little Moonlight Can Do (1934)[32]
1937 Billie Holiday. Dal: Leo Robin, Ralph Rainger: Easy Living.[33]
1937 Billie Holiday Dal: Richard Whiting, Neil Moret: He’s Funny That Way[34]
1939 Beryl Davis.[35] Dal:, Leo Robin, Ralph Rainger: Bluebirds In Tthe Moonlight.[36]
1944 Billie Holiday. Dal: Roy Turk , Fred E. Ahlert: I’ll Get By [37]
1944 Billie Holiday. Dal: Dorothy Parker, Jack King: How Am I To Know (1929)[38]
1944 Billie Holiday. Dal: Johnny Green and Yip Harburg: I’m Yours.[39]
1944 Billie Holiday. Dal: Billie Holiday and Arthur Herzog Jr.: Don’t Explain.[40] (1945: Átnevezve: Just say you’ll remain.[41])

AZ ELHAGYOTT NŐ KESERGŐJE
A téma annyira kényes volt, hogy a szövegíró munduntalan tilalomfákba ütközött. A szövegek ezért egy nagyon szűk és zárt körben forognak: a kedvestől elválasztó Távolság és a Hiányérzet, valamint a Magány. A Közös emlékek (az Esti séta, a Mosoly, az Első csók). A Fájdalom. A Reménykedés.
Amikor, 1937 végén, Count Basie-hez került, Billie Holiday úgy határozott, hogy dalaiban a szerelmi csalódások asszonyait fogja képviselni. Ilyen dal Ford Lee Buck, Benny Goodman, Dick Mc Donough, Johnny Mercer: Riffin’ The Scotch (1934); Irving Mills, Duke Ellington: Saddest Tale (1935); Arthur Freed, Gus Arnheim and Abe Lyman: I Cried For You (1936) Jimmy McHugh, Dorothy Fields: I Must Have That Man (1937); J.C. Johnson: Travelin’ All Alone (1937); Ira Gershwin, Vernon Duke: I Can’t Get Started With You (1938); Ira Gershwin, George Gershwin: They Can’t Take That Away from Me (1937) Walter Bishop, Lewis Raymond, Clarence Williams: Swing It Brother Swing (1937), vagy a Jimmy Davis, Roger Ramirez, James Sherman: Lover Man.[43] Count Basie visszaemlékezése szerint
„Ő akarta kiválasztani a dallamokat, mert tudta, hogyan akar megszólalni, és nem lehetett megmondani neki, mit csináljon.”[44]
1926 „A Columbia-girl”, vagy „a női bariton”, Kitty O’Connor.[45] Dal: Irving Kaufman: Because I Love You (1926)[46]
1926 Esther Walker (szoprán)[47] Dal: Walter Donaldson: It made you happy when you made me cry. (fox trot ballad) (1926)[48]
1929 „A ragtime énekes” Belle Baker.[49] Dal: Abner Silver, Al Sherman: Old Fashioned Lady
1929 Belle Baker. Dal: Buddy DeSylva / Lew Brown / Ray Henderson: My Sin (1929)[50]
1928 Anette Hanshaw. Dal: Buddy DeSylva, Lew Brown & Ray Henderson: That’s Just My Way of Forgetting You (1928)[51].
1930 Aileen Stanley. Dal: George Whiting, Pete Wendling: I’ll Be Blue Just Thinking of You (from now on) (Fox Trot, 1930)[52]
1934 „A Blues Királynője”, Marion Harris (szoprán).[53] Dal: Hoagy Carmichael, Mitchell Parish: One Morning In May[54]

1937 Az olasz származású Dolly Dawn (szoprán).[56] Dal: Peter Tinturin, Jack Lawrence: What Will I Tell My Heart? (1937)[57] Ella Fitzgerald bevallása szerint Dawn hatással volt saját éneklésére.[58]
1937 Az osztrák származású Greta Keller (kontraalt),[59]„A sanzon nagyasszonya”. Dal: Ira Gershwin, George Gershwin: They Can’t Take That Away From Me (1937).[60] Marlene Dietrich az ő éneklését választotta mintának.
1942 „A Neves Zenekarok Hangja”, Helen Forrest.[61] Dal: Johnny Mercer-Victor Schertzinger: I remember you. (1942)[62]
1944 Billie Holiday.[63] Dal: Ramirez Roger, Jimmy Davis, James Sherman: Lover Man (1944) John Hammond producer énekstílusát Armstronghoz hasonlította.
1947 Jo Stafford.[64] Dal: Howard Dietz and Arthur Schwartz: Haunted Hearts.[65]
1950 Az afroamerikai „Isteni Sarah Vaughan”.[66] Dal: Bert Kalmer, Harry Ruby: Thinking of You (1927).[67] Scott Yanow szerint “a 20. század egyik legcsodálatosabb hangja.”
1952 Jo Stafford. Dal: Pee Wee King, Chilton Price and Redd Stewart: You belong to Me.[68]

1957 Billie Holiday. Dal: Edward Heyman, Johnny Green: I Cover The Waterfront.[70]
1957 Billie Holiday. Dal: Irving Kahal, Sammy Fain: I’ll Be Seeing You[71] (1938)
Jegyzetek
-
A hangterjedelmet általában a Singing Carrots weboldal adatai alapján alapján adom meg. ↑
-
Ő volt a CBS első olyan énekese, aki a róla elnevezett műsorban heti 2 alkalommal egyedül szerepelt. ↑
-
Cunard Weekend Program. In: Variety: 60. 1931. július 21. ↑
-
McCracken, Allison (2015). Real Men Don’t Sing: Crooning in American Culture. Durham, NC: Duke University Press. p. 307 ↑
-
Harriet Lee. Behind the Voice Actors. https://www.behindthevoiceactors.com/Harriet-Lee/ ↑
-
Marie Magdalene Dietrich (1901-) Eredetileghegedüművésznek készült, de sazínházi kóristaként, majd filmszínészként végezte. Hangterjedelme: A3 – F5 (1.7 oktáv) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=RiM7G6bqlPQ Szöv. https://genius.com/Marlene-dietrich-falling-in-love-again-lyrics – Ném. “Ich bin von Kopf bis Fuß auf Liebe eingestellt”. A Der Blaue Engel (1930) c. film számára. ↑
-
Dietrich gyakran látogatta a hollywoodi leszbikus és biszexuális klubját, melyet lakonikusan „szabás-varrás szakkörnek” nevezett. Továbbá bokszolni járt egy török edző, Sabri Mahir sportklubjába. (https://www.earnthenecklace.com/fact-check-was-marlene-dietrich-bisexual/) ↑
-
Dorothy Lamour (alias Mary Leta Dorothy Slaton; 1914 –1996. Hangterjedelme: G3 – D#5 (1.7 oktáv). Big band énekesként kezdte pályáját, majd filmszínészként folytatta. ↑
-
https://archive.org/details/78_the-man-i-love_dorothy-lamour-lou-bring-ira-and-george-gershwin_gbia0008595b/The+Man+I+Love+-+Dorothy+Lamour+-+Lou+Bring.flac ↑
-
Nan Wynn (alias Masha Vatz (1918 –1971). Big band énekesként kezdte pályáját, majd a filmszínészként és a Broadway színpadain folytatta. A Blue Angel c. Sternberg-film olyan sikeres volt, hogy a Paramount Pictures leszerződtette, ahol 6 sikeres filmet készített 1930-35 között. ↑
-
Alfred Hitchcock és Dorothy Lamour a Stork Clubban 1950 körül. Fotós: ism. Wikimedia Commons (PD) ↑
-
Aileen Stanley (alias Maude Elsie Aileen Muggeridge, 1893 – 1982) angol származású énekesnő. Vaudeville-és kabaré-énekesként kezdte pályáját, majd a ’20-as években lemezkészítéssel folytatta. (Victor Talking Machine, Edison, Pathe, Okeh, Brunswick, Vocalion, Gennett, Black Swan társaságok) ↑
-
Ella Jane Fitzgerald (1917 – 1996) Hangterjedelme: C3 – Db6. A herlami Apollo színházban kezdte, és Boswell stílusával elnyerte az 1. díjat. Későb Chick Webb karolta fel, és sok lemezt is készített velük. Ebből lett az Ella and Her Famous Orchestra. ↑
-
Mildred Bailey (alias Mildred Rinker; 1907 – 1951) amerikai dzsesszénekesnő. Dalbemutatóként kezdte, egy rádióállomáson folytatta, és dzsesszénekes lett. Crosby bemutatta Paul Whitemannak, és ennek utána 1929 és 1933 között Whiteman zenekarával énekelt, és Whiteman Old Gold Cigarettes rádióműsoraában debütált. ↑
-
Victor 22876-B, https://www.youtube.com/watch?v=ydEmqUSe4UI – Szöv. https://www.lyrics.com/lyric-lf/6182292/Tom+Bailey/Goodbye+To+Yesterday ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=45ShyxlLgrw (1936 a kottakiadás éve.) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=iOlWtyO8_Ag – RCA Victor 3449 ↑
-
The Chase and Sanborn Hour, vez. Robert Emmett Dolan https://www.youtube.com/watch?v=KnDvTbtKvpI ↑
-
C#3 – A5 (2.7 octaves) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=zSWG80dkwIE Szöv. https://www.songlyrics.com/judy-garland/over-the-rainbow-1939-lyrics/ ↑
-
https://thelifeandtimesofhollywood.com/judy-garlands-female-lover-betty-asher/ ↑
-
A Hurricane c. filmből. Columbia DB.1777, 1937 https://www.youtube.com/watch?v=w0vb0RJNE5k Szöv: https://genius.com/Arthur-lyman-the-moon-of-manakoora-lyrics ↑
-
D4 – G5 (1.4 octaves) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=Qqt2QZyydGo Szöv: https://www.lyrics.com/lyric/1779070/Margaret+Whiting/All+Through+the+Day ↑
-
F3 – F5 (2 octaves) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=KwHH5cF4Fg8 – Szöv. https://www.lyrics.com/lyric/474359/The+Complete+Billie+Holiday+on+Verve+1945-1959/Don%27t+Worry+%27Bout+Me ↑
-
Judy Garland portréja a The Wizard of Oz és a Babes in Arms1939-es bemutatója alkalmából. Forrás: Metro-Goldwyn-Mayer. Wikimedia Commons (PD) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=ldwDvw99HHs Szöv. https://www.azlyrics.com/lyrics/billieholiday/whatalittlemoonlightcando.html ↑
-
Columbia Records, 1937. Szöv., zene: https://www.youtube.com/watch?v=fKFGAOvnXDU ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=d2oB4egERAA Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-hes-funny-that-way-lyrics. ↑
-
Beryl Davis (1924-2011) 12 éves korától Django Reinhardttal Párizsban és számos európai turnén is fellépett és lemezfelvételeket készített. A Quintette du Hot Club de France énekese egyesült királyságbeli turnéjuk során. Glenn Miller Londonban fedezte fel, és énekelt az Army Air Force Orchestrával. A Four Girls énekcsoport tagja volt. 16 kis- és nagylemez készült vele, amelyek bestsellerek lettek. Varieté műsorokban és filmekben egyaránt közreműködött. Aktív évei: 1942–2007 ↑
-
Ralph Rainger, Leo Robin: Bluebirds In Tthe Moonlight. Szöv., zene: https://www.youtube.com/watch?v=Ia8sSEZ95gE A Gulliver utazásai c. rajzfilmben (1939) ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=WosbhGk-E_I Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-ill-get-by-lyrics ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=NrX067aJKMY Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-how-am-i-to-know-lyrics ↑
-
Billie Holiday, Eddie Heywood & His Orchestra https://www.youtube.com/watch?v=RYx6qRRYw2E Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-im-yours-lyrics ↑
-
A dalt az után énekelte, miután férjét, Jimmy Monroe-t azon kapta, hogy a gallérja rúzsos. ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=vJ2gnNRNFSU https://www.azlyrics.com/lyrics/billieholiday/dontexplain.html ↑
-
Billie Holiday portréja. Forrás: Library of Congress. Katalógus sz.: http://lccn.loc.gov/2004663024 Eng. https://www.loc.gov/rr/print/res/079_vanv.html. Wikimedia Commons (PD) ↑
-
https://www.dailymotion.com/video/x2a6v2t Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-lover-man-lyrics ↑
-
Stuart Nicholson: Billie Holiday. Northeastern University Press, Boston. 1995. 93. old. ↑
-
Felvételeit 1925-1928 között készítette. ↑
-
Columbia W142677 – https://www.youtube.com/watch?v=IYnNQDaMKRk Szöv. https://genius.com/The-masters-apprentices-because-i-love-you-lyrics – A ’20-as években vaudeville-ekkel indult, majd 1925-1928 között 23 lemezoldalt készített a Columbia számára. ↑
-
Esther Walker (alias Thomas, 1894 – 1943) A Winter Garden Színház operett-énekesnője, 1919-1927 között 32 dalt vett fel vele a Victor és a Brunswick hanglemezvállalat. ↑
-
A férfiénekes: Gene Austin) https://archive.org/details/78_it-made-you-happy-when-you-made-me-cry_esther-walker-donaldson_gbia0463401b/IT+MADE+YOU+HAPPY+WHEN+YOU+MADE+ME+CRY+-+ESTHER+WALKER.flac ↑
-
Belle Baker (alias Bella Becker, 1893-1957) A ’10-’20-as években volt népszerű. A vaudeville-ben kezdte, de 1911-ben már a Victoria Színházban szerepelt. Főleg zsidó-témájú dalokat énekelt. 1926-tól filmekben is szerepelt. ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=JymHbaffM_c – Szöv. https://lyricsplayground.com/alpha/songs/m/mysin.html ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=hzT61LfgGhU – A dal eredetileg O’Connornak készült. ↑
-
Marion Harris (alias Mary Ellen Harrison; 1896 – 1944) amerikai blues és dzsessz-énekes. A vaudville-el kezdte, és 1916-ban a lemezfelvétellel folytatta a Victor Records-nál. További lemeztársaságok: Columbia, Brunswick. Aktív évei: 1914-1934; legsikeresebb évei a ’10-es évek vége-’20-as évek.. ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=hxBMJRAmQS0 – Szöv. https://www.albowlly.club/78s/one-morning-in-may.html ↑
-
Belle Baker a Song of Love c. zenés film 1929-es plakátján. Fotó: Columbia Pictures. Wikimedia Commons (PD) ↑
-
Dolly Dawn (alias Theresa Maria Stabile; 1916 – 2002) amerikai big band énekesnő. Őt és a George Halll Zenekart a CBS rádió a hét 6 napján sugározta a New York-i Taft Hotel grillterméből. 1941-ben a zkr. ig-ja lett (Dolly Dawn and Her Dawn Patrol néven) ↑
-
Bluebird B-6796-A https://www.youtube.com/watch?v=647OLWDZErk (A felvételen is a Dolly Dawn and Her Dawn Patrol kíséri.) ↑
-
Dolly Dawn, 86, Who Sang Center Stage in the Big Band Era. In: The New York Times, December 18, 2002. Retrieved January 1, 2019. ↑
-
Margaretha „Greta” Keller (1903 – 1977) Miután táncot és színészetet tanult, majd 1929-ben szerződépst kötött éneklésre az Ultraphonnal. Bécsből Londonba, majd Amerikába ment. A ’20-’70-es évekig készített felvételeket. ↑
-
They Can’t Take That Away From Me. Greta Keller, Fred Hartley & His Orchestra. Decca – F6461. https://archive.org/details/GretaKellerCollection1929-1936 Szöv. https://www.lyrics.com/lyric/9616071/George+Gershwin/They+Can%27t+Take+That+Away+From+Me ↑
-
Helen Forrest (alias Helen Fogel, 1917 – 1999) Amerikai hagyomnyos pop és szving-énekesnő. ↑
-
Columbia 36518, https://www.youtube.com/watch?v=XUayugBplZE ↑
-
Billie Holiday (alias Eleanora Fagan, 1915-1959) amerikai dzsessz- és szving-énekes. Harlemi éjszakai klubokban kezdett énekelni. 1935-ben írt alá felvételi szerződést a Brunswick hanglemeztársasággal. Később Count Basie-vel dolgozott. Bekerült a Grammy Hall of Fame és a National Rhythm & Blues Hírességek Csarnokába. ↑
-
Jo Elizabeth Stafford (November 12, 1917 – July 16, 2008) was an American singer of traditional pop music and occasional actress, whose career spanned four decades from the late 1930s to the early 1960s. You Belong to Me” topped the charts in the United States and United Kingdom, and made her the first woman to have a No 1 on the UK Singles Chart ↑
-
https://www.youtube.com/watch?v=KZYsBN6NRyM Filmek: “The End of the Affair.” ÉS Jack Nicholson movie ‘The Two Jakes’, ↑
-
Sarah Lois Vaughan (1924 –1990) Zongorázni és énekelni tanult, alkalmi fellépései voltak. Az Apolló színház vette fel, melyben előbb zongoristaként, később énekesként dolgozott. Együtt zenélt Dizzy Gillespie-vel, Charlie Parkerrel és Bennie Greennel. 1944-ben Billy Eckstine felvette az együttesébe, ő azonban szólistaságra adta a fejét. ↑
-
Columbia Records (catalog No. 38925) https://www.youtube.com/watch?v=_BIrjmE_VQE Szöv. https://genius.com/Sarah-vaughan-thinking-of-you-lyrics ↑
-
Columbia Records 1952 https://vimeo.com/381375417
https://www.azlyrics.com/lyrics/patsycline/youbelongtome.html ↑
-
Jo Stafford portréja. Forrás: The New York Sunday News, 1947. szept. 21. Foto: New York Daily News/Sunday News. Wikimedia Commons (PD) ↑
-
Max Miller azonos című regénye hatására (1932) Musicraft 503. https://www.youtube.com/watch?v=AAwq3FLZHAg Szöv. https://genius.com/Billie-holiday-i-cover-the-waterfront-lyrics ↑
-
Szöv, zene: https://www.youtube.com/watch?v=KQNnIHNHnnY ↑