BURUNDI KIRÁLYI DOBJAI

The History of Royal Drums of Burundi

(Dr. Tokaji András)

A Tanzánia, Ruanda és Kongó által határolt Burundiban a királyság idején, tehát az 1680-tól 1966-ig terjedő időben, a hagyományos dinasztikus Karyenda dob — hasonlóan a többi közép-afrikai királyság dinasztikus dobjához ^[1] — az ország legfontosabb, félistenként tisztelt szimbóluma volt, melynek a „rundik” úgy áldoztak, mint az isteneknek szoktak. Mivel a királyi dobok története szorosan összefügg a mindenkori királyságokkal, Burundi esetében pedig az etnikai viszonyoknak a változásaival, kénytelen leszek ezeket is érinteni.

Burundi mai területének őslakosságát a gyűjtögetésből, halászatból és vadászatból élő twa nép (más néven a pigmeusok) képviselték. A bantu nyelvet beszélő hutuk nagyjából a mi államalapításunk idején települtek be a területre. Kis királyságokba szerveződtek, és létszámuk nemsokára meghaladta az őslakosokét. Őket követték a pásztorkodó kusiták, akik 1300 körül érkeztek észak-keletről, Etiópiából. Az ő leszármazottaikat nevezték később tutsi-nak. Utolsóként vándoroltak be a Nílus vidékéről a himák, akikkel a tuszik oly mértékben keveredtek, hogy gyakorlatilag megkülönbözhetetlenek lettek. Mint ahogy az a történelemben gyakran megesett, a békés, földművelő népek területére beáramló harcos pásztornépek azonnal és szinte észrevétlenül elitcsoporttá váltak, még akkor is, ha létszámuk csak töredéke volt a befogadó népességnek. A tuszik ^[3] a 15. században maguk alá hajtották a jámbor, földműveléssel foglalkozó hutukat, és megalapították saját államukat. I. Ntare Cambarantama tuszi király (mwami) ^[4] – akinek állandó jelzője „az oroszlán és a bárány” – a 17. században folytatta a tuszik offenzív politikáját, aminek eredményeképp kiterjesztette hatalmát Bututsira, Kilimiróra és a Buyenzi régióra. ^[5] A mwami és a mohamed szó hasonlóságában, ^[6] valamint a tanganyikai wanyamwezik királyainak beiktatási zenéjében iszlám hatás sejthető. ^[7] A tuszik a 18. sz. közepén egy feudális társadalmat hoztak létre, melyben királyaik hűbérúrként gyakorolták a hatalmat a földek, a termelés és az elosztás felett, mialatt a hutuk mint hűbéresek földbérletre és adózásra kényszerültek.

A DINASZTIKUS DOBOK TÖRTÉNETE

Burundi királyságnak négy királyi dinasztiája volt: a Ntare („oroszlán”), a Mwezi („hold”), a Mutaga és a Mwambutsa; de ezek nem követték, hanem váltogatták egymást. A királyok hatalmuk biztosítékának – és nem szimbólumának! – a dinasztikus királyi dobot tekintették, és – a többi közép-afrikai királyságtól eltérően – a dob-fétisnek a királyság története során nem egyetlen, hanem három példánya volt. ^[8]

Az első Karyendát valószínűleg a fentebb említett alapító király, I. Ntare készíttette beiktatása idején. A király a királyság dobjainak kezelését és használatának jogát a monarchia első éveiben a gitengai (Közép-Burundi) Nyagisaka klánnak adományozta. ^[9]

A szájhagyomány és a kirakós játékszerű kronológia alapján feltételezhető, hogy Burundi királya, III. Mutaga Sebitungwa ^[10] valamikor 1766 és 1777 között hadjáratot indított Ruanda, pontosabban a Nyiginya dinasztia királysága, még pontosabban az 1770 körül államcsíny segítségével hatalomra került II. Cyilima Rujugira király ellen. ^[11]

A Nkandában (Butare tartomány) sikeresen induló műveletet a Rujigara egyik fia, Gihana által vezetett hadsereg állította meg. A második támadás a Nyiginyák vereségével és Gihana halálával végződött 1773-ban. Az udvar egy másik hadsereget is küldött, de az is vereséget szenvedett, és annak a parancsnokát is megölték. Rujugira negyedik seregében bucurai és gisakai dezertőrök is harcoltak, akik birtokában voltak a mérgezett nyilak tudományának. Az egyik meg is ölte Mutagát. A burundiak az Akanyaru folyótól északra eső területeket a Nyiginyáknak adták. A háború öt évig tartott, melyet több éves éhínség követett. ^[12]

A vereség egyik következménye az volt, hogy az ország elvesztette a dinasztikus dobot. ^[13] A burundiak azzal a nem túl épületes mondással próbálták vigasztalni magukat, hogy „Királyunk még van, Karyenda viszont csak egy fadarab volt, akárhogyan is” (Harush’umwami, Karyenda n’igiti). ^[14]

A második Karyendát II. Mwezi Nyaburungának ^[15] készítették a 17. században. ^[16] Amikor Michel Michombero, ^[17] Burundi első elnöke, 1966-ban kikiáltotta a köztársaságot, Bakareka herceg Karyendát ugyanazon éjjelen elrejtette. Michombero ugyan mindenütt körözte, de nem járt eredménnyel.

A harmadik Karyendát – mely, elődeihez híven — a nemzet egységét és az ország szuverenitását szimbolizálta, 1925 és 1926 között készítették. IV. Mwambutsa ^[18] az 1959-es Umuganuro ünnep alkalmából egy új templomot épített az ország szívében, Muramvyában, ahol a burundiak leróhatták tiszteletüket a dobnak természetesen anélkül, hogy – a beavatatlanokat sújtó tabu miatt – látták, ill. megnézhették volna. A dob még néhány évig a gyarmatosító belgák megérkezése, 1919 után is megvolt. A gyarmatosítók elvitték egy ismeretlen helyre, majd megmutatták a királynak, és közölték vele, hogy – minden ellenkező híresztelés dacára – csak egy fétis, és ezért „a megkeresztelkedett burundiaknak érinteniük sem szabad”. Könnyű kézzel belökték egy garázsba, és ott feküdt egészen addig, amíg egy belga illetőségű személy, név szerint Robert Schmitz, a király számára restaurálta azt. ^[19]

Ma Burundiban a Babibe-klánhoz tartozó Ngendahayo család leszármazottjai őrzik, akikre azért bízta rá a király, mert felmenőik, Rukara rwa Bishingwe és Mitumba, hősies magatartást tanúsítottak a betolakodó európaiakkal szemben. A dob még mindig megvan Burundiban, és védelem alatt áll. ^[20] Baranyanka herceg maga is látta 1966-ban, V. Ntare koronázásán. ^[21]

KARYENDA EREDETE

A dob eredetét a bantu hagyomány a királysághoz köti, ami igaz is. Azzal a pontosítással, hogy a dob használata samanisztikus volt, és a király személye is a legendák ködébe vész. Fontosságát, sőt nélkülözhetetlenségét annak köszönhette, hogy — hasonlóan más kultúrák hasonló fétiseihez — a bantu népek arra használták, hogy kapcsolatot létesítsenek őseikkel, pontosabban őseik szellemeinek fejedelmével, Kirangával (banyarwanda neve: Ryangombe), kinek alakjában egyben megistenült legendás királyukat tisztelték, aki az égből szállt alá, és akitől többi uralkodójukat is származtatták. ^[22]

A legendás félisten-király az államalapító király, Ntare Rushatsi bátyja volt. Hutu származású felesége, Mukakiranga, majdnem azonos hatalommal rendelkezett a királyságban. ^[23] Vezető szerepet játszott az évente megrendezett első gyümölcs ünnepen, – pontosabban cirok-szertartásban (umuganuro) –, melyet a királyság évenkénti megújulásával kapcsoltak össze, és amelyen értelemszerűen mindenki jelen volt. ^[24] A rundiknak hosszú ideig két királyuk volt: az igazi (mwami) és Kiranga eszmei képviselője. A mwami azonban a 19. századra átvette a termékenység eszméjének képviseletét is. ^[25] Az Amabere nevű dob faékeit (melyekkel leszorították a membránját) női mellbimbókhoz vagy köldökhöz, a dob „lábát” pedig köldökzsinórhoz hasonlították. ^[26]

Kiranga-Ryangombében a szellemek egy olyan csoportjának (imandwa) királyát tisztelték, amely olyan „gonosztevőkből” áll, akik alkalomadtán segítőkész szellemeké válnak. ^[27] Mítosza és beavatási kultusza a mítikus Wamara király mítoszából, ^[28] valamint a nyorói és nkorei (Uganda) Cwezi nemzetség szellemeinek imádatából eredt. ^[29]

Az isten itt, a Földön, létrehozta az Imandwa nevű titkos társaságot és önmaga kultuszát, melynek szertartásain úgy teremtett kapcsolatot híveivel, hogy azokat megszállta. ^[30] Egyébiránt azt ígérte a tusziknak, a hutuknak és a twáknak, hogy ha megadják neki a tiszteletet, biztosítja nekik a jólétet, melyet őseik szellemei megtagadtak tőlük. ^[31]

Másik istenük, Imana (vagy Imen), mely a környező közép-afrikai bantu országok főistene is volt, az Élet és a Véletlen, a Sors istene volt, és ezért – Kirangával, illetve Ryangombéval szemben – meglehetősen elvont istenképzetnek tűnik fel (deus otiosus). Jellemző, hogy nem is tartottak rendszeresen ünnepeket a tiszteletére. Közeli rokonának látszik az egyiptomi „egyedülálló” isten, Amon (vagy ugyancsak Imen), mely Egyiptomban egyike volt a legrégebbi isteneknek, és az i.e. 16. századra egész Egyiptom főistenévé vált. Strukturálisan-fejlődéstanilag hasonlít továbbá a zsidó-keresztény istenképzethez ^[32] és a „klasszikus” sámánság főisteneihez. ^[33]

Addig, amíg Riangombe a törzsszövetség legerősebb, legbefolyásosabb tagjának istene volt, mely idővel a többi isten fölé emelkedett, Imana elvont képzete már annak kifejeződése volt, hogy a közép-afrikai királyságok az államiságnak egy magasabb, tisztább fokára emelkedtek. ^[34] Kettejük kapcsolatára az a monda derít fényt, amely szerint Imana ráruházta az emberek feletti hatalmat, és kötelességévé tette, hogy gondoskodjék jólétükről. ^[35] Egyébiránt kettejük az „úr és szolga” viszonyával jellemezhető.

Az egyistenhit kialakulását Burundiban az is elősegítette, hogy a bantu népesség a törzs szellemeit nem a családok szellemeiként, hanem egyazon közösen tisztelt istenként tartotta számon. Megnyilvánult ez abban is, hogy a patrilineáris nemzetségek (gens-ek, imiryangók) nem is tartották számon az Ős nevét. A társadalmi osztályok eléggé „integráltak” voltak ahhoz, hogy – szemben a szomszédos Ruandával – a szertartásokon egymás társaságában képviseltették magukat. ^[36] Ezt a hagyományos vallást a lakosságnak ma már legfeljebb csak 23%-a követi. ^[37]

KARYENDA MÁGIKUS SZEREPE

A dobkészítés (1.)

A rundik az emberek és az Isten közötti kommunikációt valahogy úgy képzelték, hogy egyrészt Isten szelleme benne lakozott abban a fában, amelyből a szent dobokat készítették. Erre mutat egyrészt az, hogy egy python – pontosabban „a Python” – őrizte a fát, illetve az abban lakozó szellemet, másrészt az, hogy ha valaki felhatalmazás nélkül ki merészelt vágni egy ilyen fát, lázadónak minősítették, és viselnie kellett az azzal járó következményeket. ^[38] Önként adódik a bibliai Édenkert kígyójának hasonlatossága, mely nyilvánvalóan a Tudás Fájának őrzője (és elárulója) volt.

Az Ős, Isten szelleme – pontosan úgy, ahogyan a „klasszikus” sámán esetében – a királyban is benne lakozott, ^[39] a király lelke pedig – ugyancsak hasonlóan a sámán-dobhoz ^[40] – benne tartózkodott a királyi dobban is. ^[41] Akkor tehát, amikor a dobok megszólaltatására felhatalmazott személy megszólaltatta – és nem játszott! – a dobon, akkor abból voltaképp Isten benne lakozó szelleme szólalt meg.

Ezt látszik bizonyítani annak a fának a neve, amelyből a dobok készültek: imivugangoma. ^[42] Ami kirundi nyelven azt jelenti: „a dobokat beszéltető fa”. ^[43] E szerint a király szólaltatta meg, és a fa beszéltette a dobot. ^[44] Éppen ezért ahogyan sámánoláskor sem maga a sámán beszélt és énekelt, hanem a megidézett ős szelleme nyilatkozott a sámán szájával, vagy – a hasbeszélés (ventriloquia) alkalmazása esetén – a sámán testéből, ^[45] úgy a szertartások alkalmával a közép-afrikai király sem maga hirdette ki a törvényeket a dob segítségével, hanem a benne lakozó Ős vagy Isten. Az umunyarwandák (Ruanda) ugyanezen meggondolásból ugyanígy jártak el.

Máshol már ismertettem egy mondát, amely arra utal, hogy a dinasztikus dob emberi segítség nélkül is „elmondta”, amit akart. Az emberek valahol találtak egy nagyobb, dobalakú követ, és két kisebbet, melyeket dobverőként lehetett használni. A dobolásra feljogosított ritualisták doboltak is rajta, és – csodák csodája – a dob hangja pontosan olyan volt, mintha fából és tehénirhából készült volna. Néha pedig – jóllehet senki sem játszott rajtuk – önmagát ütötte… ^[46]

A dobkészítés (2.)

Fennmaradt egy burundi eredetmonda, amely szerint a királyi dobosok úgy készítették az első dobot, hogy egy állat bőrét ráhelyezték egy fatörzsre, melyet a termeszek a hatalmukba kerítettek, és azon doboltak. A „dobban” azonban még mindig benne volt egy kígyó, mely belülről ritmikusan ütni kezdte a dob bőrét. Így keletkeztek a különféle ritmus-képletek. ^[47]

A python motívuma itt is megvan. Zavarba ejtő viszont, hogy benne van vagy benne maradt a fában. Ebben az esetben vagy azért dobolt, mert ki akart szabadulni, vagy ellenkezőleg: az ő – vagy gazdája – lelkére is szükség volt a szent dob kialakításához. A kígyóéhoz a termeszek motívuma társult. Lehet, hogy ők is részt vállaltak a dob elkészítéséhez azáltal, hogy rezonátorüreget vájtak a fa törzsének a szelvényébe.

A gyermekek és Zimwi (Watoto na zimwi) című swahili mese arról szól, hogy egy leány egy vérszomjas emberevő szörnnyel, Zimwivel ^[48] találkozik a tengerparton, aki magához csalja, majd megragadja, és beleteszi egy dobba. Zimwi vándormuzsikusként járja a falvakat élelemért és italért. Mialatt ütöti a dobot, a benne levő leány annak ritmusára énekel. Csakhogy a szörny abból az élelemből és italból semmit sem adott neki, amit az emberektől kapott. Történt, hogy egy abba a faluba tért be, ahol a leány született, és a fizetségül sok sört (pombe) kért, amit meg is kapott. Csakhogy a leány szülei megismerték leányuk hangját, és amikor Zimwi a muzsikálás után mély álomba szenderedett, felnyitották a dobot, kiszabadították belőle a leányukat, és viszonzásul beletettek egy mérgeskígyót, egy méhrajt és egy termeszrajt. A leány szülei egy idő múlván felébresztették, közölték vele, hogy idegenek jöttek a faluba, és kérték, játsszon nekik is valamit. A kannibál-természetű szörny felemelte dobját, de hiába ütötte, nem adott hangot. Hamar kisietett a faluból, hogy felnyissa, és a belőle kiszabaduló kígyó és a termeszek megmarták, a méhek pedig megszúrták. Így halt meg Zimwi. ^[49]

A baszutuk és a koszák (Dél-Afrika) változatában a leleplezett Zimwit vízért küldik egy lyukas edénnyel. Mialatt a lyukas edénnyel bajlódik, egy kutyát és mérgező termeszeket, egy megint más változat szerint kígyókat és békákat tesznek a dobjába. Egy további változatban, amikor hazatér, a felesége megtagadja neki a vacsorakészítést, mondván, hogy „harap a dobja”. Erre bezárkózik a kunyhójába, és kinyitja a dobját, és az állatok csípése és marása elől kirohan, és beleveti magát a pocsolyába. De már nincs segítség. Később egy fa nő ki a tragédia helyén.

A dobkészítés (3.)

Annak érdekében, hogy a dob szent legyen, az arra felhatalmazott „szerpap”, a dobritualista, kijelölte a fát, melyet a „favágók” körbejártak, miközben a fejükön tartott, hatalmas dobokon doboltak. ^[50] A dobszó valószínűleg a fa szelleméhez, de lehet, hogy az azt őrző kígyóhoz szólt.

Ez után a pap egy különböző füvekből főzött „varázsitallal” meglocsolta a fa törzsét, hogy kiűzze „a” Pythont annak lombjai közül. ^[51] A fa „megtisztítása” után — a dobok üdvözlő harsogása mellett — sor került annak kivágására és feldarabolására. ^[52] (A „klasszikus” sámán szellemei hívására ugyancsak elindult az erdőbe, ahol megtalálta a fát, melyet szellemei megjelöltek számára, majd – mielőtt hozzáfogott volna a fa kivágásához – behunyt szemmel társalgott a fa szellemével.)

Miután elkészült a dob, felszentelték. Karyenda magas méltóságát jelzi az is, hogy ritkán, csak a legfontosabb szertartásokon: a királyok koronázásakor és az umuganuro ünnepségeken használták, ami miatt „koronázási dobnak” is nevezhetnénk. Az év legnagyobb részében saját „palotájában” (Buryenda) tartották a kíváncsi szemek elől gyékénytakaróba rejtve.

A nemek szerepe

A dobok – különösen a nagy üstdobok – hangerejükkel fölébe kerekedtek minden más hangszernek, ^[53] és természetes volt az is, hogy kezelésükre elsősorban a férfiak vágytak, és mindenekelőtt ők jeleskedtek benne. Máshol bővebben kifejtettem, ^[54] hogy csimpánzok is szeretnek dobolni, és hogy ez a magatartásforma csak a hímekre jellemző. ^[55] A nagy dobokon való dobolás tehát automatikusan kapcsolódott össze a férfi-nemmel.

Más kérdés, hogy a politikai és a katonai hatalom – ugyancsak természetes módon – alakította ki a férfi-dominanciát, mely megkérdőjelezhetetlenné tette a hatalom-férfi-dob egymást feltételező, szoros összefüggését. Amikor a nők Burundiban is elkezdtek a királyi dobokon dobolni, egy rundi férfi így nyilatkozott: „A dob a hatalom és a szuverenitás szimbóluma. A burundi kultúrában azelőtt sohasem lehetett női dobosokat látni. Ez támadás a hagyományaink ellen”. ^[56]

Egy (szintén rundi) kulturológus, Patrice Ntafatiro, azonban felhívja a figyelmet, hogy a nők doboltak a monarchia előtt is, és volt olyan klán és család, amelynél a dobolás közösséghez tartozás feltétele, velejárója volt. I. Ntare király azonban – valószínűleg azért, hogy dominanciáját egyértelművé tegye – olyan törvényt hozott, amely szerint a királyi dobokon csak a királyi udvarban és csak a királynak játszhatnak. Ekkor váltak a nagy üstdobok királyi dobokká, és ekkor vált a dobolás a Nyagisaka (Abanyisaka) család előjogává.

Történt azonban még valami, ami szintén új helyzetet teremtett. Tudnivaló, hogy az évente, novemberben megrendezett umuganuro fesztiválon – mely a legnagyobb ünnep volt – csak új dobokat lehetett használni, és ezért a dobkészítésre felhatalmazott, illetve megbízott család hónapokkal (konkréten 4 hónappal) előbb bevette magát az erdőbe a fák kiválasztásának és kivágásának céljából. Csakhogy kiderült, hogy a klán tagjai – élve az alkalommal – vérfertőző kapcsolatokat létesítettek egymással a kiküldetés alatt, és ezért az idősek tanácsa – azaz a klán vezetősége – úgy döntött, hogy attól kezdve csak férfiak játszhatnak a dobokon. (Megjegyzendő, hogy nem a nők javára döntöttek.) Később két másik, a Songore (Abasongore) és a Ragane (Abaragane) klánt bízták meg a dobok kezelésének kitüntető feladával. ^[57]

Ezen kívül több indokot is találtak arra, hogy a nőket távol tartsák a doboktól. Az egyik ezek közül az volt, hogy – hasonlóan más kultúrákhoz – a menstruáló nőket tisztátalannak tartották, ami miatt egy hónapig meg sem közelíthették a dobokat. Ezen belül is több dologra hivatkoztak. Az egyik az volt, hogy tiszteletlenség volna az istenekkel szemben, a másik, hogy állapotuk semlegesítené a dobok felhatalmazását, a harmadik, hogy összezavarná elméjüket, márpedig a játékhoz tiszta elmére van szükség. Mivel pedig a menstruálás intim dolog, aminek bekövetkeztét sohasem lehet biztosan tudni, a legpraktikusabbnak az látszott, ha minden nőt eltiltanak a dobolástól.

A férfiak ettől függetlenül is kétségbe vonták a nőknek nemcsak a testi, hanem a lelki erejét is. Megfigyelték ugyanis, hogy a rituális dobolások közben, amikor megszállták őket a szellemek, nem tudtak ellenállni nekik, hanem elgyengültek és összeestek, ^[58] és azzal vége volt a dobolásnak. ^[59]

A dobokat „királyi” és „közönséges” dobokra osztották. A legnagyobb, üst formájú dobok birtoklása csak a királyt illette meg. Az alacsonyabb rangú királyi dobokat a mwami megszokott napi tennivalóinak jelzésére is használták. Ilyen volt a király reggeli felkelése és esti nyugovóra térése.

A dinasztikus királyi hatalom képviseletének szintjei

Már a varázsló- és sámán mesterség is apáról fiúra szállt, és a „klasszikus” sámán-főnök is nemzetsége totemjétől kapta sámán-lelkét, mely azután egy földi anya által megszült emberben testesült meg. Így volt ez az afrikai esőfakasztóknál is, és az isten-király is – mintha lélek-gének is léteznének – „megörökölte” elődje, s azzal együtt a nemzetségi ős lelkét.

Dobkészítés (4.)

A királyi dob oly módon vált szerves részévé az öröklés láncolatának, hogy a királyok apjuk, családjuk és nemzetségük ősének lelkét nemcsak „génjeikben” örökölték meg, hanem a tőlük megörökölt dinasztikus dobból is testükbe fogadták. Megkönnyítette ezt az a körülmény, hogy a bantuk királyi dobjainak membránjait a totemállat, a szarvasmarha bőréből készítették –, csakúgy, mint a szibériai sámánok a szarvas (gímszarvas, jávorszarvas) bőréből. ^[60] Az animista szemlélet szerint ez azt jelentette, hogy az állat és annak szelleme – mely megint csak a gens őse – beleköltözött a dobba. A dob azonban ettől még nem vált a bőrét kölcsönző állat alteregójává, mint a klasszikus sámánságban, hiszen politikai funkciója miatt embernek, pontosabban királynak kellett lennie, és nem „hátasként” kellett segédkeznie, hanem „szócsőként” vagy szóvivőként.

A király lelke „valójában” egy kvarckristályban lakozott, melyet a dobba rejtettek, és amelyet a dob „lelkének” mondtak, tartottak. ^[61] A bantu népek egyes mondásai arra utalnak, hogy magát a királyt is a dinasztikus dob megtestesülésének tartották. ^[62] Ezért amikor meghalt a király, a dobot a feje tetejére, amikor pedig beiktatták, újra a talpára állították. ^[63]

A bantu királyi dobok egyfajta kapcsolati mágikus azonosságban voltak gazdájukkal: a királyi dobok védelme mindenekelőtt királyaik testi épségét szolgálta, mint ahogy a „klasszikus” sámándob tönkremenetele, membránjának szétszakadása a sámán közeledő végét jelentette. ^[64]

Ezzel állt összefüggésben az a körülmény, hogy a szent dobokra senki halandó nem nézhetett rá, csak a mwami. Minden bizonnyal azért, mert különben a nemzetségi Ős kristályban lapuló szelleme belejuthatott volna bármely illetéktelen szemébe, azon keresztül pedig a testébe. És valószínű, hogy ez volt az oka annak, hogy amikor Karyenda elhagyta „palotáját”, egy szőnyegbe belecsavarva szállították. ^[65] Ezért van, hogy a dobütések célja nem az Ős meghívása volt, szemben a „klasszikus” sámánsággal, melyben a dobütések – legalábbis az első dobütések – azt célozták, hogy meghívják a sámán segítőszellemeit.

A DINASZTIKUS DOBOK FUNKCIÓI

A dinasztikus Karyenda királyi dob öt vonatkozásban képviselte Isten hatalmát. Ezek a király személye, az ország anyagi jóléte, az ország védelme, az ország lakosságának „nemzeti” összetartozása, valamint az állam működésének ellenőrzése. Mivel a burundi gyakorlat szerves része volt a közép-afrikai bantu kultúrának, egyik-másik vonatkozásban a környező országok népeinek és gyakorlatának példáit is segítségül hívom.

A király dob általi felhatalmazása

A király a dinasztikus dob segítségével és jóváhagyásával kapott felhatalmazást a királyság kormányzására. Személye és legitimitása szorosan hozzákapcsolódott felmenőihez, azaz dinasztiájához és annak legitimitásához.

A burundi dob-szentélyekben a koronázási dob számára tűz égett, melyet csak a király halála után lehetett eloltani. ^[66] Minden bizonnyal bennük lakott a nemzetség vagy a törzs ősének szelleme és a felszentelt király lelke, melyek végső soron ugyanazt az „entitást” képviselték. Ha ugyanis valaki vette volna a bátorságot, hogy eloltsa a tüzet, azzal – szinte szó szerint – a király erőszakos halálát okozta volna. És mivel a bantuk – az eurázsiai sámánokhoz hasonlóan – úgy iktatták be a királyi dobokat, hogy a tűz fölé tartották őket, elképzelhető, hogy a király lelke végső soron abból a tűzből került a dobba, amely egykoron a családi őst tartalmazó tűzhely tüze volt, mely a családi őst képviselte, és állandóan égett, mint a szibériaiak jurtáiban. ^[67]

Az eurázsiai sámándobokkal kapcsolatban azt szokták mondani, hogy a melegítés célja az volt, hogy jobban „szóljon” a dob. Ez a felfogás vagy abban az esetben állja meg a helyét, ha – például Szibériában – a túlságos hideg miatt melegítették fel dobjaikat, vagy akkor, ha az volt vele a céljuk, hogy a melegítés hatására kitágult membrán mélyebb, tehát elidegenítettebb, félelmesebb hangot adjon. Mindez Afrikában fel sem merül. Kétségtelen viszont, hogy Ruanda alapító kultúrhősének, Gihangának, akit a Nyiginya dinasztia is a maga ősének tartott, állandóan égett a tüze. ^[68] (Mint ismeretes, Gihanga égi ősétől, Kigwától leste el a tűzgyujtás technikáját, melyet megtanított Nagy Tavak vidéke lakosságának is.) Nagyon valószínű, hogy az öröktűzben Gihanga halhatatlan szelleme lakozott.

Egy másik rundi elképzelés szerint a királyok „a dob” gyermekei voltak, ^[69] tehát „a dob szülte meg” a királyt. ^[70] Tudjuk persze, hogy „a dob” mindenekelőtt a dinasztikus hatalmat jelentette. De hogy valamennyire komolyan gondolták, az látszik bizonyítani, hogy volt, ahol a király kicsiny képmását (ndop) az amulett-szerű kristályhoz hasonlóan elhelyezték a dobban. ^[71] Hasonló leszármazási kapcsolat „öltött testet” a nemzetség totemállata, a szarvasmarha bőrének felhasználásával, mely a dob membránját adta. És mivel a marha áldozati állat volt, a gandák meg is fogalmazták, hogy a szellem a király száján keresztül jutott a dobba. A szólás szerint „a király megette az apja dobját” (ali de ngoma kitawe).

(Jóllehet a „klasszikus” sámánság szintén dinasztikus alapokon nyugodott, a sámándob – érdekes módon – közvetlen, tárgyias formában nem vált a jogosultság hordozójává. ^[72] Annál kiterjedtebben és gazdagabban jelent meg a sámánős, az ongon a mongoloknál szimbolikusan-jelképesen; elsősorban a dobfogók emberi fej és emberalak formájú kidolgozásában.)

A banyarwandák úgy hitték, hogy a király ereje a királyi dob hangjától megnövekszik. Minden bizonnyal azáltal, hogy az Ős szellemének hangja – a dob membránja, a hanghullámok és a király dobhártyájának közvetítésével – a király testébe, fejébe jut. Ha pedig a király annyira megöregedett, hogy nem hallotta a dob – azaz Isten – hangját, értelemszerűen alkalmatlanná vált a kormányzásra. Nincs rá adatom, de valószínűnek tartom, hogy a rundik is így gondolták. Meg lehet jegyezni, hogy a „klasszikus” sámándob keresztvasára olykor kis „füleket” is felhelyeztek kis fémfüggők formájában, hogy – mint mondták –, a sámán meghallja a szellemek hangját”. ^[73]

Az elmondottak alapján a kormányzás alapvető feltétele az volt, hogy a szent imivugangoma fát alakítsák át egy szent dobbá, azaz tegyék alkalmassá az Isten „nyelvén” való szólásra. Ha ez eredményes volt, a király a szent dinasztikus dobra mért ütésekkel „megszólaltatta” a királyi üzenetet hordozó dobot (vagy fát), és ezáltal hallhatóvá tette Isten üzeneteit. ^[74] És – mivel szentsége képessé tette az isteni kódok megértésére –, képes volt értelmezni és lefordítani az emberek nyelvére, végül pedig utasításokba vagy törvénybe önteni azokat. ^[75]

A dob megszólalásának legfontosabb alkalmai ezért a koronázások és a királyi temetések, valamint a rendeletek közzététele, valamint az első gyümölcs” ünnepei (umuganuro) voltak. Augusztusban, az ünnep közeledtekor, a dobkészítők elmentek az erdőbe, hogy új dobot készítsenek az udvarnak. Az ünnepen csak olyan dobokon lehetett dobolni, amelyeket még korábban sohasem használtak. ^[76] A királyi dobok – ugyanúgy, mint máshol – fontos szerepet töltöttek be a királyok országjáró útjain érkezésének előrejelzésében, kihirdetésében.

A burundi ingoma együttesben a Karyenda dob vitte a vezetőszerepet, mert abban lakott az ország Ősének szelleme. Ez nyilvánul meg abban is, hogy a ngoma szó kikuyu nyelven az elhalt szellemét is jelenti, ^[81] és abban, hogy Ankolé királyságban a királyt is „a Dob”-nak nevezték. A burundiak a dobnak tettek esküt, és a király halála esetén a miniszterek az ő nevében irányították a királyságot. ^[82]

És mivel a dob fizikai tárgy volt, a királyságot szó szerint „el lehetett lopni” vagy „rabolni”, és ezért fordítottak különösen nagy gondot az udvari dobok őrzésére, amit egy a mi koronaőrségünkre emlékeztető intézményre bíztak. ^[83] Amikor a királyik dobokat kivitték a nyilvánosságba, a fonott királyi pajzsot védőleg elébe tették. ^[84] Amikor pedig a király meghalt, a királyi dobok őrzője (mugema) kettőzött gonddal őrizte az udvari dobokat, mert azok birtokában bármely herceg minden további nélkül királlyá koronázhatta volna magát. ^[85]

A belga katolikus hittérítők annak idején arról igyekeztek meggyőzni a burundiakat, hogy ne doboljanak a királyuknak, mert a királyok királya Jézus Krisztus. Jézusnak pedig azért ne doboljanak, mert az pogány szokás. ^[86] Ezzel összhangban a ngoma szó kikuyu nyelven a keresztény vallás „ördögét” is jelenti. ^[87]

Amikor V. Ntare királynak ^[88] száműzetésbe kellett mennie, végképp elhalványult a dobba vetett hit. Adrien Ntabona katolikus apát ^[89] pedig azt mondja: „ma az emberek a pártokban fizetnek azért, hogy dobjuk legyen”. ^[90] A „dob” ugyanis „hatalmat” is jelent. Az idők változnak.

Amikor változás állt be az uralkodó személyében, a második legnagyobb királyi dobot, Rukinzo-t, felújították. A dob abban a tekintetben hasonlított a ruandai Indamutsa dobhoz, hogy az uralkodóváltáskor mindig felújították, és hogy vele jelezték az udvar életének ritmusát. Ütésével jelezték, hogy a király felkelt vagy lefeküdt, és mindenhová elkísérte a királyt. ^[91]

Karyenda mint a gazdasági felvirágzás elősegítője

A második terület, amelyen Karyenda Isten hatalmát képviselte, a Termékenység és az Újjászületés volt. Erre utalt állandó jelzője is: „az ország asszonya”. ^[92] Megszólalásának egyik legfontosabb alkalma ezért a cirokvetés volt, ^[93] amikor maga a király ütötte meg háromszor a dobot. Ez egyben engedély volt a dobosoknak, hogy dobjaikat ők is megszólaltassák, majd a nők megkezdjék a magok elvetését. Karyenda ilyenformán — király földi hatalmával együtt, mely maga is az „Égből” származott — a jólétet, az ország jólétét is szimbolizálta.

Volt két másik, ugyancsak szent dob, melyek — Karyenda „munkáját” segítendő — hasonló feladatot láttak el. Ruciteme-től azt várták, hogy megvédi a lábasjószágot. Állandó jelzője ez volt: „aki előtt eltakarítjuk a bozótot”. Murimirva-tól pedig azt, hogy megvédi a gabonatermést. ^[94] Ennek epiteton ornans-a pedig ez volt: „aki számára szántunk”.

A cirokaratás ünnepén (umuganuro) a király jelenlétében és a birodalom minden részéből összesereglettek a dob-együttesek. Miközben a fiatal asszonyok elültették az első tarkacirok-magvakat, ^[95] a király megáldotta azokat, hogy a bőséges termés biztosítva legyen. ^[96] Ami a rendezvény hangzását illeti, a legnagyobb szerepet — Karyendá-n kívül — Rukinzo játszotta. A dobosokat pedig abatimbó-nak nevezték, ami kirundiul azt jelenti: „akik erősen ütnek”. ^[97] Az afrikai vérmérséklet és a vallásos elragadtatás, no meg az ilyenkor használatos kb. 30 x 170 cm méretű dobok hangereje egymást erősítette, és az ünneplő közösséget arra késztette, hogy hosszú órákon át transzban táncoljon és énekeljen. ^[98] A bemutatók legfontosabb eleme a tánc volt, melyet főként nők adtak elő, és a zene annak kíséretéül szolgált. Voltak persze férfitáncok is (intore táncok), melyet a csatából vagy a vadászatról visszatérő férfiak adtak elő.

Karyenda mint az ország védelmezője

A harmadik vonatkozás, melyben Karyenda Isten hatalmát közvetítette, az ország védelme volt a külső támadásoktól. A dob-szentélyben ezért voltak elhelyezve körülötte a királyság katonai trófeái. A királyi udvarban álló Nyabuhoro nevű dob – melynek felügyeletét az Abanyuka törzs Banga vonala felügyelte – ugyancsak az ország biztonságát „szolgálta”.

Karyenda mint a társadalmi béke biztosítója

A dinasztikus dob egyik legfontosabb feladata a többféle eredetű és kultúrájú népesség politikai — egy későbbi fogalmat segítségül híva – „nemzeti” összefogása volt. Ez nyilvánult meg Karyenda másik állandó jelzőjében: „a béketeremtő”. És ez nem volt puszta frázis.

Burundiban ugyanis — egyébként a többi közép-afrikai királysághoz hasonlóan — a szent dobok elosztásában bizonyos mértékű hatalommegosztás érvényesült. Nem volt minden szent dob mindig a király birtokában, hanem az ország különböző helyein, az ún. „dob-palotákban” (buryenda) tartották őket, melyeket a folkloristák „dob-szentélyeknek” neveznek. Ezek voltaképp szent erdőkben, ligetekben elhelyezett királyi és hercegi sírok közelében voltak, melyek bizonyos kitüntetett családok lakóhelyére — jellemzően valamilyen magaslatra — voltak telepítve. ^[99]

Egyes királyi dobok a különböző kormányzati feladatok „ellátását” szolgálták. Ilyen volt a Murimirwa dob („akinek szántunk”), ^[100] vagy a Nyabuhoro („a békéltető”) dob. ^[101] (Hasonló volt a helyzet Ruandában, ahol minden állami funkciónak dob-minisztere volt. Az „esőügyi miniszter” a Miwumbi, a „hadügyminiszter” a Rwegakangabo, a „tájékoztatási miniszter” az Impuruza nevű dob volt stb. ^[102])

A dobok központi rendezvényekre való szállításáról is e családok gondoskodtak, és még aznap este vissza is szállították azokat vidéki szentélyeikbe. E szokás mélyén az a bölcs belátás rejlett, hogy a mindenkori király hatalma a klánok (pontosabban gens-ek) hatalmától függött, ami pedig a dobok felügyeletét illeti, annak bizalmi feladatát a privilegizált klánokra bízták. ^[103]

Mint már utaltam rá, a szentélyben a szent dobok számára tűz égett, melyet csak az uralkodó halálakor lehetett eloltani. Nem szimbolizálta a király lelkét, életét, hanem „ténylegesen” benne lakozott, és emiatt attól tartottak, hogy kialvása a király halálát okozza. A szent dobok egy emelvényen voltak elhelyezve. Mintegy „trónon ültek”, és az ingendanyi-k (azaz „kisebb dobok”), továbbá egy sor más dob vette őket körül, akárcsak a királyt miniszterei. Mintha e dobok a középen ülő szent dobnak „játszottak” volna –, akarom mondani, vele társalogtak volna, és egy folyamatos kormányülésen vettek volna részt… ^[104]

Az viszont kifejezetten burundi sajátság volt, hogy hagyományosan a hutu — pontosabban a Makebuku falubéli — családok kaptak kizárólagos felhatalmazást a királyoktól a dobok készítésére és a rajtuk való dobolásra, továbbá őrzésükre, valamint szállításukra. Mindez pedig azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert Közép-Afrikában az uralkodó osztályt mindenhol a tuszik képviselték; és — mint a hűbéri társadalmakban általában — ők adták a királyokat is. A vallási-ideológiai feladatokat, tisztségeket viszont önként átadták a hutuknak. ^[105]

Ami pedig jelen tárgyunk szempontjából fontos: jóllehet ezekben a társadalmakban a királyi dobok mindenhol a hatalom letéteményeseinek birtokában és kezelésében voltak, a tények arra utalnak, hogy a hatalom birtokosai a királyság klasszikus, gyarmatosítás előtti időszakában a „társadalmi béke” érdekében arra törekedtek, hogy a különböző, eltérő helyzetű vagy ellentétes érdekű osztályok között egyfajta „méltányos” hatalommegosztás érvényesüljön. ^[106] Itt jegyzem meg, hogy a burundiak dobjaikat — szemben például a ruandaiakkal — a nemzeti színekkel festették be.

Karyenda mint alkotmánybíró

Végül megállapítható, hogy Karyenda abban a tekintetben is segítette érvényre jutni Isten akaratát, hogy a királyság működését saját ellenőrzése alá vonta, beleértve a király személyét is. Egyes királyságokban – így Ankolében – úgy is fogalmaztak, hogy a király is a dinasztikus dob szolgája, aki felett felügyeletet gyakorol. ^[107] Mindezt könnyen lehet azzal magyarázni, hogy „jogosítványa” legnagyobb részben az elhalt királyi ősöktől, a dob történelmi reliktumából származik. A Karyenda ebben a minőségében a legfőbb bíró vagy alkotmánybíró szerepét is betöltötte, amire már-már isteni szuverenitása és hatalma tette képessé.

Az ugandai királyi udvar papjai az új királyok beiktatásakor arra kérték isteneiket, hogy abban az esetben, ha a herceg csalárd szándékkal akarná elnyerni méltóságát, „ne engedjék megszólalni” a dobokat. A bantuk szerint ugyanis a dinasztikus dob „mindent lát és hall”, ami történik az országban… Ez után a trón várományosa egy elefántcsont-verővel beleütött a dobokba, és ha a dobok rendben megszólaltak, megkoronázták.

A nagyobb ünnepeken az egész királyságból összesereglett dob-együttesek nemcsak az ország valamely kijelölt részén, hanem magában a zenében is, egyazon előírt ritmusban egyesültek. A központi dob az Inkiranya nevű dob volt. A folyamatos ritmikus lüktetést az amasako dobok szolgáltatták, melyeket a 24 órás szertartások alatt állandóan ütöttek, az ibishikiso dobok pedig Inkiranya ütéséhez igazodtak. ^[108] Voltak még olyan dobok is, amelyek ugyan nem számítottak szent dobnak, és játékokon és táncokon szerepeltek, de ezeket is csak a király engedélyével és annak jelenlétében lehetett használni. ^[109]

Emlékszünk: a dobosok – mint állandó jelzőjük is bizonyítja – nagyon hangosan játszottak. Curt Sachs hangszertörténész szerint az izgalmi állapotot fokozó hangszerek történetileg megelőzték a nyugalmi állapotot elősegítő hangszereket, ^[110] az izgalmi állapotot fokozó „motoros” – főként idiofon, azaz az önmaguk testével hangot keltő – hangszerek használata pedig (ami az emberi test is lehetett) megelőzte a dallamképző húros hangszerek használatát. ^[111]

AZ ORSZÁGCÍMER ÉS AZ ORSZÁGZÁSZLÓ

Jóllehet a két egymás mellett-alatt élő hutu és tuszi etnikum között az évszázadok folyamán kölcsönös közeledés volt folyamatban, egyre növekedett közöttük az etnikai feszültség. ^[112] A 19. században a tuszi II. Ntare ^[113] már Dél-Ruandát és Nyugat-Tanzániát is meghódította. Amikor sikerült semlegesítenie a helyi tuszi hercegségek – az ún. ganwa-csoport – ellene irányuló hatalmi törekvéseit, úgy látszott, hogy a hutuk és a twak egyszer s mindenkorra tuszi uralom alatt maradnak. A folyamatot először az első római katolikus misszió törte meg 1879-ben, majd a Berlini Konferencia, 1885-ben, melynek következtében Burundi a Német Kelet-Afrika részeként Németország gyarmatává vált. Utána átvették a gyarmatot a belgák.

Az országcímer

1962-ben, miután Burundi elnyerte függetlenségét, és a ganwa csoporthoz tartozó IV. Mwambutsa király alkotmányos monarchiát hozott létre a tuszik és a hutuk azonos arányú részvételével, beiktatták az ország címerét. A címerpajzs mögött négy afrikai dárda látható. Értelmezésem szerint a négy államalkotó csoport (ubwoko): a hutu, a tuszi, a twa és a ganwa jelképeként. ^[114] A pajzs fölött — két babérág között — Karyenda állt, mely a királyt jelképezte. A pajzs alatt felirat: „A király uralkodik és kormányoz.” (Ganza sabwa).

IV. Mwambutsa király ^[115] ugyanebben az évben megalapította a Rukinzo Királyi Rendet és a Karyanda Rendet. Az utóbbi volt a királyság legnagyobb kitüntetése, mely öt kitüntetési csoportot tartalmazott. ^[116]

1966-ban — miután a tuszik egy hutu miniszterelnököt meggyilkoltak miután megpróbálkoztak egy puccsal, melynek következtében a király elmenekült, továbbá az után, hogy a tuszi miniszterelnök az új királyt, V. Ntare-t, egy sikeres puccsal megbuktatta —, kikiáltották a köztársaságot, és a parlament beiktatta Burundi új címerét. A regáliákat (köztük a szent dobokat) — mint a királyság relikviáit — a történeti palotába vitték. A feladat adva volt: a monarchikus címert egy köztársasági címerrel kellett felváltani.

Az új címeren a dárdák száma háromra csökkent, aminek — értelmezésem szerint —, kétféle magyarázata lehetséges. Az egyik, hogy kiejtették közülük a ganwákat (baganwa), akik — mint a királyok leszármazottai — páriákká váltak. A másik, hogy az elviselhetetlenné vált belső ellentétek miatt a hangsúlyt nem az államalkotó népesség csoportjaira, hanem a kormányzat által kijelölt új célokra, az Egységre, a Munkára és a Haladásra helyezték, amit a címer francia felirata is hirdetett:

Az országzászló

Burundi először 1952. január 20-án, IV. Mwambutsa királyságának idején vált függetlenné. Az ország lobogójának felületét – hasonlóan sok más ország zászlajához – az ún. andráskereszttel tagolták, melynek – a Béke jeleként – fehér „színt” kölcsönöztek. A kereszt által keletkezett felső és alsó háromszöget a szabadságharcban feláldozott vér jelképeként piros-; a bal- és jobb oldali háromszöget a reményt jelképező zöld színűre festették. A kereszt közepébe pedig Karyenda és a cirok növény kalászának címerszerű montázsát állították a királynak (királyságnak) köszönhető jólét szimbólumaként: ^[117]

Az eredeti képaláírás szerint

„A képen két regruta tartja Burundi új lobogóját egy fényképen, mely néhány nappal [1962.] július 1., a függetlenség hatályossá válása előtt készült. Megbízható források szerint Mwambutsa Mwami [király], Burundi kormányzója, megjegyezte, hogy az új zászló dobja inkább bahutu, mint watuszi típusúnak látszik, és elrendelte az összes zászló kiselejtezését, és a kép megváltoztatását.”^[118]

A szimbólum-együttes Burundi lakosságát a nemzetet egyesítő ősi cirokaratási ünnepekre (muganuro) emlékeztette, melyek – a királyt szimbolizáló Karyenda közreműködésével – egykoron egyesítették a királyságot. A szimbólum-kombinációnak különös jelentőséget adott, hogy az ünnepet a belga gyarmatosítók 1929-ben betiltották.

1961-ben, miután a belgák utat nyitottak a többpártrendszer előtt, és a választásokat a Nemzeti Haladás Egyesülés nyerte meg, egy olyan átmeneti zászló jelent meg, amely – a viták kereszttüzében, szemben a korábbi zászlóval – láthatóan a nemzeti egyetértésnek minimumára szorítkozott. Eltűnt az andráskereszt és a cirok, és csak a színek és a zömök Karyenda körvonala maradt meg, sárgára festve.^[119]

Miután az ország 1962. július 1-jén visszanyerte függetlenségét, s neve Ruanda-Urundi-ból ^[120] Burundi lett, államformája pedig monarchiából alkotmányos monarchiává változott, a zászló (ismét) eredeti formájában jelent meg: ^[121]

MERÉNYLET, PUCCSOK ÉS A POLGÁRHÁBORÚ

1962-től 1966-ig azonban sok minden történt. Jóllehet, a ganwa IV. Mwambutsa király kormányában a tuszik és a hutuk azonos arányban képviseltették magukat, a tuszik elégedetlenek voltak, és 1965-ben meggyilkolták a hutu miniszerelnököt, Pierre Ngendandumwét. ^[122] Az országgyűlési választások után a hutuk többséggel kerültek be a parlamentbe. Amikor a király egy tuszi férfit jelölt miniszterelnöknek, a hutuk fellázadtak, és az általuk vezetett rendőrség segédletével puccsot kíséreltek meg a kormány ellen. A hadsereg tuszi parancsnoksága etnikai tisztogatást hajtott végre a hadseregben, majd — megfélemlítésként — ötezer hutut gyilkoltatott meg. A király elmenekült, és egy másik, sikeres puccs következtében a fia került a trónra, V. Ntare néven, végül pedig, novemberben, a tuszi Michel Micombero hadvezér, a későbbi miniszterelnök ^[123] hajtott végre egy puccsot, mellyel az új királyt is letaszította a trónról. A kapitány megszüntette a monarchiát, és 1966. július 1-jén kihirdette a köztársaságot (mely mindazonáltal jobban hasonlított egy katonai diktatúrához).

Karyendát a királyi herceg még ugyanazon az éjszakán elrejtette, és titokban a Ngendahayo családra bízta. Michel Michombero mindenhol kerestette, de hiába. azonban eltűnt a nyilvánosság szeme elől, és a közvélemény ennek alapján eltűntnek „nyilvánította”. ^[124] A herceg szerint a család a dobot a mai napig őrzi. ^[125]

Mint ismeretes, Burundi miniszterelnöke, Pierre Ngendandumwe 1965. januárjában a ruandai tuszik merényletének áldozata lett, majd november 28-án Michel Micomberót megválasztották Burundi első elnökének. Egyes források szerint a november 29. követő napokban eltávolították Karyendát a zászlóból, és csak a cirokábrázolást hagyták meg.^[126] A zászló csak két hónapig (1966 szeptember-november) volt használatban: ^[127]

Más értesülések szerint ekkor ürült ki – egyik pillanatról a másikra, az országot ért sokkhatás következtében – az országzászló központi mezeje (l. fent). ^[128] Az ország szíve megállt egy pillanatra, lélegzete kihagyott. A legnagyobb nemzeti ünnepet – az első gyümölcs ünnepét! – utoljára 1965-ben tartották meg. A zászló két napig (1966. nov. 27-28) volt érvényben.

1967-ben iktatták be a jelenleg is használatos zászlót, mely a Karyendát és a cirokot továbbra is száműzte. Márpedig a ciroknak úgyszólván nem is volt politikai jelentése; mindössze azt a reményt szimbolizálta, hogy a közös munka eredményeképpen a termés mindig bőséges lesz, azaz mindig jólét lesz az országban. Helyét három piros csillag foglalta el, mellyel kapcsolatban két magyarázat verseng egymással. Az egyik szerint a ganwa csoport nélküli ubwokót, azaz a hutu, a tuszi és a twa etnikumot, a másik szerint az „Egység, Munka és Haladás” jelszót szimbolizálják:^[129]

A királyság a mai normák szerint nem volt demokratikus, és ennek megfelelően meg is szűnt, vagy — ahol nem — elveszítette korábbi tartalmát. Az előjogok tisztelete azonban — sajátos, rejtekező formában — tovább élt a társadalmi haladást hirdető elitista csoportok beszűkült, harcos tudatában, mely nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a régebbi korokkal szemben anakronizmusnak számít a későbbi korok ismereteit és normarendszerét számon kérni. Ilyenformán Burundiban a királysággal együtt szüntették meg a nemzetet egyben tartó dinasztikus dobot is, megkérdőjelezve ezzel azt is, hogy Burundi népe tudott-e, akart-e valaha együtt élni egyáltalán.

Az etnikai ellentétek egyre jobban elmérgesedtek. 1972-ben a csendőrség hutu tagjai Rumonében és Nyanza-Lac-ban kihirdették a Martyazo köztársaságot, majd rárontottak mind a tuszikra, mind saját „árulóikra”. 800-1200 embert öltek meg. A száműzetéséből visszatért tuszi Ntare királyt a hutuk meggyilkolták, majd Michel Micombero tuszi kormánya a hadsereg segédletével követte el az első népirtást a hutu többség körében, aminek következtében 80-210 ezer ember halt meg.

1987-ben egy tuszi őrnagy, Pierre Buyoya, megbuktatta Bagazát, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a pártokat, és visszaállította a katonai uralmat. AZ UBU és újjászervezett utóda, a Palipehutu gyűlöletkampánya oda vezetett, hogy 1988-ban Ntegában és Marangarában 5 ezer tuszi parasztot gyilkoltak meg. Miután Buyoya letartóztatta hutu értelmiségiek egy csoportját, akik a hutuk arányosabb képviseletét kérték az államigazgatásban, hiába nevezett ki egy új kormányt azonos számú hutu és tuszi miniszterrel, és hiába hozott létre egy bizottságot is a nemzteti egység megmentésére. A helyzetet már az 1992-ben elfogadtatott új alkotmány sem tudta megmenteni, amely megnyitotta az utat a többpártrendszer felé, mert kitört a polgárháború.

Tuszi tisztek egy csoportja 1993-ban meggyilkolta az első demokratikusan megválasztott hutu elnököt, Melchior Ndadayét, aminek következtében polgárháború tört ki, mely a második népirtásba torkollott, melynek során a hutuk 25 ezer tuszit öltek meg. 1962 és 1993 között pedig összesen 250 ezer embert gyilkoltak meg.

A csillapíthatatlannak látszó ellenségességre a Burundiban és Ruandában nagy erővel tovább élő közösségi dobolás volt a válasz. 1994 és 1998 között a Buyumbura megyei Buyenziben egy Ruciteme nevű dobcsoport alakult. (Ha még emlékszünk: Ruciteme volt Burundi egyik szent dobja.) Az eseményre többezer ember gyűlt össze. Tuszik, akiket a hutuk – és hutuk, akiket a tuszik üldöztek el lakóhelyükről. A földön aludtak matracokon, és segélyszervezetek látták el őket élelemmel. A dobosok együtt mentek élelemért olyan területekre, ahol a hutukat üldözték és gyilkolták.

Máskor pedig, amikor a tuszik a táborban próbálták meggyilkoni a hutukat, a táborban lévő tuszik velük maradtak. A tábor lakói a válságos helyzetekben egymást mentették meg. Az egyik hutu fiatalembert meg akarták gyilkolni a tuszi járőrök, de ugyancsak tuszi barátja arra kérte, hogy ne öljék meg, mert dobos. A történet nemcsak azért szép, amiért elmesélték — hogy tudniillik a fiút saját „ellensége” próbálta megmenteni —, hanem azért is, mert a mentő körülményt a tuszi kivégzőosztag méltányolta. ^[130]

A NÉPÍRTÁS UTÁN

Egy buyenzi-i lakos, Léonidas Ndayisenga, aki szintén ott volt a táborban, elmondta:

„A dob emlékeztet bennünket őseink értékeire. Most, a válság idején már semmi sem tudja összehozni az embereket. De amikor van egy dobműsor, mindenki odajön, tekintet nélkül etnikai hovatartozására. A dob segít megbékülni, mert felerősíti kulturális azonosság-tudatunkat. Amikor nézem a dobosokat, nem gondolok arra, hogy ki, melyik etnikai csoporthoz tartozik.” ^[131]

A Gishora dobcsoport egyik tagja pedig így nyilatkozott:

„Miközben mások a politikai pártok elvei alapján szembe kerülnek egymással, mi továbbra sem fogadjuk el, hogy csak egy pártnak játsszunk. Semlegesek maradtunk, egészen a mai napig. Mindig együtt maradtunk. Érezzük, hogy mi dobosok vagyunk, és nem hutuk és tuszik… Nagyapáink idejében sem volt széthúzás a dobosok között.” ^[132]

Pierre Gasaimbo 1993-ban, amikor kitört a polgárháború, egy tanzániai menekülttáborba került, ahol burundi dobokon kezdett játszani. Mint visszaemlékszik:

„A dob lett mindenem. (…) A dobok nem tartoznak egyik etnikai csoporthoz sem. A dob egyesített bennünket.”

(Ennek dacára nem tért vissza soha Burundiba, hanem emigrált az Egyesült Államokba, ahol, Phoenix-ben, egy hagyományőrző dob-együttes (Komezakaranga) vezetője lett.) ^[133]

A közösségi dobolás koreográfiája maga is egyszerre leképeződése és fenntartója a demokratikus életérzésnek. A 12-30 dobos hagyományosan félkörben áll, középen pedig egy dob, Inkiranya, melyen egyvalaki, aki egy személyben szólódobos és szólótáncos, improvizál. Jelzi a többieknek, hogy milyen táncot fog előadni, megadja a tempót és a ritmust, a többiek pedig az ibishiziko dobokon kísérik. Amikor befejezi, visszamegy a kísérők közé, és egy másvalaki foglalja el a helyét. „Egy mindenkiért — mindenki egyért.” Hogy a képlet még bonyolultabb legyen, gyakran a kíséretben is feltűnnek rögtönzött dallamok és ritmus-motívumok, melyeket a szólista azonnal átvesz, vagy felel rájuk. Valóban: a demokrácia egyik pillére a folyamatos, többoldalú kommunikáció. ^[134]

A mai helyzet (2019)

A királyi dobok felügyeletével egykoron megbízott régi családok is megpróbálják életben tartani a hagyományt. A Burundi Királyi Dobosai nevű hazai és a Burundi Királyi Dobosai és Táncosai nevű Egyesült Államok-beli (Ohio, Dayton) együttes azonban sajnos csak nevében hagyományőrző; valójában turisztikai bemutatókat ad szerte a világon. Szép számmal alakultak „laikus” együttesek is.

A férfiak a robusztus dobokat a fejükön hordva mérföldeket tesznek meg, ^[135] miközben a fejük felett ütik a dobot, vagy a dobok mellett állva, szünet nélkül, fortissimo dobolnak, énekelnek és kiáltoznak, miközben artista-mutatványként magasra ugrálnak. ^[136] A lányok és asszonyok afféle dacoló együttesekbe szerveződnek, melyekben ugyanakkora királyi dobokat püfölnek, mint a férfiak; láthatóan versenyezni akarnak a férfiakkal.

A férfiak azonban nem hagyták magukat. Nem is olyan régen, 2017-ben, írta alá Burundi köztársasági elnöke, Pierre Nkurunziza, a dobjáték szabályozásáról szóló törvényt, mely korlátozza az ősi zeni hagyományok ápolóinak körét és ápolásának módját. A királyi dobokkal való fellépéshez engedélyt kell kérni – meghatározott adminisztrációs költség befizetése mellett – a Sport-, Ifjúsági és Kulturális Minisztériumtól.

A törvény egyik célja a személyi korlátozás volt. Természetesen elismeri a nők jogát a királyi dobok kíséretében előadott tánchoz, de a férfiaknak visszaadja a dobolás kizárólagos „történelmi” jogát, ^[137] amivel viszont ellentmond az Alkotmány 13. és 22. cikkelyének. Egy női együttes vezetője, Alphonsine Irakoze, arra is felhívta a figyelmet, hogy együttese tagjainak ez volt az egyetlen kereseti lehetősége.

A törvény másik célja, hogy a dobolást mint olyant adja vissza a kiemelt állami rendezvényeknek, „hivatalos diplomáciai alkalmakon, például amikor más államfők látogatják meg az országot”. Mint kifejtik, a dobok nem szólhatnak bárkinek, bármikor. ^[138] Azt magam teszem hozzá, hogy az egyik burundi futballcsapat rangban a második királyi dob, a Rukinzo nevét viseli…

Egy idős együttes-vezető, Antime Baranshakaje, már korábban kijelentette:

„Botrányosnak tartom, hogy a dobjainkon házasságkötéseken és kereszteléseken dobolnak. A végén még a temetéseken is dobolni fognak. A dob nem egy embernek készült, hanem egy egész országnak. Régen, amikor a király megnősült, még arra sem merészkedett, hogy dobosokat rendeljen magának.” ^[139]

Burundi királyi dobjai egyelőre a hatalom szimbólumai maradnak. A valódi kérdés az, hogy mikor, kié lesz a hatalom. Az UNESCO 2014-ben felvette „a királyi dob rituális táncát” „Az Emberiség Érinthetetlen Kulturális Örökségének” listájára. Mint írják, azon látvány miatt, amely „ötvözi az erőteljes, szinkronizált dobolást a tánccal, a hősi költészettel és a hagyományos dalokkal, amelyet Burundi egész lakossága öröksége és identitása alapjának ismer el”. ^[140]

JEGYZETEK

1. Hasonlóan a karagwei Bagendanwa, az ankolei Bagyendanwa, a bushi Biremera, a ruandai Kalinga, a karagwei Nyabatama, vagy a bunyorói Ruhuga nevű dobhoz. ↑

2. With special thanks to Collection “Música Para Ver” (www.musicaparaver.org). ↑

3. A tuszi szó egyes és többes száma mind kirundi (Burundi), mind kinyarwanda nyelven (Ruanda) umutuszi, ill. abatuszi. Kiejtése tuszi, ill. túcí. Jelentése: „a hosszúszarvú marha tulajdonosa”. Angol helyesírása Tutsi, magyarul általában „tuszi”-nak, ritkábban „tutszi”-nak írják. A kirundi szavakat angol átírással adom meg a könnyebb azonosítás végett. ↑

4. I. Ntare Kivimira Savuyimba Semunganzashamba Rushatsi Cambarantama (uralk. 1680-1709) Burundi alapító királya. Az egyik verzió szerint Ruanda, a másik szerint Buha államból való volt. (René Lemarchand és Ellen Kahan Eggers: Burundi címszó. In: Encyclopædia Britannica, Inc. 2019. okt.) ↑

5. A rundik kulturálisan a Nagy-Tavak térségének népeihez állnak közel, elsősorban Ruanda és Tanzánia baha lakosságához. ↑

6. Mwami Ruanda-Urandiban, moame a bakugu csoportnál (Ituri erdő), memi a wanyamweziknél (Tanganyika), nyimi a bashongóknál (Belga Kongó) ↑

7.  Rose Brandel: The Music of Central Africa: An Ethnomusicological Study: Former French Equatorial Africa the Former Belgian Congo, Ruanda-Urundi Uganda, Tanganyika. Springer Science & Business Media, 2013. 29. old.) ↑

8. Interjú Charles Baranyanka herceggel. In: Par Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In: Actualité, Arts, 2011. jún. ↑

9. Patrice Ntafatiro kultúrakutató. Id. Mildred Europa Taylor: Rwanda accused of stealing drum beat after Burundi’s royal sacred drums were „illegally” played on TV show. In: Face to Face Africa, 2019. aug. ↑

10. III. Mutaga Sebitungwa (vagy Senyamwiza vagy Semwiza) (A régi kronológia szerint 1780-1800) ↑

11. II. Cyilima Rujugira Ruanda királya (1768-1786) (Jan Vansina: Antecendents to Modern Rwanda: The Nyiginya Kingdom. University of Wisconsin Press, 2005, 215. old.) ↑

12. Vansina: i.m., 116. old. ↑

13. Egy Bugeserába való Rutanda nevű ruandai harcosról mondták, hogy még lyukat is vágott a dobba, hogy megnézze, mi van benne. Ebből származik a Bugesera szóból képzett kugesera szó, mely kirundi nyelven “a király elárulását” jelenti. (Interjú Charles Baranyanka herceggel. In: Par Béni Nkomerwa) ↑

14. Interjú Baranyanka herceggel. In: Nkomerwa…i.m., uo. ↑

15. II. Mwezi Nyaburunga Burundi királya(1650–1680). ↑

16. Ő volt az egyetlen olyan király, akit legyőzői nem gyilkoltak (mérgeztek) meg, hanem Burundi „ezoterikus kódjának” reformja miatt megkegyelmeztek neki, és csak fogságba került. ↑

17. Michel Micombero (1940–1983) Burundi elnöke (1966-1976) és az Egység a Nemzeti Haladásért párt tagja volt. ↑

18. IV. Mwambutsa Bangiricenge Rubangishamiheto, Burundi királya (1915–1966) ↑

19. Interjú Baranyanka herceggel, i.m., uo. ↑

20. Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In : Akeza.net, Internet, 2011. jún. 22. — IV. Mwambutsa Bangiriceng, Burundi királya (1915-1966). — A belgák ekkor engedtek utat a pártszerveződésnek. Ekkor alakult meg a Nemzeti Haladás Egyesület és a Kereszténydemokrata Párt. 1961-ben általános választásokat tartottak. ↑

21. V. Ntare Ndizeye, Burundi utolsó királya (1966. szept. – 1966. nov.) ↑

22. Je. Sz. Kotljar: Biangombe címszó. In: (szerk. Sz.a. Tokarev) Mitológiai Enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. I. köt. 307. old. ↑

23. A Riangombe-kultusz a banyarwandáknak is a fő kultuszuk volt. ↑

24. Iris Berger: Fertility as Power: Spirit Mediums, Priestess and the Pre-Colonial State in Interlacustrine east Africa. In: David Anderson és Douglas Hamilton Johnson: Revealing Prophets: Prophecy in Eastern African History, Ohio University Press, 1995. 76. old. ↑

25. Berger, i.m., 77. old. ↑

26. Burundi: Heart of Drums. In: Inspire Africa, 2014. dec. Internet. ↑

27. A rundik (csakúgy, mint a „klasszikus” sámánok) főként gyógyítás céljából fordultak ősik szellemeihez. ↑

28. Három Cwezi király létezett: Ndahura, féltestvére, Mulindwa, és fia, Wamara. ↑

29. Luc de Heusch: Le Rwanda et la civilisation interlacustre. Etudes d’anthropologie historique et structurale, Université Libre de Bruxelles, 1966. – A Cwezi dinasztia a régió nagyobb részében uralkodó befolyással rendelkezett a 14-15. sz-ban, majd (miután Bunyoróból délre távoztak) szellemeik megszállták az otthon maradottakat. (David William Cohen: The Cwezi Cult. In: Journal of African History, IX., 4. 1968, 651. old.) ↑

30. Barundi címszó. In: Encyclopdia.com., 2019. okt. ↑

31. Harold Scheub: Ryangombe, Killed by an Unwed Mother. In: A Dictionary of African Mythology, Oxford University Press, 2002. ↑

32. Többek közt azzal a különbséggel, hogy csak „első mozgatóként”, deista módon fogták fel. (Marcel Pauwels: Imana et le culte des mânes au Rwanda. Académie royale des sciences coloniales, Bruxelles, 1958, 263. old.) ↑

33. Így például a török mitológia „jóindulatú” Teremtője, az altaji, hakasz és sór sámánhitű nemzetségek legfelső istene, Tengri (Tengere Kayra Khan), majd fia, Bai-Ülgen, akit szintén ősapaként tiszteltek. Ilyen volt a burját-mongolok Aszarangi Arban főistene, vagy Eszege Malán („Kopasz atyácska”, akit Dzsingisz Kán megistenült alakjának tartanak. Ilyen volt a Keleti Égbolt Hara Manzan Gürme Ősanyja és a „Boldog Ország” ura, Szegen Szebdeg isten, azután a jakutok „Fehér és világos Ura”, Jurjung Ajű Tojon vagy az istenek legöregebbje, Dzsöszögéj Tojon stb. ↑

34. A lakosságnak ma már legfeljebb csak 23%-a követi a hagyományos vallást. (Anthony Appiah és Henry Louis Gates: Burundi címszó. In: Encyclopedia of Africa, Oxford University Press, 221. old.) ↑

35. Jelena Kotljar: Riangombe címszó. In: Tokarev: Mitológiai enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. I. köt., 307. old. ↑

36. Berger: i.m. 76. old. ↑

37. Appiah és Gates, i.m., uo. ↑

38. Léonidas Ndoricimpa és Claude Guillet (szerk.) L’Arbre-mémoire: traditions orales du Burundi, Léonidas Ndoricimpa, Claude Guillet, Karthala Editions, 1984, 112. old. ↑

39. Egyrészt származása valódi vagy koholt története miatt, másrészt beavatása során, amikor „élet-lelkét” az Ős lelkére cserélték fel. Ezért is volt félisten. Mint Christopher Wringley írja, amíg Buganda történetét egy bizottság, Ruanda történetét az udvari értelmiség, Bunyoróét pedig egy pap-költő írta meg, addig Burundiét egymástól független mesemondók terjesztették. (Kingship and State: The Buganda Dynasty. Cambridge University Press, 2002, 41. old.) ↑

40. A „klasszikus” sámándobok membránján és a hátulján ábrázolt fejek és emberalakok a nemzetség Örző szellemét, a Nagy Szellemet, a Világ Őrét ábrázolták. ↑

41. A király felszentelés részben azt jelentette, hogy Isten beleszállt a testébe (a rundik úgy mondták, hogy „megette a dobot”), részben pedig az ő lelke szállt bele a dinasztikus dobba. ↑

42. A bantu nyelvcsaládhoz tartozó népek a kongó nyelvből átvéve (goma, ngoma) általában ngoma-nak nevezik a dobot és a táncokat, melyeket kísérnek. Burundiban ingoma. A Nagy Tavak vidékén engomá-nak mondják. Ez a dob egyúttal a Közép- és Dél-Afrikában, sőt Zimbabwéban is használatos kétmembrános kúpdobot jelenti. Kávája fából, membránjai pedig marhairhából, ritkábban zebrabőrből készültek, és kézzel vagy dobverővel ütik őket.. A dél-afrikai zuluk kórusos-drámai táncát ingomának nevezik, és a sámán neve sangoma. (Megjegyzem, hogy Kubában az ún. yuka-dobok másik neve.) ↑

43. Az imivugangoma fa növénytani neve Cordia africana. A ruandaiak (rundik) ugyanezt a fát használták, melynek neve umuvugangoma volt. ↑

44. Ezt jelezte a sámán transzállapotával és eltakart arcával is. ↑

45. „Levegő-lelke” ilyenkor „úton volt” a Túlvilágon. ↑

46. Részletesebben l. Tokaji András: A ruandai népirtás és a dinasztikus dobok. In: Valóság, LVII (10), 2019. okt. I. rész. ↑

47. A Freemuse tudósítója, John Banram interjúja a Burundi Dobosok Szervezetének egykori vezetőjével, Antime Baranshakajével. In: Burundi: When Drumming Becomes Political. Freemuse, 2017. nov. 21. ↑

48. Ennek felel meg a zuluknál Amazinu, a kongóiaknál Nkishi, a basutoknál Madino stb. Egyiküknek-másikuknak több fejük is van, mint a mi sárkányainknak. ↑

49. Vladimír Klíma, Karel František és Růžička Petr Zima: Bantu Tales, Fables and Short Stories. In: Black Africa, Springer Nature Switzerland AG. 2019. 196. old. ↑

50. Ezt a motívumot a mostanában turista-látványosságként működő dobegyüttesek is megtartották. ↑

51. A rundik ugyanezen meggondolásból ugyanígy jártak el. Önként adódik a bibliai Édenkert kígyójának hasonlatossága, mely nyilvánvalóan a Tudás Fájának őrzője (és elárulója) volt. ↑

52. Music that Inspires. In: Heavenly Planet, 2008, Internet. ↑

53. Kivéve a sípokat. Ezért a másik legrégebbi királyi hangszer a síp volt, és a hagyományos katonazenekarok alapját is a dobok és sípok képezik. ↑

54. Tokaji, i.m. I. rész. ↑

55. Irenäus Eibl-Eibesfeldt: Human Ethology. Aldine Transaction, New Brunswick and London, 2009, 44. o. ↑

56. Armel Gilbert Bukeyeneza (Bujumbura): Burundian women are banging the drums. In: Umoya. Internet, 2014. ↑

57. Desire Nimubona interjúja Patrice Ntafatiro kulturológussal. In: Why the Women of Burundi Are Banned from Playing the Drums. In: The Culture Trip, 2018. máj. ↑

58. Máshol azt olvastam, hogy ledobálták magukról a felső ruhát, homokot ettek és transzban őrjöngtek. ↑

59. P. Ntafatiro, In: Taylor: Rwanda accused…u.o. ↑

60. Volt azonban, ahol tehénirhából vagy báránybőrből készítették a dobokat. ↑

61. Dirk Huyfebrouck: Puzzles, Patterns, Drums: the Dawn of Mathematics in Rwanda and Burundi. In: Humanistic Mathematics Network Journal (14) 1996. Jan. – Valószínűleg ezt akarta meglesni Rutanda a dinasztikus dobban. – A “klasszikus” sámándobban a dobfogó volt a szellemek “gyülkezőhelye”, és az altaji népek sámándobjának fogóját a dob gazdaszelleme megtestesülésének tekintették. Mint Hoppál tudósít, az egyik típus Ülgen isten leányát, a vadászat patrónusát, a másik (csakúgy, mint a bantu királyi dobok) a sámán legutolsó ősét reprezentálta. (I.m., 233-234. old.) ↑

62. Pl. ez: „Ankole Bugyendanwa országa, és mi Bugyendanwa népe vagyunk”. – Ezzel szemben a „klasszikus” sámándobot a membránját adó állat megtestesüléseként fogták fel. ↑

63. Részletesen l. Tokaji, i.m. uo. ↑

64. A sors rendelésével senkinek sem volt szabad szembeszállnia, azaz valamilyen módon kísérletet tenni életének megmentésére. ↑

65. Interjú Baranyanka herceggel. I.m. uo. ↑

66. Nem királyi vonás: az egyszerű családok házitüzét is eloltották a családfő halálakor. ↑

67. Emiatt a vándorlások alkalmával különleges ügyességre volt szükség a tűz folyamatos karbantartására. ↑

68. 1932-ben V. Yuhi Musinga oltatta el a belgák utasítására. ↑

69. Csakúgy, mint Pápua-Új Guineában, ahol úgy tartották, hogy résdobjaik Ősanyjukat képviselik. ↑

70. A gandák szerint „a király a dob gyermeke” (omwana w’engoma). ↑

71. Dirk Huyfebrouck: Puzzles, Patterns, Drums: the Dawn of Mathematics in Rwanda and Burundi. In: Humanistic Mathematics Network Journal (14) 1996. Jan. ↑

72. Egyes sámánok akár 6 dobot is elhasználtak (mint mondták, “hat lovat hajtottak”). A sámánok dobjait halálukkor megsemmisítették, és az újonnan felszentelt sámánok új dobot készítettek maguknak. A tárgyi örökhagyásnak egy kivétele mégiscsak volt: a sámán ősének lelkét egyes helyi kultúrákban a dob korábbi tulajdonosának hajfonata hordozta magában, melyet a sámán a dobjára erősítve tartószíjként használt. Később ezt is bőrszíjra változtatták. (Hoppál, i.m. 225. old.) Ezt a feladatot a török és mongol népeknél valószínűleg a kültéri kőszobrok töltötték be, már az i.e. III. századtól. ↑

73. Hoppál, i.m. 232. old. ↑

74. Az elképzelés szerint a király dobot verő kezét Isten akarata vezette, mint általában a szent könyvek lejegyzőiét. ↑

75. Miután a közép-amerikai quichék vadászai ráöntötték az áldozati madarak és szarvasok vérét Tohil és Avilix isten kövére, majd az istenek megitták a vért, és a kő „megszólalt”. (A quichék vallásos hagyományainak gyüjteménye, a Popol Vuh alapján. (Charles Étienne Brasseur de Bourbourg: Popol Vuh, le Livre sacré des Quichés etc. Arthus Bertrand, London, 1861.) ↑

76. Ndoricimpa és Guillet, i.m. 112. old. ↑

77. A „klssszikus” sámánságban ezzel szemben (tekintve, hogy a sámán inkább „kijáró”, mint uralkodó volt), mindenekelőtt állatnak, „hátaslónak” tekintették a sámándobot. (Előfordult azonban, hogy járnűnek: szánnak vagy csónaknak képzelték.) ↑

78. A ruandai Cymmugizi nevű dob a Kalinga nevű dinasztikus dob „felesége” volt, és ily módon a királynét jelképezte. A Bagyendanwa nevű királyi dobnak ugyancsak volt felesége (név szerint Kabembura), sőt egy fia is (név szerint Nyakashaiya). ↑

79. Baranyanka herceg, uo. ↑

80. A mai ember hajlamos megmosolyogni a dinasztikus dob „gyermekies” bálványozását. De ha jobban meggondoljuk, az az uralkodó mégiscsak megbukik, aki nem képes megvédeni azt, amit mindenki az ország boldogulásának zálogának tart… ↑

81. Yasutoshi Yukawa: A Tentative Tonal Analysis of Kikuyu Nouns: A Study of Limuru Dialect. In: Journal of Asian and African Studies, No. 22, 1981. 75–123. ↑

82. J.Gansemans és B. Schmidt-Wrenger (szerk.) Musikgeschichte in Bildern: Zentralafrika. Verlag für Musik, Leipzig, 1986, 46. o. ↑

83. Ennek felelt meg Ruandában a Bakaraza nemzetségből kiállított Abakáraza testület. Karyenda ma is Burundiban van, és nem belgiumban, és ma is az őrzésére hagyományosa jogosult család leszármazottja védi. (Baranyanka herceg, u.o.) ↑

84. Hubert de Vries: Rwanda. 2016. okt. Internet. ↑

85. John Roscoe: The Baganda: an account of their native customs and beliefs. Macmillan & Co, Ltd, London, 1891. 104. o. – A mugema szó jelentése: „aki megelőzte a bajt”. Ebben is megragadható a királyi dob és a sámándob különbsége. Mivel a sámándob inkább a sámán személyes hatalmának megtestesítője, a sámán halálával (mint fentebb utaltam rá) elpusztították a dobot, hogy gazdájának szelleme távozzon belőle. Ha viszont így jártak volna el a bantuk királyi dobjaikkal, mindörökre elvszítették volna a dinasztia ősének szellemét. ↑

86. Ugyanerről, ugyanígy beszélték le őket az Újvilágban is a dobhasználatról. ↑

87. James Kinyua Njagi: Lexical Borrowing and Semantic Change: A Case of English and Gĩkũyũ Contact, Univrsity of Nairobi, 2016. 53. old. ↑

88. V. Ntare Ndizeye, Buganda királya (1966. szept. 1.- nov. 28.) ↑

89. Adrien Ntabona (1939-) Jelenleg a Burundi Egyetem antropológia professzora. ↑

90. Aude Genet: Drums of Burundi: Ancient Heartbeat Loses its Rhythm. In: Arts & Entertainment, 2015. ápr. 18. — Magyarra így fordíthatnánk: „hogy ők legyenek hatalmon”. ↑

91. Jean Baptiste Nkulikiyinka: Music and musical instruments of Burundi. Africamuseum, Internet. (é.n.) ↑

92. A meglepő epitheton ornans érthetővé válik, ha visszaemlékszünk arra, a király a 19. századra a termékenységért felelős királynő szerepét is átvette. Így válik érthetővé az is, hogy a ruandai Cymmugizi nevű királyi dob, mely a Kalinga dinasztikus dob „felesége” volt, miért kapta azt az állandó jelzőt, hogy „Az, aki hagyja a trón birtokosát kormányozni”. Ti. még emlékeztek arra, amikor a király nem egyedül kormányzott, és ezért nem ártott a király egyeduralmát újra leszögezni. ↑

93. Rendszertani neve: Sorghum bicolor. — A világ 5. legfontosabb gabonaféléjeként tartják számon. Belőle készült a soughum sör. ↑

94. Pl. a burundi Gisora hegyen lévő dob-szentélyben. ↑

95. Növénytani neve: Sorghum bicolor. ↑

96. Az umuganuro szó kirundi nyelven „cirkot” jelent. ↑

97. Karyenda címszó, Wikipedia, Internet. ↑

98. Egyesek szerint a kitartó, ritmikus dobolás RRG frekvenciájú theta hullámokat vált ki. Ennek hatása megzavarhatja a belső fül működését, mely az egyensúlyérzékelésért, a légzésritmusért, a szívverését, a vérnyomásért és bizonyos szemreflexekért felel. (Stanley C. Krippner: Conflicting perspectives on shamans and shamanism: Points and counterpoints. American Psychological Association. 2002. 966. old.) A hanggal vezérlés és a monoton kopogás emberemlékezet óta alkalmas arra, hogy rendkívüli lelkiállapotba kerítse az embert. ↑

99. Ilyen dob-szentélyek a Gishora-, a Higiro- és a Magamba dombon voltak. Részben talán Isten közelsége miatt, részben azért, mert a hegyek lábánál könnyebb esőt fakasztani, részben pedig azért, mert a dobok hangja onnan messzebbre hallatszik. – A Gishora hegyen tartották a Murimirwa és a Ruciteme nevű dobot. Az Inakigabiro („az ország asszonya”) dobot, melyet a Shaka nemzetség dobosai őríztek és gondoztak, a Higiro dobon őrízték. A Rukinzo dobot, melyért az Abazimbura klán dobosai feleltek, a Magamba hegyen tartották. ↑

100. Murimirwát a Nyakisaka nemzetséghez tartozó dobosok őrizték. Hozzájuk tartozott a szent Python gondozása is a közeli ligetben. ↑

101. A dobot a Nyuka és a Shubi klán dobosai Bangában őrízték. (Jean Baptiste Nkulikiyinka: Music and musical instruments of Burundi. Africa Museum, internet.) ↑

102. Részletesebben l. Tokaji, i.m. 2. rész. ↑

103. A rangsorolás mélyén az a körülmény rejlett, hogy ezek a klánok rokonságban közelebb álltak a törzsszövetség őséhez. ↑

104. Nkulikiyinka, i.m., uo. ↑

105. Emlékszünk: Kiranga-Ryangombe felesége, Mukakiranga, szintén hutu származású volt. ↑

106. Többen állítják, hogy a tuszi uralom dacára a hutuk és a tuszik között nagymértékű volt a keveredés, és a hutuk előtt nyitott volt az út a társadalmi felemelkedéshez. Rámutatnak arra, hogy a gyarmatosítás előtt Burundiban nem is volt etnikai összeütközés, továbbá azt is állítják, hogy a tuszi és hutu identitás alapját a későbbi évszázadokban már nem a biológiai-etnikai, hanem a státusz- és osztálykülönbségek szolgáltatták, és a valódi összeütközések csak 1965-ben kezdődtek meg. Emiatt mindkét oldalon lezárultak a kapuk az “átszivárgók” előtt. ↑

107. A legtisztább típust ebben a tekintetben a ruandaiak Karinga dobja képviselte. ↑

108. Royal Drummers of Burundi címszó, Wikipedia, Internet. ↑

109. Burundi Drums, Internet ÉS Royal Drummers…, uo. ↑

110. Curt Sachs: Vergliechnde Musikwissnschaft in ihren Grundzügen. Leipzig, 1930. 57.old. ↑

111. Curt Sachs: Man’s Early Musical Instruments. In: Ethnic Folkways 1956. 525. old. ↑

112. A kölcsönös akkulturáció, melyet a keresztházasságok is segítettek, többek között abban is megvalósult, hogy a tuszik átvették a hutuk bantu nyelvét, és a hercegek valamelyes hidat képeztek a tuszik és a másik két csoport között. ↑

113. IV. Ntare Rutaganzwa Rugamba. Burundi királya (1796-1850) ↑

114. A ganwákról azt állítják, hogy nem etnikum volt, hanem a királyok leszármazottait magába foglaló csoport. De hát a királyok leszármazottjai elsőprő többségben tuszik voltak. ↑

115. IV. Mwambutsa Bangiricenge Rubangishamiheto Burundi király (1915–1966) ↑

116. Burundi. In : Royalark.net. 2017. ápr. ↑

117. Forrás: Burundi – Historical Flags. In: Flags of the World, internet. https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962 ↑

118. Forrás: Brendon Hennessy, 2013. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962 ↑

119. Ralf Stelter arra hívja fel a figyelmet, hogy ő a zászlóra nem, hanem csak egy újságban megjelent tudósításra emlékszik: „Burundiban felvontak egy piros, fehér és zöld zászlót rajta a királyi dobbal”; amiből arra következtet, hogy a kép nem maga a zászló, csupán annak megfestett képe volt. (Historical Flags. In: Flags of the World, internet.) — Előkerült még egy zászló-kép, mely lila alapon ábrázolja piros színben Karíendát, mögötte egy cirok-ággal (Forrás: World Statesman, 2002. nov.), és amelynek a státusza ugyancsak kérdéses. ↑

120. Az időközben német gyarmattá vált Ruandát és Burundit a belga gyarmati hadsereg 1916-ban elfoglalta, és Ruanda-Urundi néven belga fennhatóság alá került. 1923-ban a Népszövetség Belgiumot teljes ellenőrzési joggal ruházta fel. ↑

121. Bélyeg-ábrázolás. Forrás: Brendan Hennessy, 2013. jan. 20. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi hist.html — Karyendát hol fekete, hol piros színben ábrázolták. (Pascal Gross, 1998. aug.) ↑

122. Pierre Ngendandumwe Burundi király (1930-1965). Az Unió a Nemzeti Haladásért párt tagja, majd a függetlenség visszanyerése után erőfeszítéseket tett a tuszi és hutuk együttműködésére, és 1964-től az első hutu minisztrelnök volt, amíg egy tuszi menekült merényletet nem követett el ellene. Utódját, a szintén hutu Joseph Baminát még ugyanabban az évben kivégezték. ↑

123. Michel Micombero (1940-1983) tuszi katona-politikus. 1965-ben államcsínyt kísérelt meg a tuszi monarchia ellen. Burundi miniszterelnöke (1966. júl.-nov.), majd Burundi első köztársasági elnöke (1966-1976), valójában katonai diktátora. „Elődje” V. Ntare király. ↑

124. Burundi Drums. In: Burundi Drummers of Atlanta: Culture, Community, Drums, Burundi Drummers, Internet. — Erről pedig a titokban meggyilkolt politikusok elrejtett nyughelye jut eszembe. ↑

125. Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In : Akeza.net, Internet, 2011. jún. 22. — A család annak a Babibe klánnak leszármazottja, mely a király megkoronázásával volt megbízva, és azzal, hogy megvédje a királyság határait. ↑

126. Forrás: Joán-Françès Blanc, 2000. jan. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962 ↑

127. Forrás: Mucha’s Encyclopedia, 1985. ↑

128. DGF-Nachrichten, issue 10. – A helyzet hasonlít ahhoz, amikor az ’56-os forradalmárok a magyarországi kommunista állam zászlajának közepéből kivágták a címert, és ugyanúgy, mint a burundi zászlóban, csupán a piros, a fehér és a zöld színek maradtak meg, szintén a nemzet „testének” szimbólumaként. ↑

129. J. Ollé közlése, 1998. szept. In: i.m. ↑

130. Lena Slachmuijlder, i.m. uo. ↑

131. L. Slachmuijlder, i.m. uo. — Mondhatná valaki, hogy itt nem politikai, hanem kulturális azonosságtudatról van szó. Azt is, hogy nem a zenehallgatás, hanem a közös tevékenység segítette a falak ledöntését. Hogy a művészetnek nem a kulturális, hanem az érzéki oldala segített. Csakhogy ezek a dolgok szétválaszthatatlanok. ↑

132. Lena Slachmuijlder, i.m. uo. — Eszünkbe juthat Burundi XVI. sz-i alapító királyának, Ntare Rushatsi-nak bölcs tanácsadója, Ngoma ya Sacea és annak találmánya, a bashingantahe nevű bírói intézmény, mely évszázadokon át független hatalmi ágként a „féket és ellensúlyt” képviselte a hatalomban. Az önkényes, igazságtalan ítélkezés megfékezésére a tanácsok tagjainak bölcsessége és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tisztasága szolgált biztosítékul. Ezek az intézmények szinte egyedüli támaszt jelentettek az 1993-as vérfürdő idejében. „Azon területeken, ahol ezek az erős és hathatós testületek működtek, aránylag kevés emberéletben esett kár, és, köszönet ezeknek az öregeknek, a hutuk és a tuszik együtt maradtak.” (Assumpta Naniwe-Kaburahe: The institution of bashingantahe in Burundi. In: Traditional Justice and Reconciliation after Violent Conflict: Learning from African Experiences. Intern. Inst. for Democracy and Electoral Assistance, Stockholm, 153. old.) ↑

133. J. Seth Anderson: Burundi Drummers Roar Like Thunder at Centennial Bash. In: Downtown Phoenix Journal, 2012. febr. ↑

134. Ebből alakult ki Amerikában a dzsessz is, melyben nemcsak a rögtönzések a megkapók, hanem az is, hogy a rögzönző muzsikusok hol szólistaként, hol a kíséret tagjaiként zenélnek ugyanazon „számban”. Jóleső érzés látni, hogy azok, akik korábban csak a kíséretet látták el, szólistaként is megállják a helyüket. ↑

135. Ez a látványos elem nem mostani lelemény, hanem (mint láttuk) korábban is része volt a rituális dobolásnak. A dobosok mérföldeket kitevő gyaloglása a dobokkal a fejükön szintén hozzá tartozott a királyok utazásához. ↑

136. Annyira, hogy A Tambours du Burundi együttes tánccsoportjának egyik tagja egy botot tart vízszintesen szemmagasságban, egy másik pedig olyan magasra ugrik tánc közben, hogy a páros talpával érinti a botot. A közönségből akárki odamehet, és akármilyen magasra tartja kezének ujjait, a táncosok megérintik a talpukkal. (Bienvenue sur le site officiel des tambours du Burundi. In: Polymathic Studio, é.n.) ↑

137. A törvény szövege: „A nők számára szigorúan tilos a dobolás”. ↑

138. Jacques Mapfarakora, a Gitegai Nemzeti Múzeum konzervátora. L. John Banram, i.m. uo. ↑

139. J. Mapfarakora, i.m. uo. ↑

140. Ritual dance of the royal drum (No. 00989) for inscription on the Representative List of the Intangible Cultural Heritage of Humanity, 2014. jan. 13 (Nomination form ICH-02. Representative List File reference: 989.) ↑

SZTNH 010089