BURUNDI KIRÁLYI DOBJAI

The History of Royal Drums of Burundi

(Dr. Tokaji András)

A Tanzánia, Ruanda és Kongó által határolt Burundiban a királyság idején, tehát az 1680-tól 1966-ig terjedő időben, a hagyományos dinasztikus Karyenda dob — hasonlóan a többi közép-afrikai királyság dinasztikus dobjához [1] — az ország legfontosabb, félistenként tisztelt szimbóluma volt, melynek a „rundik” úgy áldoztak, mint az isteneknek szoktak. Mivel a királyi dobok története szorosan összefügg a mindenkori királyságokkal, Burundi esetében pedig az etnikai viszonyoknak a változásaival, kénytelen leszek ezeket is érinteni.

https://musicaparaver.org/irudi/prods/img670_0.jpg
Karyenda (1970-1980)[2]
83×63×56 cm

Burundi mai területének őslakosságát a gyűjtögetésből, halászatból és vadászatból élő twa nép (más néven a pigmeusok) képviselték. A bantu nyelvet beszélő hutuk nagyjából a mi államalapításunk idején települtek be a területre. Kis királyságokba szerveződtek, és létszámuk nemsokára meghaladta az őslakosokét. Őket követték a pásztorkodó kusiták, akik 1300 körül érkeztek észak-keletről, Etiópiából. Az ő leszármazottaikat nevezték később tutsi-nak. Utolsóként vándoroltak be a Nílus vidékéről a himák, akikkel a tuszik oly mértékben keveredtek, hogy gyakorlatilag megkülönbözhetetlenek lettek. Mint ahogy az a történelemben gyakran megesett, a békés, földművelő népek területére beáramló harcos pásztornépek azonnal és szinte észrevétlenül elitcsoporttá váltak, még akkor is, ha létszámuk csak töredéke volt a befogadó népességnek. A tuszik [3] a 15. században maguk alá hajtották a jámbor, földműveléssel foglalkozó hutukat, és megalapították saját államukat. I. Ntare Cambarantama tuszi király (mwami[4] – akinek állandó jelzője „az oroszlán és a bárány” – a 17. században folytatta a tuszik offenzív politikáját, aminek eredményeképp kiterjesztette hatalmát Bututsira, Kilimiróra és a Buyenzi régióra. [5] A mwami és a mohamed szó hasonlóságában, [6] valamint a tanganyikai wanyamwezik királyainak beiktatási zenéjében iszlám hatás sejthető. [7] A tuszik a 18. sz. közepén egy feudális társadalmat hoztak létre, melyben királyaik hűbérúrként gyakorolták a hatalmat a földek, a termelés és az elosztás felett, mialatt a hutuk mint hűbéresek földbérletre és adózásra kényszerültek.

A DINASZTIKUS DOBOK TÖRTÉNETE

Burundi királyságnak négy királyi dinasztiája volt: a Ntare („oroszlán”), a Mwezi („hold”), a Mutaga és a Mwambutsa; de ezek nem követték, hanem váltogatták egymást. A királyok hatalmuk biztosítékának – és nem szimbólumának! – a dinasztikus királyi dobot tekintették, és – a többi közép-afrikai királyságtól eltérően – a dob-fétisnek a királyság története során nem egyetlen, hanem három példánya volt. [8]

Az első Karyendát valószínűleg a fentebb említett alapító király, I. Ntare készíttette beiktatása idején. A király a királyság dobjainak kezelését és használatának jogát a monarchia első éveiben a gitengai (Közép-Burundi) Nyagisaka klánnak adományozta. [9]

A szájhagyomány és a kirakós játékszerű kronológia alapján feltételezhető, hogy Burundi királya, III. Mutaga Sebitungwa [10] valamikor 1766 és 1777 között hadjáratot indított Ruanda, pontosabban a Nyiginya dinasztia királysága, még pontosabban az 1770 körül államcsíny segítségével hatalomra került II. Cyilima Rujugira király ellen. [11]

A Nkandában (Butare tartomány) sikeresen induló műveletet a Rujigara egyik fia, Gihana által vezetett hadsereg állította meg. A második támadás a Nyiginyák vereségével és Gihana halálával végződött 1773-ban. Az udvar egy másik hadsereget is küldött, de az is vereséget szenvedett, és annak a parancsnokát is megölték. Rujugira negyedik seregében bucurai és gisakai dezertőrök is harcoltak, akik birtokában voltak a mérgezett nyilak tudományának. Az egyik meg is ölte Mutagát. A burundiak az Akanyaru folyótól északra eső területeket a Nyiginyáknak adták. A háború öt évig tartott, melyet több éves éhínség követett. [12]

A vereség egyik következménye az volt, hogy az ország elvesztette a dinasztikus dobot. [13] A burundiak azzal a nem túl épületes mondással próbálták vigasztalni magukat, hogy „Királyunk még van, Karyenda viszont csak egy fadarab volt, akárhogyan is” (Harush’umwami, Karyenda n’igiti). [14]

A második Karyendát II. Mwezi Nyaburungának [15] készítették a 17. században. [16] Amikor Michel Michombero, [17] Burundi első elnöke, 1966-ban kikiáltotta a köztársaságot, Bakareka herceg Karyendát ugyanazon éjjelen elrejtette. Michombero ugyan mindenütt körözte, de nem járt eredménnyel.

A harmadik Karyendát – mely, elődeihez híven — a nemzet egységét és az ország szuverenitását szimbolizálta, 1925 és 1926 között készítették. IV. Mwambutsa [18] az 1959-es Umuganuro ünnep alkalmából egy új templomot épített az ország szívében, Muramvyában, ahol a burundiak leróhatták tiszteletüket a dobnak természetesen anélkül, hogy – a beavatatlanokat sújtó tabu miatt – látták, ill. megnézhették volna. A dob még néhány évig a gyarmatosító belgák megérkezése, 1919 után is megvolt. A gyarmatosítók elvitték egy ismeretlen helyre, majd megmutatták a királynak, és közölték vele, hogy – minden ellenkező híresztelés dacára – csak egy fétis, és ezért „a megkeresztelkedett burundiaknak érinteniük sem szabad”. Könnyű kézzel belökték egy garázsba, és ott feküdt egészen addig, amíg egy belga illetőségű személy, név szerint Robert Schmitz, a király számára restaurálta azt. [19]

Ma Burundiban a Babibe-klánhoz tartozó Ngendahayo család leszármazottjai őrzik, akikre azért bízta rá a király, mert felmenőik, Rukara rwa Bishingwe és Mitumba, hősies magatartást tanúsítottak a betolakodó európaiakkal szemben. A dob még mindig megvan Burundiban, és védelem alatt áll. [20] Baranyanka herceg maga is látta 1966-ban, V. Ntare koronázásán. [21]

KARYENDA EREDETE

A dob eredetét a bantu hagyomány a királysághoz köti, ami igaz is. Azzal a pontosítással, hogy a dob használata samanisztikus volt, és a király személye is a legendák ködébe vész. Fontosságát, sőt nélkülözhetetlenségét annak köszönhette, hogy — hasonlóan más kultúrák hasonló fétiseihez — a bantu népek arra használták, hogy kapcsolatot létesítsenek őseikkel, pontosabban őseik szellemeinek fejedelmével, Kirangával (banyarwanda neve: Ryangombe), kinek alakjában egyben megistenült legendás királyukat tisztelték, aki az égből szállt alá, és akitől többi uralkodójukat is származtatták. [22]

A legendás félisten-király az államalapító király, Ntare Rushatsi bátyja volt. Hutu származású felesége, Mukakiranga, majdnem azonos hatalommal rendelkezett a királyságban. [23] Vezető szerepet játszott az évente megrendezett első gyümölcs ünnepen, – pontosabban cirok-szertartásban (umuganuro) –, melyet a királyság évenkénti megújulásával kapcsoltak össze, és amelyen értelemszerűen mindenki jelen volt. [24] A rundiknak hosszú ideig két királyuk volt: az igazi (mwami) és Kiranga eszmei képviselője. A mwami azonban a 19. századra átvette a termékenység eszméjének képviseletét is. [25] Az Amabere nevű dob faékeit (melyekkel leszorították a membránját) női mellbimbókhoz vagy köldökhöz, a dob „lábát” pedig köldökzsinórhoz hasonlították. [26]

Kiranga-Ryangombében a szellemek egy olyan csoportjának (imandwa) királyát tisztelték, amely olyan „gonosztevőkből” áll, akik alkalomadtán segítőkész szellemeké válnak. [27] Mítosza és beavatási kultusza a mítikus Wamara király mítoszából, [28] valamint a nyorói és nkorei (Uganda) Cwezi nemzetség szellemeinek imádatából eredt. [29]

Az isten itt, a Földön, létrehozta az Imandwa nevű titkos társaságot és önmaga kultuszát, melynek szertartásain úgy teremtett kapcsolatot híveivel, hogy azokat megszállta. [30] Egyébiránt azt ígérte a tusziknak, a hutuknak és a twáknak, hogy ha megadják neki a tiszteletet, biztosítja nekik a jólétet, melyet őseik szellemei megtagadtak tőlük. [31]

Másik istenük, Imana (vagy Imen), mely a környező közép-afrikai bantu országok főistene is volt, az Élet és a Véletlen, a Sors istene volt, és ezért – Kirangával, illetve Ryangombéval szemben – meglehetősen elvont istenképzetnek tűnik fel (deus otiosus). Jellemző, hogy nem is tartottak rendszeresen ünnepeket a tiszteletére. Közeli rokonának látszik az egyiptomi „egyedülálló” isten, Amon (vagy ugyancsak Imen), mely Egyiptomban egyike volt a legrégebbi isteneknek, és az i.e. 16. századra egész Egyiptom főistenévé vált. Strukturálisan-fejlődéstanilag hasonlít továbbá a zsidó-keresztény istenképzethez [32] és a „klasszikus” sámánság főisteneihez. [33]

Addig, amíg Riangombe a törzsszövetség legerősebb, legbefolyásosabb tagjának istene volt, mely idővel a többi isten fölé emelkedett, Imana elvont képzete már annak kifejeződése volt, hogy a közép-afrikai királyságok az államiságnak egy magasabb, tisztább fokára emelkedtek. [34] Kettejük kapcsolatára az a monda derít fényt, amely szerint Imana ráruházta az emberek feletti hatalmat, és kötelességévé tette, hogy gondoskodjék jólétükről. [35] Egyébiránt kettejük az „úr és szolga” viszonyával jellemezhető.

Az egyistenhit kialakulását Burundiban az is elősegítette, hogy a bantu népesség a törzs szellemeit nem a családok szellemeiként, hanem egyazon közösen tisztelt istenként tartotta számon. Megnyilvánult ez abban is, hogy a patrilineáris nemzetségek (gens-ek, imiryangók) nem is tartották számon az Ős nevét. A társadalmi osztályok eléggé „integráltak” voltak ahhoz, hogy – szemben a szomszédos Ruandával – a szertartásokon egymás társaságában képviseltették magukat. [36] Ezt a hagyományos vallást a lakosságnak ma már legfeljebb csak 23%-a követi. [37]

KARYENDA MÁGIKUS SZEREPE

A dobkészítés (1.)

A rundik az emberek és az Isten közötti kommunikációt valahogy úgy képzelték, hogy egyrészt Isten szelleme benne lakozott abban a fában, amelyből a szent dobokat készítették. Erre mutat egyrészt az, hogy egy python – pontosabban „a Python” – őrizte a fát, illetve az abban lakozó szellemet, másrészt az, hogy ha valaki felhatalmazás nélkül ki merészelt vágni egy ilyen fát, lázadónak minősítették, és viselnie kellett az azzal járó következményeket. [38] Önként adódik a bibliai Édenkert kígyójának hasonlatossága, mely nyilvánvalóan a Tudás Fájának őrzője (és elárulója) volt.

Az Ős, Isten szelleme – pontosan úgy, ahogyan a „klasszikus” sámán esetében – a királyban is benne lakozott, [39] a király lelke pedig – ugyancsak hasonlóan a sámán-dobhoz [40] – benne tartózkodott a királyi dobban is. [41] Akkor tehát, amikor a dobok megszólaltatására felhatalmazott személy megszólaltatta – és nem játszott! – a dobon, akkor abból voltaképp Isten benne lakozó szelleme szólalt meg.

Ezt látszik bizonyítani annak a fának a neve, amelyből a dobok készültek: imivugangoma[42] Ami kirundi nyelven azt jelenti: „a dobokat beszéltető fa”. [43] E szerint a király szólaltatta meg, és a fa beszéltette a dobot. [44] Éppen ezért ahogyan sámánoláskor sem maga a sámán beszélt és énekelt, hanem a megidézett ős szelleme nyilatkozott a sámán szájával, vagy – a hasbeszélés (ventriloquia) alkalmazása esetén – a sámán testéből, [45] úgy a szertartások alkalmával a közép-afrikai király sem maga hirdette ki a törvényeket a dob segítségével, hanem a benne lakozó Ős vagy Isten. Az umunyarwandák (Ruanda) ugyanezen meggondolásból ugyanígy jártak el.

Máshol már ismertettem egy mondát, amely arra utal, hogy a dinasztikus dob emberi segítség nélkül is „elmondta”, amit akart. Az emberek valahol találtak egy nagyobb, dobalakú követ, és két kisebbet, melyeket dobverőként lehetett használni. A dobolásra feljogosított ritualisták doboltak is rajta, és – csodák csodája – a dob hangja pontosan olyan volt, mintha fából és tehénirhából készült volna. Néha pedig – jóllehet senki sem játszott rajtuk – önmagát ütötte… [46]

A dobkészítés (2.)

Fennmaradt egy burundi eredetmonda, amely szerint a királyi dobosok úgy készítették az első dobot, hogy egy állat bőrét ráhelyezték egy fatörzsre, melyet a termeszek a hatalmukba kerítettek, és azon doboltak. A „dobban” azonban még mindig benne volt egy kígyó, mely belülről ritmikusan ütni kezdte a dob bőrét. Így keletkeztek a különféle ritmus-képletek. [47]

A python motívuma itt is megvan. Zavarba ejtő viszont, hogy benne van vagy benne maradt a fában. Ebben az esetben vagy azért dobolt, mert ki akart szabadulni, vagy ellenkezőleg: az ő – vagy gazdája – lelkére is szükség volt a szent dob kialakításához. A kígyóéhoz a termeszek motívuma társult. Lehet, hogy ők is részt vállaltak a dob elkészítéséhez azáltal, hogy rezonátorüreget vájtak a fa törzsének a szelvényébe.

A gyermekek és Zimwi (Watoto na zimwi) című swahili mese arról szól, hogy egy leány egy vérszomjas emberevő szörnnyel, Zimwivel [48] találkozik a tengerparton, aki magához csalja, majd megragadja, és beleteszi egy dobba. Zimwi vándormuzsikusként járja a falvakat élelemért és italért. Mialatt ütöti a dobot, a benne levő leány annak ritmusára énekel. Csakhogy a szörny abból az élelemből és italból semmit sem adott neki, amit az emberektől kapott. Történt, hogy egy abba a faluba tért be, ahol a leány született, és a fizetségül sok sört (pombe) kért, amit meg is kapott. Csakhogy a leány szülei megismerték leányuk hangját, és amikor Zimwi a muzsikálás után mély álomba szenderedett, felnyitották a dobot, kiszabadították belőle a leányukat, és viszonzásul beletettek egy mérgeskígyót, egy méhrajt és egy termeszrajt. A leány szülei egy idő múlván felébresztették, közölték vele, hogy idegenek jöttek a faluba, és kérték, játsszon nekik is valamit. A kannibál-természetű szörny felemelte dobját, de hiába ütötte, nem adott hangot. Hamar kisietett a faluból, hogy felnyissa, és a belőle kiszabaduló kígyó és a termeszek megmarták, a méhek pedig megszúrták. Így halt meg Zimwi. [49]

A baszutuk és a koszák (Dél-Afrika) változatában a leleplezett Zimwit vízért küldik egy lyukas edénnyel. Mialatt a lyukas edénnyel bajlódik, egy kutyát és mérgező termeszeket, egy megint más változat szerint kígyókat és békákat tesznek a dobjába. Egy további változatban, amikor hazatér, a felesége megtagadja neki a vacsorakészítést, mondván, hogy „harap a dobja”. Erre bezárkózik a kunyhójába, és kinyitja a dobját, és az állatok csípése és marása elől kirohan, és beleveti magát a pocsolyába. De már nincs segítség. Később egy fa nő ki a tragédia helyén.

A dobkészítés (3.)

Annak érdekében, hogy a dob szent legyen, az arra felhatalmazott „szerpap”, a dobritualista, kijelölte a fát, melyet a „favágók” körbejártak, miközben a fejükön tartott, hatalmas dobokon doboltak. [50] A dobszó valószínűleg a fa szelleméhez, de lehet, hogy az azt őrző kígyóhoz szólt.

Ez után a pap egy különböző füvekből főzött „varázsitallal” meglocsolta a fa törzsét, hogy kiűzze „a” Pythont annak lombjai közül. [51] A fa „megtisztítása” után — a dobok üdvözlő harsogása mellett — sor került annak kivágására és feldarabolására. [52] (A „klasszikus” sámán szellemei hívására ugyancsak elindult az erdőbe, ahol megtalálta a fát, melyet szellemei megjelöltek számára, majd – mielőtt hozzáfogott volna a fa kivágásához – behunyt szemmel társalgott a fa szellemével.)

Miután elkészült a dob, felszentelték. Karyenda magas méltóságát jelzi az is, hogy ritkán, csak a legfontosabb szertartásokon: a királyok koronázásakor és az umuganuro ünnepségeken használták, ami miatt „koronázási dobnak” is nevezhetnénk. Az év legnagyobb részében saját „palotájában” (Buryenda) tartották a kíváncsi szemek elől gyékénytakaróba rejtve.

A nemek szerepe

A dobok – különösen a nagy üstdobok – hangerejükkel fölébe kerekedtek minden más hangszernek, [53] és természetes volt az is, hogy kezelésükre elsősorban a férfiak vágytak, és mindenekelőtt ők jeleskedtek benne. Máshol bővebben kifejtettem, [54] hogy csimpánzok is szeretnek dobolni, és hogy ez a magatartásforma csak a hímekre jellemző. [55] A nagy dobokon való dobolás tehát automatikusan kapcsolódott össze a férfi-nemmel.

Más kérdés, hogy a politikai és a katonai hatalom – ugyancsak természetes módon – alakította ki a férfi-dominanciát, mely megkérdőjelezhetetlenné tette a hatalom-férfi-dob egymást feltételező, szoros összefüggését. Amikor a nők Burundiban is elkezdtek a királyi dobokon dobolni, egy rundi férfi így nyilatkozott: „A dob a hatalom és a szuverenitás szimbóluma. A burundi kultúrában azelőtt sohasem lehetett női dobosokat látni. Ez támadás a hagyományaink ellen”. [56]

Egy (szintén rundi) kulturológus, Patrice Ntafatiro, azonban felhívja a figyelmet, hogy a nők doboltak a monarchia előtt is, és volt olyan klán és család, amelynél a dobolás közösséghez tartozás feltétele, velejárója volt. I. Ntare király azonban – valószínűleg azért, hogy dominanciáját egyértelművé tegye – olyan törvényt hozott, amely szerint a királyi dobokon csak a királyi udvarban és csak a királynak játszhatnak. Ekkor váltak a nagy üstdobok királyi dobokká, és ekkor vált a dobolás a Nyagisaka (Abanyisaka) család előjogává.

Történt azonban még valami, ami szintén új helyzetet teremtett. Tudnivaló, hogy az évente, novemberben megrendezett umuganuro fesztiválon – mely a legnagyobb ünnep volt – csak új dobokat lehetett használni, és ezért a dobkészítésre felhatalmazott, illetve megbízott család hónapokkal (konkréten 4 hónappal) előbb bevette magát az erdőbe a fák kiválasztásának és kivágásának céljából. Csakhogy kiderült, hogy a klán tagjai – élve az alkalommal – vérfertőző kapcsolatokat létesítettek egymással a kiküldetés alatt, és ezért az idősek tanácsa – azaz a klán vezetősége – úgy döntött, hogy attól kezdve csak férfiak játszhatnak a dobokon. (Megjegyzendő, hogy nem a nők javára döntöttek.) Később két másik, a Songore (Abasongore) és a Ragane (Abaragane) klánt bízták meg a dobok kezelésének kitüntető feladával. [57]

Ezen kívül több indokot is találtak arra, hogy a nőket távol tartsák a doboktól. Az egyik ezek közül az volt, hogy – hasonlóan más kultúrákhoz – a menstruáló nőket tisztátalannak tartották, ami miatt egy hónapig meg sem közelíthették a dobokat. Ezen belül is több dologra hivatkoztak. Az egyik az volt, hogy tiszteletlenség volna az istenekkel szemben, a másik, hogy állapotuk semlegesítené a dobok felhatalmazását, a harmadik, hogy összezavarná elméjüket, márpedig a játékhoz tiszta elmére van szükség. Mivel pedig a menstruálás intim dolog, aminek bekövetkeztét sohasem lehet biztosan tudni, a legpraktikusabbnak az látszott, ha minden nőt eltiltanak a dobolástól.

A férfiak ettől függetlenül is kétségbe vonták a nőknek nemcsak a testi, hanem a lelki erejét is. Megfigyelték ugyanis, hogy a rituális dobolások közben, amikor megszállták őket a szellemek, nem tudtak ellenállni nekik, hanem elgyengültek és összeestek, [58] és azzal vége volt a dobolásnak. [59]

A dobokat „királyi” és „közönséges” dobokra osztották. A legnagyobb, üst formájú dobok birtoklása csak a királyt illette meg. Az alacsonyabb rangú királyi dobokat a mwami megszokott napi tennivalóinak jelzésére is használták. Ilyen volt a király reggeli felkelése és esti nyugovóra térése.

A dinasztikus királyi hatalom képviseletének szintjei

Már a varázsló- és sámán mesterség is apáról fiúra szállt, és a „klasszikus” sámán-főnök is nemzetsége totemjétől kapta sámán-lelkét, mely azután egy földi anya által megszült emberben testesült meg. Így volt ez az afrikai esőfakasztóknál is, és az isten-király is – mintha lélek-gének is léteznének – „megörökölte” elődje, s azzal együtt a nemzetségi ős lelkét.

Dobkészítés (4.)

A királyi dob oly módon vált szerves részévé az öröklés láncolatának, hogy a királyok apjuk, családjuk és nemzetségük ősének lelkét nemcsak „génjeikben” örökölték meg, hanem a tőlük megörökölt dinasztikus dobból is testükbe fogadták. Megkönnyítette ezt az a körülmény, hogy a bantuk királyi dobjainak membránjait a totemállat, a szarvasmarha bőréből készítették –, csakúgy, mint a szibériai sámánok a szarvas (gímszarvas, jávorszarvas) bőréből. [60] Az animista szemlélet szerint ez azt jelentette, hogy az állat és annak szelleme – mely megint csak a gens őse – beleköltözött a dobba. A dob azonban ettől még nem vált a bőrét kölcsönző állat alteregójává, mint a klasszikus sámánságban, hiszen politikai funkciója miatt embernek, pontosabban királynak kellett lennie, és nem „hátasként” kellett segédkeznie, hanem „szócsőként” vagy szóvivőként.

A király lelke „valójában” egy kvarckristályban lakozott, melyet a dobba rejtettek, és amelyet a dob „lelkének” mondtak, tartottak. [61] A bantu népek egyes mondásai arra utalnak, hogy magát a királyt is a dinasztikus dob megtestesülésének tartották. [62] Ezért amikor meghalt a király, a dobot a feje tetejére, amikor pedig beiktatták, újra a talpára állították. [63]

A bantu királyi dobok egyfajta kapcsolati mágikus azonosságban voltak gazdájukkal: a királyi dobok védelme mindenekelőtt királyaik testi épségét szolgálta, mint ahogy a „klasszikus” sámándob tönkremenetele, membránjának szétszakadása a sámán közeledő végét jelentette. [64]

Ezzel állt összefüggésben az a körülmény, hogy a szent dobokra senki halandó nem nézhetett rá, csak a mwami. Minden bizonnyal azért, mert különben a nemzetségi Ős kristályban lapuló szelleme belejuthatott volna bármely illetéktelen szemébe, azon keresztül pedig a testébe. És valószínű, hogy ez volt az oka annak, hogy amikor Karyenda elhagyta „palotáját”, egy szőnyegbe belecsavarva szállították. [65] Ezért van, hogy a dobütések célja nem az Ős meghívása volt, szemben a „klasszikus” sámánsággal, melyben a dobütések – legalábbis az első dobütések – azt célozták, hogy meghívják a sámán segítőszellemeit.

A DINASZTIKUS DOBOK FUNKCIÓI

A dinasztikus Karyenda királyi dob öt vonatkozásban képviselte Isten hatalmát. Ezek a király személye, az ország anyagi jóléte, az ország védelme, az ország lakosságának „nemzeti” összetartozása, valamint az állam működésének ellenőrzése. Mivel a burundi gyakorlat szerves része volt a közép-afrikai bantu kultúrának, egyik-másik vonatkozásban a környező országok népeinek és gyakorlatának példáit is segítségül hívom.

A király dob általi felhatalmazása

A király a dinasztikus dob segítségével és jóváhagyásával kapott felhatalmazást a királyság kormányzására. Személye és legitimitása szorosan hozzákapcsolódott felmenőihez, azaz dinasztiájához és annak legitimitásához.

A burundi dob-szentélyekben a koronázási dob számára tűz égett, melyet csak a király halála után lehetett eloltani. [66] Minden bizonnyal bennük lakott a nemzetség vagy a törzs ősének szelleme és a felszentelt király lelke, melyek végső soron ugyanazt az „entitást” képviselték. Ha ugyanis valaki vette volna a bátorságot, hogy eloltsa a tüzet, azzal – szinte szó szerint – a király erőszakos halálát okozta volna. És mivel a bantuk – az eurázsiai sámánokhoz hasonlóan – úgy iktatták be a királyi dobokat, hogy a tűz fölé tartották őket, elképzelhető, hogy a király lelke végső soron abból a tűzből került a dobba, amely egykoron a családi őst tartalmazó tűzhely tüze volt, mely a családi őst képviselte, és állandóan égett, mint a szibériaiak jurtáiban. [67]

Az eurázsiai sámándobokkal kapcsolatban azt szokták mondani, hogy a melegítés célja az volt, hogy jobban „szóljon” a dob. Ez a felfogás vagy abban az esetben állja meg a helyét, ha – például Szibériában – a túlságos hideg miatt melegítették fel dobjaikat, vagy akkor, ha az volt vele a céljuk, hogy a melegítés hatására kitágult membrán mélyebb, tehát elidegenítettebb, félelmesebb hangot adjon. Mindez Afrikában fel sem merül. Kétségtelen viszont, hogy Ruanda alapító kultúrhősének, Gihangának, akit a Nyiginya dinasztia is a maga ősének tartott, állandóan égett a tüze. [68] (Mint ismeretes, Gihanga égi ősétől, Kigwától leste el a tűzgyujtás technikáját, melyet megtanított Nagy Tavak vidéke lakosságának is.) Nagyon valószínű, hogy az öröktűzben Gihanga halhatatlan szelleme lakozott.

Egy másik rundi elképzelés szerint a királyok „a dob” gyermekei voltak, [69] tehát „a dob szülte meg” a királyt. [70] Tudjuk persze, hogy „a dob” mindenekelőtt a dinasztikus hatalmat jelentette. De hogy valamennyire komolyan gondolták, az látszik bizonyítani, hogy volt, ahol a király kicsiny képmását (ndop) az amulett-szerű kristályhoz hasonlóan elhelyezték a dobban. [71] Hasonló leszármazási kapcsolat „öltött testet” a nemzetség totemállata, a szarvasmarha bőrének felhasználásával, mely a dob membránját adta. És mivel a marha áldozati állat volt, a gandák meg is fogalmazták, hogy a szellem a király száján keresztül jutott a dobba. A szólás szerint „a király megette az apja dobját” (ali de ngoma kitawe).

(Jóllehet a „klasszikus” sámánság szintén dinasztikus alapokon nyugodott, a sámándob – érdekes módon – közvetlen, tárgyias formában nem vált a jogosultság hordozójává. [72] Annál kiterjedtebben és gazdagabban jelent meg a sámánős, az ongon a mongoloknál szimbolikusan-jelképesen; elsősorban a dobfogók emberi fej és emberalak formájú kidolgozásában.)

A banyarwandák úgy hitték, hogy a király ereje a királyi dob hangjától megnövekszik. Minden bizonnyal azáltal, hogy az Ős szellemének hangja – a dob membránja, a hanghullámok és a király dobhártyájának közvetítésével – a király testébe, fejébe jut. Ha pedig a király annyira megöregedett, hogy nem hallotta a dob – azaz Isten – hangját, értelemszerűen alkalmatlanná vált a kormányzásra. Nincs rá adatom, de valószínűnek tartom, hogy a rundik is így gondolták. Meg lehet jegyezni, hogy a „klasszikus” sámándob keresztvasára olykor kis „füleket” is felhelyeztek kis fémfüggők formájában, hogy – mint mondták –, a sámán meghallja a szellemek hangját”. [73]

Az elmondottak alapján a kormányzás alapvető feltétele az volt, hogy a szent imivugangoma fát alakítsák át egy szent dobbá, azaz tegyék alkalmassá az Isten „nyelvén” való szólásra. Ha ez eredményes volt, a király a szent dinasztikus dobra mért ütésekkel „megszólaltatta” a királyi üzenetet hordozó dobot (vagy fát), és ezáltal hallhatóvá tette Isten üzeneteit. [74] És – mivel szentsége képessé tette az isteni kódok megértésére –, képes volt értelmezni és lefordítani az emberek nyelvére, végül pedig utasításokba vagy törvénybe önteni azokat. [75]

A dob megszólalásának legfontosabb alkalmai ezért a koronázások és a királyi temetések, valamint a rendeletek közzététele, valamint az első gyümölcs” ünnepei (umuganuro) voltak. Augusztusban, az ünnep közeledtekor, a dobkészítők elmentek az erdőbe, hogy új dobot készítsenek az udvarnak. Az ünnepen csak olyan dobokon lehetett dobolni, amelyeket még korábban sohasem használtak. [76] A királyi dobok – ugyanúgy, mint máshol – fontos szerepet töltöttek be a királyok országjáró útjain érkezésének előrejelzésében, kihirdetésében.

Kitérés: Antropomorfizálás.

Az Olvasónak talán feltűnt, hogy Karyendát, Kalingát és a többi királyi dobot névelő nélkül aposztrofáltam. Ennek oka, hogy a királyi dobok egész Közép-Afrikában személynek számítottak, s jómagam egy kis kedélyes beleérzéssel engedtem át magam e szemléletnek. [77] Karyenda ugyanis – hasonlóan magához a királyhoz és a főméltóságokhoz – saját marhacsordával rendelkezett. Sőt, hús-vér felesége is volt, akinek feladata szintén az volt, hogy őrizze, és gondoskodjon róla. Mukariendá-nak („A dob felesége”) nevezték, és egy hutu klánhoz, nevezetesen a Mujiji klánhoz tartozott. [78] Méltóságáért azzal fizetett, hogy senkihez sem mehetett feleségül, és egész életében szűznek kellett lennie; viszont „minden” kérését teljesítették. [79]

Visszatérés.

Burundiban már maga az ingoma szó sem csak egyszerűen valamilyen dobot, hanem politikai hatalmat, „uralmat”, sőt kormányzati időszakot is jelölt. Amikor máshol azt mondták, „a király a trónján ül”, a burundiak azt, hogy „a király a dobjain űl” (umwami arikungoma). Csakúgy, mint a többi közép-afrikai államban, itt is érvényben volt az a szabály, hogy az a király, akitől az ellenség elragadta a dinasztikus dobot, egyszersmind az uralkodáshoz való jogát is elveszítette. [80] (A mai ember hajlamos megmosolyogni a dinasztikus dob „gyermekies” bálványozását. De ha jobban meggondoljuk, az az uralkodó mégiscsak megbukik, aki nem képes megvédeni azt, amit mindenki a királyi hatalom és a függetlenség zálogának tart…)

A burundi ingoma együttesben a Karyenda dob vitte a vezetőszerepet, mert abban lakott az ország Ősének szelleme. Ez nyilvánul meg abban is, hogy a ngoma szó kikuyu nyelven az elhalt szellemét is jelenti, [81] és abban, hogy Ankolé királyságban a királyt is „a Dob”-nak nevezték. A burundiak a dobnak tettek esküt, és a király halála esetén a miniszterek az ő nevében irányították a királyságot. [82]

És mivel a dob fizikai tárgy volt, a királyságot szó szerint „el lehetett lopni” vagy „rabolni”, és ezért fordítottak különösen nagy gondot az udvari dobok őrzésére, amit egy a mi koronaőrségünkre emlékeztető intézményre bíztak. [83] Amikor a királyik dobokat kivitték a nyilvánosságba, a fonott királyi pajzsot védőleg elébe tették. [84] Amikor pedig a király meghalt, a királyi dobok őrzője (mugema) kettőzött gonddal őrizte az udvari dobokat, mert azok birtokában bármely herceg minden további nélkül királlyá koronázhatta volna magát. [85]

A belga katolikus hittérítők annak idején arról igyekeztek meggyőzni a burundiakat, hogy ne doboljanak a királyuknak, mert a királyok királya Jézus Krisztus. Jézusnak pedig azért ne doboljanak, mert az pogány szokás. [86] Ezzel összhangban a ngoma szó kikuyu nyelven a keresztény vallás „ördögét” is jelenti. [87]

Amikor V. Ntare királynak [88] száműzetésbe kellett mennie, végképp elhalványult a dobba vetett hit. Adrien Ntabona katolikus apát [89] pedig azt mondja: „ma az emberek a pártokban fizetnek azért, hogy dobjuk legyen”. [90] A „dob” ugyanis „hatalmat” is jelent. Az idők változnak.

Amikor változás állt be az uralkodó személyében, a második legnagyobb királyi dobot, Rukinzo-t, felújították. A dob abban a tekintetben hasonlított a ruandai Indamutsa dobhoz, hogy az uralkodóváltáskor mindig felújították, és hogy vele jelezték az udvar életének ritmusát. Ütésével jelezték, hogy a király felkelt vagy lefeküdt, és mindenhová elkísérte a királyt. [91]

Karyenda mint a gazdasági felvirágzás elősegítője

A második terület, amelyen Karyenda Isten hatalmát képviselte, a Termékenység és az Újjászületés volt. Erre utalt állandó jelzője is: „az ország asszonya”. [92] Megszólalásának egyik legfontosabb alkalma ezért a cirokvetés volt, [93] amikor maga a király ütötte meg háromszor a dobot. Ez egyben engedély volt a dobosoknak, hogy dobjaikat ők is megszólaltassák, majd a nők megkezdjék a magok elvetését. Karyenda ilyenformán — király földi hatalmával együtt, mely maga is az „Égből” származott — a jólétet, az ország jólétét is szimbolizálta.

Volt két másik, ugyancsak szent dob, melyek — Karyenda „munkáját” segítendő — hasonló feladatot láttak el. Ruciteme-től azt várták, hogy megvédi a lábasjószágot. Állandó jelzője ez volt: „aki előtt eltakarítjuk a bozótot”. Murimirva-tól pedig azt, hogy megvédi a gabonatermést. [94] Ennek epiteton ornans-a pedig ez volt: „aki számára szántunk”.

A cirokaratás ünnepén (umuganuro) a király jelenlétében és a birodalom minden részéből összesereglettek a dob-együttesek. Miközben a fiatal asszonyok elültették az első tarkacirok-magvakat, [95] a király megáldotta azokat, hogy a bőséges termés biztosítva legyen. [96] Ami a rendezvény hangzását illeti, a legnagyobb szerepet — Karyendá-n kívül — Rukinzo játszotta. A dobosokat pedig abatimbó-nak nevezték, ami kirundiul azt jelenti: „akik erősen ütnek”. [97] Az afrikai vérmérséklet és a vallásos elragadtatás, no meg az ilyenkor használatos kb. 30 x 170 cm méretű dobok hangereje egymást erősítette, és az ünneplő közösséget arra késztette, hogy hosszú órákon át transzban táncoljon és énekeljen. [98] A bemutatók legfontosabb eleme a tánc volt, melyet főként nők adtak elő, és a zene annak kíséretéül szolgált. Voltak persze férfitáncok is (intore táncok), melyet a csatából vagy a vadászatról visszatérő férfiak adtak elő.

Karyenda mint az ország védelmezője

A harmadik vonatkozás, melyben Karyenda Isten hatalmát közvetítette, az ország védelme volt a külső támadásoktól. A dob-szentélyben ezért voltak elhelyezve körülötte a királyság katonai trófeái. A királyi udvarban álló Nyabuhoro nevű dob – melynek felügyeletét az Abanyuka törzs Banga vonala felügyelte – ugyancsak az ország biztonságát „szolgálta”.

Karyenda mint a társadalmi béke biztosítója

A dinasztikus dob egyik legfontosabb feladata a többféle eredetű és kultúrájú népesség politikai — egy későbbi fogalmat segítségül híva – „nemzeti” összefogása volt. Ez nyilvánult meg Karyenda másik állandó jelzőjében: „a béketeremtő”. És ez nem volt puszta frázis.

Burundiban ugyanis — egyébként a többi közép-afrikai királysághoz hasonlóan — a szent dobok elosztásában bizonyos mértékű hatalommegosztás érvényesült. Nem volt minden szent dob mindig a király birtokában, hanem az ország különböző helyein, az ún. „dob-palotákban” (buryenda) tartották őket, melyeket a folkloristák „dob-szentélyeknek” neveznek. Ezek voltaképp szent erdőkben, ligetekben elhelyezett királyi és hercegi sírok közelében voltak, melyek bizonyos kitüntetett családok lakóhelyére — jellemzően valamilyen magaslatra — voltak telepítve. [99]

Egyes királyi dobok a különböző kormányzati feladatok „ellátását” szolgálták. Ilyen volt a Murimirwa dob („akinek szántunk”), [100] vagy a Nyabuhoro („a békéltető”) dob. [101] (Hasonló volt a helyzet Ruandában, ahol minden állami funkciónak dob-minisztere volt. Az „esőügyi miniszter” a Miwumbi, a „hadügyminiszter” a Rwegakangabo, a „tájékoztatási miniszter” az Impuruza nevű dob volt stb. [102])

A dobok központi rendezvényekre való szállításáról is e családok gondoskodtak, és még aznap este vissza is szállították azokat vidéki szentélyeikbe. E szokás mélyén az a bölcs belátás rejlett, hogy a mindenkori király hatalma a klánok (pontosabban gens-ek) hatalmától függött, ami pedig a dobok felügyeletét illeti, annak bizalmi feladatát a privilegizált klánokra bízták. [103]

Mint már utaltam rá, a szentélyben a szent dobok számára tűz égett, melyet csak az uralkodó halálakor lehetett eloltani. Nem szimbolizálta a király lelkét, életét, hanem „ténylegesen” benne lakozott, és emiatt attól tartottak, hogy kialvása a király halálát okozza. A szent dobok egy emelvényen voltak elhelyezve. Mintegy „trónon ültek”, és az ingendanyi-k (azaz „kisebb dobok”), továbbá egy sor más dob vette őket körül, akárcsak a királyt miniszterei. Mintha e dobok a középen ülő szent dobnak „játszottak” volna –, akarom mondani, vele társalogtak volna, és egy folyamatos kormányülésen vettek volna részt… [104]

Az viszont kifejezetten burundi sajátság volt, hogy hagyományosan a hutu — pontosabban a Makebuku falubéli — családok kaptak kizárólagos felhatalmazást a királyoktól a dobok készítésére és a rajtuk való dobolásra, továbbá őrzésükre, valamint szállításukra. Mindez pedig azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert Közép-Afrikában az uralkodó osztályt mindenhol a tuszik képviselték; és — mint a hűbéri társadalmakban általában — ők adták a királyokat is. A vallási-ideológiai feladatokat, tisztségeket viszont önként átadták a hutuknak. [105]

Ami pedig jelen tárgyunk szempontjából fontos: jóllehet ezekben a társadalmakban a királyi dobok mindenhol a hatalom letéteményeseinek birtokában és kezelésében voltak, a tények arra utalnak, hogy a hatalom birtokosai a királyság klasszikus, gyarmatosítás előtti időszakában a „társadalmi béke” érdekében arra törekedtek, hogy a különböző, eltérő helyzetű vagy ellentétes érdekű osztályok között egyfajta „méltányos” hatalommegosztás érvényesüljön. [106] Itt jegyzem meg, hogy a burundiak dobjaikat — szemben például a ruandaiakkal — a nemzeti színekkel festették be.

Karyenda mint alkotmánybíró

Végül megállapítható, hogy Karyenda abban a tekintetben is segítette érvényre jutni Isten akaratát, hogy a királyság működését saját ellenőrzése alá vonta, beleértve a király személyét is. Egyes királyságokban – így Ankolében – úgy is fogalmaztak, hogy a király is a dinasztikus dob szolgája, aki felett felügyeletet gyakorol. [107] Mindezt könnyen lehet azzal magyarázni, hogy „jogosítványa” legnagyobb részben az elhalt királyi ősöktől, a dob történelmi reliktumából származik. A Karyenda ebben a minőségében a legfőbb bíró vagy alkotmánybíró szerepét is betöltötte, amire már-már isteni szuverenitása és hatalma tette képessé.

Az ugandai királyi udvar papjai az új királyok beiktatásakor arra kérték isteneiket, hogy abban az esetben, ha a herceg csalárd szándékkal akarná elnyerni méltóságát, „ne engedjék megszólalni” a dobokat. A bantuk szerint ugyanis a dinasztikus dob „mindent lát és hall”, ami történik az országban… Ez után a trón várományosa egy elefántcsont-verővel beleütött a dobokba, és ha a dobok rendben megszólaltak, megkoronázták.

A nagyobb ünnepeken az egész királyságból összesereglett dob-együttesek nemcsak az ország valamely kijelölt részén, hanem magában a zenében is, egyazon előírt ritmusban egyesültek. A központi dob az Inkiranya nevű dob volt. A folyamatos ritmikus lüktetést az amasako dobok szolgáltatták, melyeket a 24 órás szertartások alatt állandóan ütöttek, az ibishikiso dobok pedig Inkiranya ütéséhez igazodtak. [108] Voltak még olyan dobok is, amelyek ugyan nem számítottak szent dobnak, és játékokon és táncokon szerepeltek, de ezeket is csak a király engedélyével és annak jelenlétében lehetett használni. [109]

Emlékszünk: a dobosok – mint állandó jelzőjük is bizonyítja – nagyon hangosan játszottak. Curt Sachs hangszertörténész szerint az izgalmi állapotot fokozó hangszerek történetileg megelőzték a nyugalmi állapotot elősegítő hangszereket, [110] az izgalmi állapotot fokozó „motoros” – főként idiofon, azaz az önmaguk testével hangot keltő – hangszerek használata pedig (ami az emberi test is lehetett) megelőzte a dallamképző húros hangszerek használatát. [111]

AZ ORSZÁGCÍMER ÉS AZ ORSZÁGZÁSZLÓ

Jóllehet a két egymás mellett-alatt élő hutu és tuszi etnikum között az évszázadok folyamán kölcsönös közeledés volt folyamatban, egyre növekedett közöttük az etnikai feszültség. [112] A 19. században a tuszi II. Ntare [113] már Dél-Ruandát és Nyugat-Tanzániát is meghódította. Amikor sikerült semlegesítenie a helyi tuszi hercegségek – az ún. ganwa-csoport – ellene irányuló hatalmi törekvéseit, úgy látszott, hogy a hutuk és a twak egyszer s mindenkorra tuszi uralom alatt maradnak. A folyamatot először az első római katolikus misszió törte meg 1879-ben, majd a Berlini Konferencia, 1885-ben, melynek következtében Burundi a Német Kelet-Afrika részeként Németország gyarmatává vált. Utána átvették a gyarmatot a belgák.

Az országcímer

1962-ben, miután Burundi elnyerte függetlenségét, és a ganwa csoporthoz tartozó IV. Mwambutsa király alkotmányos monarchiát hozott létre a tuszik és a hutuk azonos arányú részvételével, beiktatták az ország címerét. A címerpajzs mögött négy afrikai dárda látható. Értelmezésem szerint a négy államalkotó csoport (ubwoko): a hutu, a tuszi, a twa és a ganwa jelképeként. [114] A pajzs fölött — két babérág között — Karyenda állt, mely a királyt jelképezte. A pajzs alatt felirat: „A király uralkodik és kormányoz.” (Ganza sabwa).

File:Burundi2.jpg

IV. Mwambutsa király [115] ugyanebben az évben megalapította a Rukinzo Királyi Rendet és a Karyanda Rendet. Az utóbbi volt a királyság legnagyobb kitüntetése, mely öt kitüntetési csoportot tartalmazott. [116]

1966-ban — miután a tuszik egy hutu miniszterelnököt meggyilkoltak miután megpróbálkoztak egy puccsal, melynek következtében a király elmenekült, továbbá az után, hogy a tuszi miniszterelnök az új királyt, V. Ntare-t, egy sikeres puccsal megbuktatta —, kikiáltották a köztársaságot, és a parlament beiktatta Burundi új címerét. A regáliákat (köztük a szent dobokat) — mint a királyság relikviáit — a történeti palotába vitték. A feladat adva volt: a monarchikus címert egy köztársasági címerrel kellett felváltani.

Az új címeren a dárdák száma háromra csökkent, aminek — értelmezésem szerint —, kétféle magyarázata lehetséges. Az egyik, hogy kiejtették közülük a ganwákat (baganwa), akik — mint a királyok leszármazottai — páriákká váltak. A másik, hogy az elviselhetetlenné vált belső ellentétek miatt a hangsúlyt nem az államalkotó népesség csoportjaira, hanem a kormányzat által kijelölt új célokra, az Egységre, a Munkára és a Haladásra helyezték, amit a címer francia felirata is hirdetett:

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/6/66/Burundi_coat_of_arms.svg/1017px-Burundi_coat_of_arms.svg.png

Az országzászló

Burundi először 1952. január 20-án, IV. Mwambutsa királyságának idején vált függetlenné. Az ország lobogójának felületét – hasonlóan sok más ország zászlajához – az ún. andráskereszttel tagolták, melynek – a Béke jeleként – fehér „színt” kölcsönöztek. A kereszt által keletkezett felső és alsó háromszöget a szabadságharcban feláldozott vér jelképeként piros-; a bal- és jobb oldali háromszöget a reményt jelképező zöld színűre festették. A kereszt közepébe pedig Karyenda és a cirok növény kalászának címerszerű montázsát állították a királynak (királyságnak) köszönhető jólét szimbólumaként: [117]

https://www.crwflags.com/fotw/images/b/bi_vhe.jpg

Az eredeti képaláírás szerint

„A képen két regruta tartja Burundi új lobogóját egy fényképen, mely néhány nappal [1962.] július 1., a függetlenség hatályossá válása előtt készült. Megbízható források szerint Mwambutsa Mwami [király], Burundi kormányzója, megjegyezte, hogy az új zászló dobja inkább bahutu, mint watuszi típusúnak látszik, és elrendelte az összes zászló kiselejtezését, és a kép megváltoztatását.”[118]

A szimbólum-együttes Burundi lakosságát a nemzetet egyesítő ősi cirokaratási ünnepekre (muganuro) emlékeztette, melyek – a királyt szimbolizáló Karyenda közreműködésével – egykoron egyesítették a királyságot. A szimbólum-kombinációnak különös jelentőséget adott, hogy az ünnepet a belga gyarmatosítók 1929-ben betiltották.

1961-ben, miután a belgák utat nyitottak a többpártrendszer előtt, és a választásokat a Nemzeti Haladás Egyesülés nyerte meg, egy olyan átmeneti zászló jelent meg, amely – a viták kereszttüzében, szemben a korábbi zászlóval – láthatóan a nemzeti egyetértésnek minimumára szorítkozott. Eltűnt az andráskereszt és a cirok, és csak a színek és a zömök Karyenda körvonala maradt meg, sárgára festve.[119]

File:Flag of Burundi (1961).svg

Miután az ország 1962. július 1-jén visszanyerte függetlenségét, s neve Ruanda-Urundi-ból [120] Burundi lett, államformája pedig monarchiából alkotmányos monarchiává változott, a zászló (ismét) eredeti formájában jelent meg: [121]

MERÉNYLET, PUCCSOK ÉS A POLGÁRHÁBORÚ

1962-től 1966-ig azonban sok minden történt. Jóllehet, a ganwa IV. Mwambutsa király kormányában a tuszik és a hutuk azonos arányban képviseltették magukat, a tuszik elégedetlenek voltak, és 1965-ben meggyilkolták a hutu miniszerelnököt, Pierre Ngendandumwét. [122] Az országgyűlési választások után a hutuk többséggel kerültek be a parlamentbe. Amikor a király egy tuszi férfit jelölt miniszterelnöknek, a hutuk fellázadtak, és az általuk vezetett rendőrség segédletével puccsot kíséreltek meg a kormány ellen. A hadsereg tuszi parancsnoksága etnikai tisztogatást hajtott végre a hadseregben, majd — megfélemlítésként — ötezer hutut gyilkoltatott meg. A király elmenekült, és egy másik, sikeres puccs következtében a fia került a trónra, V. Ntare néven, végül pedig, novemberben, a tuszi Michel Micombero hadvezér, a későbbi miniszterelnök [123] hajtott végre egy puccsot, mellyel az új királyt is letaszította a trónról. A kapitány megszüntette a monarchiát, és 1966. július 1-jén kihirdette a köztársaságot (mely mindazonáltal jobban hasonlított egy katonai diktatúrához).

Karyendát a királyi herceg még ugyanazon az éjszakán elrejtette, és titokban a Ngendahayo családra bízta. Michel Michombero mindenhol kerestette, de hiába. azonban eltűnt a nyilvánosság szeme elől, és a közvélemény ennek alapján eltűntnek „nyilvánította”. [124] A herceg szerint a család a dobot a mai napig őrzi. [125]

Mint ismeretes, Burundi miniszterelnöke, Pierre Ngendandumwe 1965. januárjában a ruandai tuszik merényletének áldozata lett, majd november 28-án Michel Micomberót megválasztották Burundi első elnökének. Egyes források szerint a november 29. követő napokban eltávolították Karyendát a zászlóból, és csak a cirokábrázolást hagyták meg.[126] A zászló csak két hónapig (1966 szeptember-november) volt használatban: [127]

https://www.crwflags.com/fotw/images/b/bi_1966.gif

Más értesülések szerint ekkor ürült ki – egyik pillanatról a másikra, az országot ért sokkhatás következtében – az országzászló központi mezeje (l. fent). [128] Az ország szíve megállt egy pillanatra, lélegzete kihagyott. A legnagyobb nemzeti ünnepet – az első gyümölcs ünnepét! – utoljára 1965-ben tartották meg. A zászló két napig (1966. nov. 27-28) volt érvényben.

1967-ben iktatták be a jelenleg is használatos zászlót, mely a Karyendát és a cirokot továbbra is száműzte. Márpedig a ciroknak úgyszólván nem is volt politikai jelentése; mindössze azt a reményt szimbolizálta, hogy a közös munka eredményeképpen a termés mindig bőséges lesz, azaz mindig jólét lesz az országban. Helyét három piros csillag foglalta el, mellyel kapcsolatban két magyarázat verseng egymással. Az egyik szerint a ganwa csoport nélküli ubwokót, azaz a hutu, a tuszi és a twa etnikumot, a másik szerint az „Egység, Munka és Haladás” jelszót szimbolizálják:[129]

Flag of Burundi - Wave

A királyság a mai normák szerint nem volt demokratikus, és ennek megfelelően meg is szűnt, vagy — ahol nem — elveszítette korábbi tartalmát. Az előjogok tisztelete azonban — sajátos, rejtekező formában — tovább élt a társadalmi haladást hirdető elitista csoportok beszűkült, harcos tudatában, mely nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a régebbi korokkal szemben anakronizmusnak számít a későbbi korok ismereteit és normarendszerét számon kérni. Ilyenformán Burundiban a királysággal együtt szüntették meg a nemzetet egyben tartó dinasztikus dobot is, megkérdőjelezve ezzel azt is, hogy Burundi népe tudott-e, akart-e valaha együtt élni egyáltalán.

Az etnikai ellentétek egyre jobban elmérgesedtek. 1972-ben a csendőrség hutu tagjai Rumonében és Nyanza-Lac-ban kihirdették a Martyazo köztársaságot, majd rárontottak mind a tuszikra, mind saját „árulóikra”. 800-1200 embert öltek meg. A száműzetéséből visszatért tuszi Ntare királyt a hutuk meggyilkolták, majd Michel Micombero tuszi kormánya a hadsereg segédletével követte el az első népirtást a hutu többség körében, aminek következtében 80-210 ezer ember halt meg.

1987-ben egy tuszi őrnagy, Pierre Buyoya, megbuktatta Bagazát, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a pártokat, és visszaállította a katonai uralmat. AZ UBU és újjászervezett utóda, a Palipehutu gyűlöletkampánya oda vezetett, hogy 1988-ban Ntegában és Marangarában 5 ezer tuszi parasztot gyilkoltak meg. Miután Buyoya letartóztatta hutu értelmiségiek egy csoportját, akik a hutuk arányosabb képviseletét kérték az államigazgatásban, hiába nevezett ki egy új kormányt azonos számú hutu és tuszi miniszterrel, és hiába hozott létre egy bizottságot is a nemzteti egység megmentésére. A helyzetet már az 1992-ben elfogadtatott új alkotmány sem tudta megmenteni, amely megnyitotta az utat a többpártrendszer felé, mert kitört a polgárháború.

Tuszi tisztek egy csoportja 1993-ban meggyilkolta az első demokratikusan megválasztott hutu elnököt, Melchior Ndadayét, aminek következtében polgárháború tört ki, mely a második népirtásba torkollott, melynek során a hutuk 25 ezer tuszit öltek meg. 1962 és 1993 között pedig összesen 250 ezer embert gyilkoltak meg.

A csillapíthatatlannak látszó ellenségességre a Burundiban és Ruandában nagy erővel tovább élő közösségi dobolás volt a válasz. 1994 és 1998 között a Buyumbura megyei Buyenziben egy Ruciteme nevű dobcsoport alakult. (Ha még emlékszünk: Ruciteme volt Burundi egyik szent dobja.) Az eseményre többezer ember gyűlt össze. Tuszik, akiket a hutuk – és hutuk, akiket a tuszik üldöztek el lakóhelyükről. A földön aludtak matracokon, és segélyszervezetek látták el őket élelemmel. A dobosok együtt mentek élelemért olyan területekre, ahol a hutukat üldözték és gyilkolták.

Máskor pedig, amikor a tuszik a táborban próbálták meggyilkoni a hutukat, a táborban lévő tuszik velük maradtak. A tábor lakói a válságos helyzetekben egymást mentették meg. Az egyik hutu fiatalembert meg akarták gyilkolni a tuszi járőrök, de ugyancsak tuszi barátja arra kérte, hogy ne öljék meg, mert dobos. A történet nemcsak azért szép, amiért elmesélték — hogy tudniillik a fiút saját „ellensége” próbálta megmenteni —, hanem azért is, mert a mentő körülményt a tuszi kivégzőosztag méltányolta. [130]

A NÉPÍRTÁS UTÁN

Egy buyenzi-i lakos, Léonidas Ndayisenga, aki szintén ott volt a táborban, elmondta:

„A dob emlékeztet bennünket őseink értékeire. Most, a válság idején már semmi sem tudja összehozni az embereket. De amikor van egy dobműsor, mindenki odajön, tekintet nélkül etnikai hovatartozására. A dob segít megbékülni, mert felerősíti kulturális azonosság-tudatunkat. Amikor nézem a dobosokat, nem gondolok arra, hogy ki, melyik etnikai csoporthoz tartozik.” [131]

A Gishora dobcsoport egyik tagja pedig így nyilatkozott:

„Miközben mások a politikai pártok elvei alapján szembe kerülnek egymással, mi továbbra sem fogadjuk el, hogy csak egy pártnak játsszunk. Semlegesek maradtunk, egészen a mai napig. Mindig együtt maradtunk. Érezzük, hogy mi dobosok vagyunk, és nem hutuk és tuszik… Nagyapáink idejében sem volt széthúzás a dobosok között.” [132]

Pierre Gasaimbo 1993-ban, amikor kitört a polgárháború, egy tanzániai menekülttáborba került, ahol burundi dobokon kezdett játszani. Mint visszaemlékszik:

„A dob lett mindenem. (…) A dobok nem tartoznak egyik etnikai csoporthoz sem. A dob egyesített bennünket.”

(Ennek dacára nem tért vissza soha Burundiba, hanem emigrált az Egyesült Államokba, ahol, Phoenix-ben, egy hagyományőrző dob-együttes (Komezakaranga) vezetője lett.) [133]

A közösségi dobolás koreográfiája maga is egyszerre leképeződése és fenntartója a demokratikus életérzésnek. A 12-30 dobos hagyományosan félkörben áll, középen pedig egy dob, Inkiranya, melyen egyvalaki, aki egy személyben szólódobos és szólótáncos, improvizál. Jelzi a többieknek, hogy milyen táncot fog előadni, megadja a tempót és a ritmust, a többiek pedig az ibishiziko dobokon kísérik. Amikor befejezi, visszamegy a kísérők közé, és egy másvalaki foglalja el a helyét. „Egy mindenkiért — mindenki egyért.” Hogy a képlet még bonyolultabb legyen, gyakran a kíséretben is feltűnnek rögtönzött dallamok és ritmus-motívumok, melyeket a szólista azonnal átvesz, vagy felel rájuk. Valóban: a demokrácia egyik pillére a folyamatos, többoldalú kommunikáció. [134]

A mai helyzet (2019)

A királyi dobok felügyeletével egykoron megbízott régi családok is megpróbálják életben tartani a hagyományt. A Burundi Királyi Dobosai nevű hazai és a Burundi Királyi Dobosai és Táncosai nevű Egyesült Államok-beli (Ohio, Dayton) együttes azonban sajnos csak nevében hagyományőrző; valójában turisztikai bemutatókat ad szerte a világon. Szép számmal alakultak „laikus” együttesek is.

A férfiak a robusztus dobokat a fejükön hordva mérföldeket tesznek meg, [135] miközben a fejük felett ütik a dobot, vagy a dobok mellett állva, szünet nélkül, fortissimo dobolnak, énekelnek és kiáltoznak, miközben artista-mutatványként magasra ugrálnak. [136] A lányok és asszonyok afféle dacoló együttesekbe szerveződnek, melyekben ugyanakkora királyi dobokat püfölnek, mint a férfiak; láthatóan versenyezni akarnak a férfiakkal.

A férfiak azonban nem hagyták magukat. Nem is olyan régen, 2017-ben, írta alá Burundi köztársasági elnöke, Pierre Nkurunziza, a dobjáték szabályozásáról szóló törvényt, mely korlátozza az ősi zeni hagyományok ápolóinak körét és ápolásának módját. A királyi dobokkal való fellépéshez engedélyt kell kérni – meghatározott adminisztrációs költség befizetése mellett – a Sport-, Ifjúsági és Kulturális Minisztériumtól.

A törvény egyik célja a személyi korlátozás volt. Természetesen elismeri a nők jogát a királyi dobok kíséretében előadott tánchoz, de a férfiaknak visszaadja a dobolás kizárólagos „történelmi” jogát, [137] amivel viszont ellentmond az Alkotmány 13. és 22. cikkelyének. Egy női együttes vezetője, Alphonsine Irakoze, arra is felhívta a figyelmet, hogy együttese tagjainak ez volt az egyetlen kereseti lehetősége.

A törvény másik célja, hogy a dobolást mint olyant adja vissza a kiemelt állami rendezvényeknek, „hivatalos diplomáciai alkalmakon, például amikor más államfők látogatják meg az országot”. Mint kifejtik, a dobok nem szólhatnak bárkinek, bármikor. [138] Azt magam teszem hozzá, hogy az egyik burundi futballcsapat rangban a második királyi dob, a Rukinzo nevét viseli…

Egy idős együttes-vezető, Antime Baranshakaje, már korábban kijelentette:

„Botrányosnak tartom, hogy a dobjainkon házasságkötéseken és kereszteléseken dobolnak. A végén még a temetéseken is dobolni fognak. A dob nem egy embernek készült, hanem egy egész országnak. Régen, amikor a király megnősült, még arra sem merészkedett, hogy dobosokat rendeljen magának.” [139]

Burundi királyi dobjai egyelőre a hatalom szimbólumai maradnak. A valódi kérdés az, hogy mikor, kié lesz a hatalom. Az UNESCO 2014-ben felvette „a királyi dob rituális táncát” „Az Emberiség Érinthetetlen Kulturális Örökségének” listájára. Mint írják, azon látvány miatt, amely „ötvözi az erőteljes, szinkronizált dobolást a tánccal, a hősi költészettel és a hagyományos dalokkal, amelyet Burundi egész lakossága öröksége és identitása alapjának ismer el”. [140]

JEGYZETEK

  1. Hasonlóan a karagwei Bagendanwa, az ankolei Bagyendanwa, a bushi Biremera, a ruandai Kalinga, a karagwei Nyabatama, vagy a bunyorói Ruhuga nevű dobhoz.

  2. With special thanks to Collection “Música Para Ver” (www.musicaparaver.org).

  3. A tuszi szó egyes és többes száma mind kirundi (Burundi), mind kinyarwanda nyelven (Ruanda) umutuszi, ill. abatuszi. Kiejtése tuszi, ill. túcí. Jelentése: „a hosszúszarvú marha tulajdonosa”. Angol helyesírása Tutsi, magyarul általában „tuszi”-nak, ritkábban „tutszi”-nak írják. A kirundi szavakat angol átírással adom meg a könnyebb azonosítás végett.

  4. I. Ntare Kivimira Savuyimba Semunganzashamba Rushatsi Cambarantama (uralk. 1680-1709) Burundi alapító királya. Az egyik verzió szerint Ruanda, a másik szerint Buha államból való volt. (René Lemarchand és Ellen Kahan Eggers: Burundi címszó. In: Encyclopædia Britannica, Inc. 2019. okt.)

  5. A rundik kulturálisan a Nagy-Tavak térségének népeihez állnak közel, elsősorban Ruanda és Tanzánia baha lakosságához.

  6. Mwami Ruanda-Urandiban, moame a bakugu csoportnál (Ituri erdő), memi a wanyamweziknél (Tanganyika), nyimi a bashongóknál (Belga Kongó)

  7.  Rose Brandel: The Music of Central Africa: An Ethnomusicological Study: Former French Equatorial Africa the Former Belgian Congo, Ruanda-Urundi Uganda, Tanganyika. Springer Science & Business Media, 2013. 29. old.)

  8. Interjú Charles Baranyanka herceggel. In: Par Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In: Actualité, Arts, 2011. jún.

  9. Patrice Ntafatiro kultúrakutató. Id. Mildred Europa Taylor: Rwanda accused of stealing drum beat after Burundi’s royal sacred drums were „illegally” played on TV show. In: Face to Face Africa, 2019. aug.

  10. III. Mutaga Sebitungwa (vagy Senyamwiza vagy Semwiza) (A régi kronológia szerint 1780-1800)

  11. II. Cyilima Rujugira Ruanda királya (1768-1786) (Jan Vansina: Antecendents to Modern Rwanda: The Nyiginya Kingdom. University of Wisconsin Press, 2005, 215. old.)

  12. Vansina: i.m., 116. old.

  13. Egy Bugeserába való Rutanda nevű ruandai harcosról mondták, hogy még lyukat is vágott a dobba, hogy megnézze, mi van benne. Ebből származik a Bugesera szóból képzett kugesera szó, mely kirundi nyelven “a király elárulását” jelenti. (Interjú Charles Baranyanka herceggel. In: Par Béni Nkomerwa)

  14. Interjú Baranyanka herceggel. In: Nkomerwa…i.m., uo.

  15. II. Mwezi Nyaburunga Burundi királya(1650–1680).

  16. Ő volt az egyetlen olyan király, akit legyőzői nem gyilkoltak (mérgeztek) meg, hanem Burundi „ezoterikus kódjának” reformja miatt megkegyelmeztek neki, és csak fogságba került.

  17. Michel Micombero (1940–1983) Burundi elnöke (1966-1976) és az Egység a Nemzeti Haladásért párt tagja volt.

  18. IV. Mwambutsa Bangiricenge Rubangishamiheto, Burundi királya (1915–1966)

  19. Interjú Baranyanka herceggel, i.m., uo.

  20. Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In : Akeza.net, Internet, 2011. jún. 22. — IV. Mwambutsa Bangiriceng, Burundi királya (1915-1966). — A belgák ekkor engedtek utat a pártszerveződésnek. Ekkor alakult meg a Nemzeti Haladás Egyesület és a Kereszténydemokrata Párt. 1961-ben általános választásokat tartottak.

  21. V. Ntare Ndizeye, Burundi utolsó királya (1966. szept. – 1966. nov.)

  22. Je. Sz. Kotljar: Biangombe címszó. In: (szerk. Sz.a. Tokarev) Mitológiai Enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. I. köt. 307. old.

  23. A Riangombe-kultusz a banyarwandáknak is a fő kultuszuk volt.

  24. Iris Berger: Fertility as Power: Spirit Mediums, Priestess and the Pre-Colonial State in Interlacustrine east Africa. In: David Anderson és Douglas Hamilton Johnson: Revealing Prophets: Prophecy in Eastern African History, Ohio University Press, 1995. 76. old.

  25. Berger, i.m., 77. old.

  26. Burundi: Heart of Drums. In: Inspire Africa, 2014. dec. Internet.

  27. A rundik (csakúgy, mint a „klasszikus” sámánok) főként gyógyítás céljából fordultak ősik szellemeihez.

  28. Három Cwezi király létezett: Ndahura, féltestvére, Mulindwa, és fia, Wamara.

  29. Luc de Heusch: Le Rwanda et la civilisation interlacustre. Etudes d’anthropologie historique et structurale, Université Libre de Bruxelles, 1966. – A Cwezi dinasztia a régió nagyobb részében uralkodó befolyással rendelkezett a 14-15. sz-ban, majd (miután Bunyoróból délre távoztak) szellemeik megszállták az otthon maradottakat. (David William Cohen: The Cwezi Cult. In: Journal of African History, IX., 4. 1968, 651. old.)

  30. Barundi címszó. In: Encyclopdia.com., 2019. okt.

  31. Harold Scheub: Ryangombe, Killed by an Unwed Mother. In: A Dictionary of African Mythology, Oxford University Press, 2002.

  32. Többek közt azzal a különbséggel, hogy csak „első mozgatóként”, deista módon fogták fel. (Marcel Pauwels: Imana et le culte des mânes au Rwanda. Académie royale des sciences coloniales, Bruxelles, 1958, 263. old.)

  33. Így például a török mitológia „jóindulatú” Teremtője, az altaji, hakasz és sór sámánhitű nemzetségek legfelső istene, Tengri (Tengere Kayra Khan), majd fia, Bai-Ülgen, akit szintén ősapaként tiszteltek. Ilyen volt a burját-mongolok Aszarangi Arban főistene, vagy Eszege Malán („Kopasz atyácska”, akit Dzsingisz Kán megistenült alakjának tartanak. Ilyen volt a Keleti Égbolt Hara Manzan Gürme Ősanyja és a „Boldog Ország” ura, Szegen Szebdeg isten, azután a jakutok „Fehér és világos Ura”, Jurjung Ajű Tojon vagy az istenek legöregebbje, Dzsöszögéj Tojon stb.

  34. A lakosságnak ma már legfeljebb csak 23%-a követi a hagyományos vallást. (Anthony Appiah és Henry Louis Gates: Burundi címszó. In: Encyclopedia of Africa, Oxford University Press, 221. old.)

  35. Jelena Kotljar: Riangombe címszó. In: Tokarev: Mitológiai enciklopédia, Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. I. köt., 307. old.

  36. Berger: i.m. 76. old.

  37. Appiah és Gates, i.m., uo.

  38. Léonidas Ndoricimpa és Claude Guillet (szerk.) L’Arbre-mémoire: traditions orales du Burundi, Léonidas Ndoricimpa, Claude Guillet, Karthala Editions, 1984, 112. old.

  39. Egyrészt származása valódi vagy koholt története miatt, másrészt beavatása során, amikor „élet-lelkét” az Ős lelkére cserélték fel. Ezért is volt félisten. Mint Christopher Wringley írja, amíg Buganda történetét egy bizottság, Ruanda történetét az udvari értelmiség, Bunyoróét pedig egy pap-költő írta meg, addig Burundiét egymástól független mesemondók terjesztették. (Kingship and State: The Buganda Dynasty. Cambridge University Press, 2002, 41. old.)

  40. A „klasszikus” sámándobok membránján és a hátulján ábrázolt fejek és emberalakok a nemzetség Örző szellemét, a Nagy Szellemet, a Világ Őrét ábrázolták.

  41. A király felszentelés részben azt jelentette, hogy Isten beleszállt a testébe (a rundik úgy mondták, hogy „megette a dobot”), részben pedig az ő lelke szállt bele a dinasztikus dobba.

  42. A bantu nyelvcsaládhoz tartozó népek a kongó nyelvből átvéve (goma, ngoma) általában ngoma-nak nevezik a dobot és a táncokat, melyeket kísérnek. Burundiban ingoma. A Nagy Tavak vidékén engomá-nak mondják. Ez a dob egyúttal a Közép- és Dél-Afrikában, sőt Zimbabwéban is használatos kétmembrános kúpdobot jelenti. Kávája fából, membránjai pedig marhairhából, ritkábban zebrabőrből készültek, és kézzel vagy dobverővel ütik őket.. A dél-afrikai zuluk kórusos-drámai táncát ingomának nevezik, és a sámán neve sangoma. (Megjegyzem, hogy Kubában az ún. yuka-dobok másik neve.)

  43. Az imivugangoma fa növénytani neve Cordia africana. A ruandaiak (rundik) ugyanezt a fát használták, melynek neve umuvugangoma volt.

  44. Ezt jelezte a sámán transzállapotával és eltakart arcával is.

  45. „Levegő-lelke” ilyenkor „úton volt” a Túlvilágon.

  46. Részletesebben l. Tokaji András: A ruandai népirtás és a dinasztikus dobok. In: Valóság, LVII (10), 2019. okt. I. rész.

  47. A Freemuse tudósítója, John Banram interjúja a Burundi Dobosok Szervezetének egykori vezetőjével, Antime Baranshakajével. In: Burundi: When Drumming Becomes Political. Freemuse, 2017. nov. 21.

  48. Ennek felel meg a zuluknál Amazinu, a kongóiaknál Nkishi, a basutoknál Madino stb. Egyiküknek-másikuknak több fejük is van, mint a mi sárkányainknak.

  49. Vladimír Klíma, Karel František és Růžička Petr Zima: Bantu Tales, Fables and Short Stories. In: Black Africa, Springer Nature Switzerland AG. 2019. 196. old.

  50. Ezt a motívumot a mostanában turista-látványosságként működő dobegyüttesek is megtartották.

  51. A rundik ugyanezen meggondolásból ugyanígy jártak el. Önként adódik a bibliai Édenkert kígyójának hasonlatossága, mely nyilvánvalóan a Tudás Fájának őrzője (és elárulója) volt.

  52. Music that Inspires. In: Heavenly Planet, 2008, Internet.

  53. Kivéve a sípokat. Ezért a másik legrégebbi királyi hangszer a síp volt, és a hagyományos katonazenekarok alapját is a dobok és sípok képezik.

  54. Tokaji, i.m. I. rész.

  55. Irenäus Eibl-Eibesfeldt: Human Ethology. Aldine Transaction, New Brunswick and London, 2009, 44. o.

  56. Armel Gilbert Bukeyeneza (Bujumbura): Burundian women are banging the drums. In: Umoya. Internet, 2014.

  57. Desire Nimubona interjúja Patrice Ntafatiro kulturológussal. In: Why the Women of Burundi Are Banned from Playing the Drums. In: The Culture Trip, 2018. máj.

  58. Máshol azt olvastam, hogy ledobálták magukról a felső ruhát, homokot ettek és transzban őrjöngtek.

  59. P. Ntafatiro, In: Taylor: Rwanda accused…u.o.

  60. Volt azonban, ahol tehénirhából vagy báránybőrből készítették a dobokat.

  61. Dirk Huyfebrouck: Puzzles, Patterns, Drums: the Dawn of Mathematics in Rwanda and Burundi. In: Humanistic Mathematics Network Journal (14) 1996. Jan. – Valószínűleg ezt akarta meglesni Rutanda a dinasztikus dobban. – A “klasszikus” sámándobban a dobfogó volt a szellemek “gyülkezőhelye”, és az altaji népek sámándobjának fogóját a dob gazdaszelleme megtestesülésének tekintették. Mint Hoppál tudósít, az egyik típus Ülgen isten leányát, a vadászat patrónusát, a másik (csakúgy, mint a bantu királyi dobok) a sámán legutolsó ősét reprezentálta. (I.m., 233-234. old.)

  62. Pl. ez: „Ankole Bugyendanwa országa, és mi Bugyendanwa népe vagyunk”. – Ezzel szemben a „klasszikus” sámándobot a membránját adó állat megtestesüléseként fogták fel.

  63. Részletesen l. Tokaji, i.m. uo.

  64. A sors rendelésével senkinek sem volt szabad szembeszállnia, azaz valamilyen módon kísérletet tenni életének megmentésére.

  65. Interjú Baranyanka herceggel. I.m. uo.

  66. Nem királyi vonás: az egyszerű családok házitüzét is eloltották a családfő halálakor.

  67. Emiatt a vándorlások alkalmával különleges ügyességre volt szükség a tűz folyamatos karbantartására.

  68. 1932-ben V. Yuhi Musinga oltatta el a belgák utasítására.

  69. Csakúgy, mint Pápua-Új Guineában, ahol úgy tartották, hogy résdobjaik Ősanyjukat képviselik.

  70. A gandák szerint „a király a dob gyermeke” (omwana w’engoma).

  71. Dirk Huyfebrouck: Puzzles, Patterns, Drums: the Dawn of Mathematics in Rwanda and Burundi. In: Humanistic Mathematics Network Journal (14) 1996. Jan.

  72. Egyes sámánok akár 6 dobot is elhasználtak (mint mondták, “hat lovat hajtottak”). A sámánok dobjait halálukkor megsemmisítették, és az újonnan felszentelt sámánok új dobot készítettek maguknak. A tárgyi örökhagyásnak egy kivétele mégiscsak volt: a sámán ősének lelkét egyes helyi kultúrákban a dob korábbi tulajdonosának hajfonata hordozta magában, melyet a sámán a dobjára erősítve tartószíjként használt. Később ezt is bőrszíjra változtatták. (Hoppál, i.m. 225. old.) Ezt a feladatot a török és mongol népeknél valószínűleg a kültéri kőszobrok töltötték be, már az i.e. III. századtól.

  73. Hoppál, i.m. 232. old.

  74. Az elképzelés szerint a király dobot verő kezét Isten akarata vezette, mint általában a szent könyvek lejegyzőiét.

  75. Miután a közép-amerikai quichék vadászai ráöntötték az áldozati madarak és szarvasok vérét Tohil és Avilix isten kövére, majd az istenek megitták a vért, és a kő „megszólalt”. (A quichék vallásos hagyományainak gyüjteménye, a Popol Vuh alapján. (Charles Étienne Brasseur de Bourbourg: Popol Vuh, le Livre sacré des Quichés etc. Arthus Bertrand, London, 1861.)

  76. Ndoricimpa és Guillet, i.m. 112. old.

  77. A „klssszikus” sámánságban ezzel szemben (tekintve, hogy a sámán inkább „kijáró”, mint uralkodó volt), mindenekelőtt állatnak, „hátaslónak” tekintették a sámándobot. (Előfordult azonban, hogy járnűnek: szánnak vagy csónaknak képzelték.)

  78. A ruandai Cymmugizi nevű dob a Kalinga nevű dinasztikus dob „felesége” volt, és ily módon a királynét jelképezte. A Bagyendanwa nevű királyi dobnak ugyancsak volt felesége (név szerint Kabembura), sőt egy fia is (név szerint Nyakashaiya).

  79. Baranyanka herceg, uo.

  80. A mai ember hajlamos megmosolyogni a dinasztikus dob „gyermekies” bálványozását. De ha jobban meggondoljuk, az az uralkodó mégiscsak megbukik, aki nem képes megvédeni azt, amit mindenki az ország boldogulásának zálogának tart…

  81. Yasutoshi Yukawa: A Tentative Tonal Analysis of Kikuyu Nouns: A Study of Limuru Dialect. In: Journal of Asian and African Studies, No. 22, 1981. 75–123.

  82. J.Gansemans és B. Schmidt-Wrenger (szerk.) Musikgeschichte in Bildern: Zentralafrika. Verlag für Musik, Leipzig, 1986, 46. o.

  83. Ennek felelt meg Ruandában a Bakaraza nemzetségből kiállított Abakáraza testület. Karyenda ma is Burundiban van, és nem belgiumban, és ma is az őrzésére hagyományosa jogosult család leszármazottja védi. (Baranyanka herceg, u.o.)

  84. Hubert de Vries: Rwanda. 2016. okt. Internet.

  85. John Roscoe: The Baganda: an account of their native customs and beliefs. Macmillan & Co, Ltd, London, 1891. 104. o. – A mugema szó jelentése: „aki megelőzte a bajt”. Ebben is megragadható a királyi dob és a sámándob különbsége. Mivel a sámándob inkább a sámán személyes hatalmának megtestesítője, a sámán halálával (mint fentebb utaltam rá) elpusztították a dobot, hogy gazdájának szelleme távozzon belőle. Ha viszont így jártak volna el a bantuk királyi dobjaikkal, mindörökre elvszítették volna a dinasztia ősének szellemét.

  86. Ugyanerről, ugyanígy beszélték le őket az Újvilágban is a dobhasználatról.

  87. James Kinyua Njagi: Lexical Borrowing and Semantic Change: A Case of English and Gĩkũyũ Contact, Univrsity of Nairobi, 2016. 53. old.

  88. V. Ntare Ndizeye, Buganda királya (1966. szept. 1.- nov. 28.)

  89. Adrien Ntabona (1939-) Jelenleg a Burundi Egyetem antropológia professzora.

  90. Aude Genet: Drums of Burundi: Ancient Heartbeat Loses its Rhythm. In: Arts & Entertainment, 2015. ápr. 18. — Magyarra így fordíthatnánk: „hogy ők legyenek hatalmon”.

  91. Jean Baptiste Nkulikiyinka: Music and musical instruments of Burundi. Africamuseum, Internet. (é.n.)

  92. A meglepő epitheton ornans érthetővé válik, ha visszaemlékszünk arra, a király a 19. századra a termékenységért felelős királynő szerepét is átvette. Így válik érthetővé az is, hogy a ruandai Cymmugizi nevű királyi dob, mely a Kalinga dinasztikus dob „felesége” volt, miért kapta azt az állandó jelzőt, hogy „Az, aki hagyja a trón birtokosát kormányozni”. Ti. még emlékeztek arra, amikor a király nem egyedül kormányzott, és ezért nem ártott a király egyeduralmát újra leszögezni.

  93. Rendszertani neve: Sorghum bicolor. — A világ 5. legfontosabb gabonaféléjeként tartják számon. Belőle készült a soughum sör.

  94. Pl. a burundi Gisora hegyen lévő dob-szentélyben.

  95. Növénytani neve: Sorghum bicolor.

  96. Az umuganuro szó kirundi nyelven „cirkot” jelent.

  97. Karyenda címszó, Wikipedia, Internet.

  98. Egyesek szerint a kitartó, ritmikus dobolás RRG frekvenciájú theta hullámokat vált ki. Ennek hatása megzavarhatja a belső fül működését, mely az egyensúlyérzékelésért, a légzésritmusért, a szívverését, a vérnyomásért és bizonyos szemreflexekért felel. (Stanley C. Krippner: Conflicting perspectives on shamans and shamanism: Points and counterpoints. American Psychological Association. 2002. 966. old.) A hanggal vezérlés és a monoton kopogás emberemlékezet óta alkalmas arra, hogy rendkívüli lelkiállapotba kerítse az embert.

  99. Ilyen dob-szentélyek a Gishora-, a Higiro- és a Magamba dombon voltak. Részben talán Isten közelsége miatt, részben azért, mert a hegyek lábánál könnyebb esőt fakasztani, részben pedig azért, mert a dobok hangja onnan messzebbre hallatszik. – A Gishora hegyen tartották a Murimirwa és a Ruciteme nevű dobot. Az Inakigabiro („az ország asszonya”) dobot, melyet a Shaka nemzetség dobosai őríztek és gondoztak, a Higiro dobon őrízték. A Rukinzo dobot, melyért az Abazimbura klán dobosai feleltek, a Magamba hegyen tartották.

  100. Murimirwát a Nyakisaka nemzetséghez tartozó dobosok őrizték. Hozzájuk tartozott a szent Python gondozása is a közeli ligetben.

  101. A dobot a Nyuka és a Shubi klán dobosai Bangában őrízték. (Jean Baptiste Nkulikiyinka: Music and musical instruments of Burundi. Africa Museum, internet.)

  102. Részletesebben l. Tokaji, i.m. 2. rész.

  103. A rangsorolás mélyén az a körülmény rejlett, hogy ezek a klánok rokonságban közelebb álltak a törzsszövetség őséhez.

  104. Nkulikiyinka, i.m., uo.

  105. Emlékszünk: Kiranga-Ryangombe felesége, Mukakiranga, szintén hutu származású volt.

  106. Többen állítják, hogy a tuszi uralom dacára a hutuk és a tuszik között nagymértékű volt a keveredés, és a hutuk előtt nyitott volt az út a társadalmi felemelkedéshez. Rámutatnak arra, hogy a gyarmatosítás előtt Burundiban nem is volt etnikai összeütközés, továbbá azt is állítják, hogy a tuszi és hutu identitás alapját a későbbi évszázadokban már nem a biológiai-etnikai, hanem a státusz- és osztálykülönbségek szolgáltatták, és a valódi összeütközések csak 1965-ben kezdődtek meg. Emiatt mindkét oldalon lezárultak a kapuk az “átszivárgók” előtt.

  107. A legtisztább típust ebben a tekintetben a ruandaiak Karinga dobja képviselte.

  108. Royal Drummers of Burundi címszó, Wikipedia, Internet.

  109. Burundi Drums, Internet ÉS Royal Drummers…, uo.

  110. Curt Sachs: Vergliechnde Musikwissnschaft in ihren Grundzügen. Leipzig, 1930. 57.old.

  111. Curt Sachs: Man’s Early Musical Instruments. In: Ethnic Folkways 1956. 525. old.

  112. A kölcsönös akkulturáció, melyet a keresztházasságok is segítettek, többek között abban is megvalósult, hogy a tuszik átvették a hutuk bantu nyelvét, és a hercegek valamelyes hidat képeztek a tuszik és a másik két csoport között.

  113. IV. Ntare Rutaganzwa Rugamba. Burundi királya (1796-1850)

  114. A ganwákról azt állítják, hogy nem etnikum volt, hanem a királyok leszármazottait magába foglaló csoport. De hát a királyok leszármazottjai elsőprő többségben tuszik voltak.

  115. IV. Mwambutsa Bangiricenge Rubangishamiheto Burundi király (1915–1966)

  116. Burundi. In : Royalark.net. 2017. ápr.

  117. Forrás: Burundi – Historical Flags. In: Flags of the World, internet. https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962

  118. Forrás: Brendon Hennessy, 2013. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962

  119. Ralf Stelter arra hívja fel a figyelmet, hogy ő a zászlóra nem, hanem csak egy újságban megjelent tudósításra emlékszik: „Burundiban felvontak egy piros, fehér és zöld zászlót rajta a királyi dobbal”; amiből arra következtet, hogy a kép nem maga a zászló, csupán annak megfestett képe volt. (Historical Flags. In: Flags of the World, internet.) — Előkerült még egy zászló-kép, mely lila alapon ábrázolja piros színben Karíendát, mögötte egy cirok-ággal (Forrás: World Statesman, 2002. nov.), és amelynek a státusza ugyancsak kérdéses.

  120. Az időközben német gyarmattá vált Ruandát és Burundit a belga gyarmati hadsereg 1916-ban elfoglalta, és Ruanda-Urundi néven belga fennhatóság alá került. 1923-ban a Népszövetség Belgiumot teljes ellenőrzési joggal ruházta fel.

  121. Bélyeg-ábrázolás. Forrás: Brendan Hennessy, 2013. jan. 20. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi hist.html — Karyendát hol fekete, hol piros színben ábrázolták. (Pascal Gross, 1998. aug.)

  122. Pierre Ngendandumwe Burundi király (1930-1965). Az Unió a Nemzeti Haladásért párt tagja, majd a függetlenség visszanyerése után erőfeszítéseket tett a tuszi és hutuk együttműködésére, és 1964-től az első hutu minisztrelnök volt, amíg egy tuszi menekült merényletet nem követett el ellene. Utódját, a szintén hutu Joseph Baminát még ugyanabban az évben kivégezték.

  123. Michel Micombero (1940-1983) tuszi katona-politikus. 1965-ben államcsínyt kísérelt meg a tuszi monarchia ellen. Burundi miniszterelnöke (1966. júl.-nov.), majd Burundi első köztársasági elnöke (1966-1976), valójában katonai diktátora. „Elődje” V. Ntare király.

  124. Burundi Drums. In: Burundi Drummers of Atlanta: Culture, Community, Drums, Burundi Drummers, Internet. — Erről pedig a titokban meggyilkolt politikusok elrejtett nyughelye jut eszembe.

  125. Béni Nkomerwa: Karyenda, le vieux tambour qui fait parler en 2011 au Burundi! Quid? In : Akeza.net, Internet, 2011. jún. 22. — A család annak a Babibe klánnak leszármazottja, mely a király megkoronázásával volt megbízva, és azzal, hogy megvédje a királyság határait.

  126. Forrás: Joán-Françès Blanc, 2000. jan. In: https://www.crwflags.com/fotw/flags/bi_hist.html#1962

  127. Forrás: Mucha’s Encyclopedia, 1985.

  128. DGF-Nachrichten, issue 10. – A helyzet hasonlít ahhoz, amikor az ’56-os forradalmárok a magyarországi kommunista állam zászlajának közepéből kivágták a címert, és ugyanúgy, mint a burundi zászlóban, csupán a piros, a fehér és a zöld színek maradtak meg, szintén a nemzet „testének” szimbólumaként.

  129. J. Ollé közlése, 1998. szept. In: i.m.

  130. Lena Slachmuijlder, i.m. uo.

  131. L. Slachmuijlder, i.m. uo. — Mondhatná valaki, hogy itt nem politikai, hanem kulturális azonosságtudatról van szó. Azt is, hogy nem a zenehallgatás, hanem a közös tevékenység segítette a falak ledöntését. Hogy a művészetnek nem a kulturális, hanem az érzéki oldala segített. Csakhogy ezek a dolgok szétválaszthatatlanok.

  132. Lena Slachmuijlder, i.m. uo. — Eszünkbe juthat Burundi XVI. sz-i alapító királyának, Ntare Rushatsi-nak bölcs tanácsadója, Ngoma ya Sacea és annak találmánya, a bashingantahe nevű bírói intézmény, mely évszázadokon át független hatalmi ágként a „féket és ellensúlyt” képviselte a hatalomban. Az önkényes, igazságtalan ítélkezés megfékezésére a tanácsok tagjainak bölcsessége és megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tisztasága szolgált biztosítékul. Ezek az intézmények szinte egyedüli támaszt jelentettek az 1993-as vérfürdő idejében. „Azon területeken, ahol ezek az erős és hathatós testületek működtek, aránylag kevés emberéletben esett kár, és, köszönet ezeknek az öregeknek, a hutuk és a tuszik együtt maradtak.” (Assumpta Naniwe-Kaburahe: The institution of bashingantahe in Burundi. In: Traditional Justice and Reconciliation after Violent Conflict: Learning from African Experiences. Intern. Inst. for Democracy and Electoral Assistance, Stockholm, 153. old.)

  133. J. Seth Anderson: Burundi Drummers Roar Like Thunder at Centennial Bash. In: Downtown Phoenix Journal, 2012. febr.

  134. Ebből alakult ki Amerikában a dzsessz is, melyben nemcsak a rögtönzések a megkapók, hanem az is, hogy a rögzönző muzsikusok hol szólistaként, hol a kíséret tagjaiként zenélnek ugyanazon „számban”. Jóleső érzés látni, hogy azok, akik korábban csak a kíséretet látták el, szólistaként is megállják a helyüket.

  135. Ez a látványos elem nem mostani lelemény, hanem (mint láttuk) korábban is része volt a rituális dobolásnak. A dobosok mérföldeket kitevő gyaloglása a dobokkal a fejükön szintén hozzá tartozott a királyok utazásához.

  136. Annyira, hogy A Tambours du Burundi együttes tánccsoportjának egyik tagja egy botot tart vízszintesen szemmagasságban, egy másik pedig olyan magasra ugrik tánc közben, hogy a páros talpával érinti a botot. A közönségből akárki odamehet, és akármilyen magasra tartja kezének ujjait, a táncosok megérintik a talpukkal. (Bienvenue sur le site officiel des tambours du Burundi. In: Polymathic Studio, é.n.)

  137. A törvény szövege: „A nők számára szigorúan tilos a dobolás”.

  138. Jacques Mapfarakora, a Gitegai Nemzeti Múzeum konzervátora. L. John Banram, i.m. uo.

  139. J. Mapfarakora, i.m. uo.

  140. Ritual dance of the royal drum (No. 00989) for inscription on the Representative List of the Intangible Cultural Heritage of Humanity, 2014. jan. 13 (Nomination form ICH-02. Representative List File reference: 989.)

SZTNH 010089